Lexikon

Görög dialektusok

Az ógörög nyelv rendkívül gazdag dialektusokban. A hagyományos négyes felosztás (attikai, ión, dór, aiol) irodalmi-etnikai vonatkozású; feliratokon, ostrakonokon, papiruszokon ennek több mint tízszerese különböztethető meg (C.D. Buck rendszerét lásd a cikk végén). Újabban a makedónt (II. Philippos és Nagy Sándor nyelvét) is egy görög dialektusnak tartják.
A legkorábbi adatolt dialektus az akháiok (mykénéi kor) által beszélt, az egész görög világban meglepően egységes ún. mykénéi görög, melyet az 1952-ben megfejtett ún. lineáris B szótagírással rögzítettek. A lineáris B-táblák kivétel nélkül gazdasági-adminisztrációs feljegyzéseket tartalmaznak, amelyeknek irodalmi értéke nincs, azonban mind történeti, mind nyelvészeti szempontból alapvető jelentőségűek.
A mykénéi civilizáció összeomlása után, a Kr.e. 12-11. században következett be a görög törzsek vándorlása (sötét századok), valószínűleg innentől van értelme dialektusokról beszélni, bár írásbeliség csak a Kr.e. 8. századtól jelentkezik ismét (a görög írás születése).
A homérosi (más néven epikus) nyelv legfőbb jellemzője a dialektális eklekticizmus; ez egy soha senki által nem beszélt költői műnyelv, amelynek fő összetevői az ión és az aiol, de szép számmal találunk benne attikai formákat, mondatszerkesztéseket, továbbá archaikus ragozási paradigmákat; megőrzött jónéhány bronzkori tulajdonnevet, kiürült tartalmú mykénéi görög kultúrszót. Hatása a későbbi korokra felmérhetetlen: Homéros "a költő", az ő nyelve tehát "az irodalmi nyelv", mindig is kötelező tantárgy volt az iskolákban. Több papiruszon maradtak fenn Homéros-preparációk, amelyek arra utalnak, hogy bizonyos archaizmusokat a hellénisztikus kori olvasók már nem értettek (lásd pl. Moravcsik Gyula: A Papiruszok világából). Az utolsó epikus nyelven írt mű a Kr.u. 5. (!) századra tehető (Nonnos: Dionysiaka).
A Kr.e 7-6. században új irodalmi dialektusok lépnek színre: 1. dór (Alkman kardalai), melynek egy stilizált változata jelenik meg Pindaros ódáiban, és az attikai tragédia kardalaiban; ezzel szemben egészen dórul beszél Aristophanés Lysistraté c. komédiájában a spártai Lampitó (lásd Arany János fordítása). 2. aiol, ezen a nyelven írt a lesbosi Sapphó és Alkaios. 3. ión, főként az ióniai preszókratikusok (pl. Hérakleitos, később Anaxagoras, stb.) és a milétosi Hekataios, az első prózai szöveg írójának nyelve.
Mindezen dialektusokat jól jellemzi, hogy műfaji nyelvek (az epikus nyelv is ilyen), vagyis ha valaki Hekataios után történeti munkával akart előállni, mint a halikarnassosi Hérodotos, a "történetírás atyja", ezt csakis iónul tehette meg, pedig anyanyelve a dór volt. Ellenben ha a kolophóni Xenophanés hexameterben ír, még ha éppen Homérost és Hésiodost ostorozza is (Silloi), ezt csakis epikus nyelven teheti. A tragédia kardalai pedig még Athénban is dórul hangzottak el (igaz, műdórul).
A Kr.e. 5-4. századi prózában egyértelműen az iónhoz rendkívül közel álló attikai dialektusé lesz a vezető szerep: ekkor élt és alkotott Aischylos, Sophoklés, Euripidés, Platón, Xenophón, Thukydidés, Aristotelés és Démosthenés, akik mind ebben a nyelvjárásban írták meg életművüket. E dialektus központi jelentőségét az adja, hogy a Kr.e. 3. század körül ebből alakul ki az egységes koiné vagy közgörög, a hellénisztikus utódállamok és a római birodalom keleti részének lingua francá-ja; mely az Újszövetség nyelve is. Ezen a nyelven írtak híres római kori szerzők, például Plutarchos, Pausanias (a Kr.u. 2. századi útikönyvszerző) és a geográfus Strabón. A koiné a bizánci középgörögön keresztül a ma beszélt újgörög nyelv közvetlen őse.

NYUGATI CSOPORT KELETI CSOPORT

ÉSZAKNYUGATI ATTIKAI-IÓN
GÖRÖG
phókisi attikai, (koiné)
lokrisi ión
eleai
északnyugati koiné AIOL
lesbosi
thessal
boiót
DÓR ARKADO-CIPRUSI
lakón (mykénéi)
hérakleiai arkadiai
megarai ciprusi
argolisi
rhodosi
kósi
thérai, kyrénéi
krétai, stb.
pamphyliai

Hasznos térkép, kicsit más felosztással

Irodalom:
C. D Buck: The Greek Dialects, 20012(=1998,1999), London, Bristol Classical Press

Moldován Márton
2005