Lexikon

Sophoklés


Sophoklés
A klasszikus görög tragédiaköltészet nagy triászának egyik (időrendben a második) alakja. Életéről egy életrajz és a Suda lexikon szolgál adatokkal. Kr.e. 497/496-ban született, gyermekéveiben és ifjúkorában élte át a perzsák felett aratott nagy győzelmeket. Élete során több politikai és katonai hivatalt vállalt, a hagyomány szerint egyik legnépszerűbb tragédiája, az Antigoné miatti sikernek köszönheti stratégosi kinevezését a samosi háborúban. Hatalmas életművéből (110-nél több darabot írt), hét tragédia és egy szatírdráma (Nyomszimatolók) maradt az utókorra, amelyeknek datálása bizonytalan. Életében is sikeres és népszerű volt: legalább tizennyolcszor nyert első díjat a tragikus versenyeken, második díjnál rosszabbat sose kapott, tehát sohasem "bukott meg".
A tragikus színjátszásban több újítást vezetett be: ő léptette fel először a harmadik színészt, a kar létszámát 12-ről 15-re emelte, tökéletesítette a díszletezést, ő maga pedig nem lépett fel darabjai előadásán.
Az athéni demokrácia legvirágzóbb korszakában alkotott, átélte ugyanakkor a peloponnésosi háború korántsem mindig dicsőséges éveit is. Átérezte korának feszültségektől és ellentmondásoktól terhes, változó világát; a demokráciának, melynek értékeit nem kérdőjelezte meg, megoldatlan kérdéseit is láttatta.
Több drámájában foglalkozik az egyén és a közösség problémájával. Az Aias (valószínűleg a legkorábbi darabja) magányos főhőse egy olyan közösséggel kerül szembe, mely maga is önző, és a közösségi érdek kizárólagosságát vallja. A feloldhatatlannak tűnő ellentétet Odysseus alakja simítja el: halálos ellenségének megalázottságát és halálát látva, az emberiesség jegyében éppúgy képes a megbocsátásra, mint a meghátrálásra. A Philoktétés (Kr.e. 408) konfliktusa már csak isteni beavatkozással oldódik meg. A saját haszna szerint kirekesztő, majd visszafogadni akaró közösség, és a magányosságában makaccsá vált hős összeütközését nem oldja meg az emberi jószándék, bármilyen őszinte is az.
Sophoklés ma is egyik legismertebb műve az Antigoné (bemutatták vsz. Kr.e. 442). A józanul gondolkodó, az életet racionális elvek alapján élő és értékelő Kreón és a csak saját belső parancsai és az íratlan isteni törvény szerint gondolkodó és cselekvő Antigoné összeütközése, és ez utóbbi erkölcsi győzelme nemcsak a korabeli athéni közönség számára hordozott jól értelmezhető mondanivalót.
Nem ilyen tudatos és önálló a Trachisi nők (Kr.e. 468-435 között) hősnője, Déianeira. őt éppen önérzetének hiánya teszi képessé élete nagy terhének elviselésére, ugyanakkor naivitása a végső pusztulásba sodorja.
A látszat és valóság drámájaként ismert mű, az Oidipus király (Kr.e. 430 és 420 között) a valóság megismerésének, illetve az önmegismerés gyötrelmes folyamatának lélektanilag hiteles ábrázolása.
Az Élektra (Kr.e. 420 és 410 között) témáját mindhárom nagy tragikus feldolgozásában ismerjük. (Aischylos: Áldozatvivők, Euripidés: Élektra). A bosszúdráma sophoklési változatának középpontjában Élektra magára maradása, reménytelen helyzete, és az abból való váratlan és hihetetlen megmenekülése áll.
Legutolsó éveiből származik a száműzött, öreg Oidipusról szóló drámája, az Oidipus Kolónosban (halála után, Kr.e. 401-ben mutatták be). A már többször ábrázolt, önző közösség alternatívájaként itt a minden körülmény között menedéket nyújtó és óvó közösség jelenik meg, a Théseus által kormányzott Athén.

Művei magyarul: Szophoklész drámái, Budapest 2004.

Irodalom:

B. Zimmermann, DNP 11 (2001) 726-735, s.v. Sophokles
Ritoók Zs. - Sarkady J. - Szilágyi J. Gy., A görög kultúra aranykora, Budapest 1984.
Ritoók Zs., Világirodalmi lexikon 14 (1992), s.v. Szophoklész
Bolonyai Gábor utószava, Szophoklész drámái, Budapest 2004.


Kulin Veronika
2004