Lexikon

Euripidés

A legfiatalabb a Kr.e. 5. század három nagy tragikusa közül. Sophoklésnél kb. 10 évvel később született, Kr.e. 485-480 körül, a hagyomány szerint éppen akkor, amikor Sophoklés fiatal fiúként a salamisi győzelmet ünneplő karban táncolt. Közel 90 darabjából tizennyolcat olvashatunk ma is. 22 tetralógiát vitt színre, s mindössze négyszer nyert első díjat. Bár azt mesélik, Sókratés csak akkor ment színházba, ha Euripidés darabját mutatták be, az athéni közönség körében - életében legalábbis -nem volt népszerű. A nem sokkal halála után színre vitt Békákban Aristophanés is elmarasztalja őt Aischylosszal szemben.
Drámáihoz a görög mitológiából merített anyagot. Hősei rendszerint a kiszámíthatatlan isteni önkény játékszerei, saját szenvedélyeik rabjai, gyakran magukra hagyott, sorsukkal szemben értetlenül álló, szenvedő emberek. Emberek, mert a héróikus világ nagy alakjaiból alkotói keze emberien érző és cselekvő szereplőket formál. Istenei a világ vak erőinek megtestesülései, az emberek életébe hol beleszóló, hol abból kilépő, eleven figurák, akik éppoly indokolatlanul ölnek féktelen bosszúvágyukban, mint amennyire ok nélkül kegyelmeznek és nyújtanak olykor védelmet.
Legkorábbi ránk maradt darabja Alkéstisről kapta címét, arról az asszonyról, aki, hogy férje tovább élhessen, hajlandó életét feláldozni, s halálával vigasztalhatatlan gyászba borítja megmentett urát. A darab meseszerű fordulattal végződik (nem is "igazi" tragédia, a tetralógia negyedik darabjaként a szatírjáték helyett került színre): Héraklés visszahozza Alkéstist az alvilágból, de épp a megoldás valószínűtlensége miatt zavarbaejtően világossá válik: nincs kizárólagos szempont, amiből kiindulva egyértelműen jól lehet dönteni, nincs olyan megoldás, ami mindenkit kielégít.
Aristotelés a legtragikusabb költőnek nevezte. Dialógusainak, monológjainak hatása alól olvasva is nehéz kivonni magunkat. Egyes jelenetei a néző igazságérzetét a legvégső határig sértik: Médeiát az őt elhagyó, és előnyösebb házasságot kötni készülő Iasón cinikus szavakkal és anyagi segítséggel próbálja lekenyerezni (Médeia); az ártatlan Hippolytos hiába védekezik a vád ellen, hogy mostohaanyját próbálta elcsábítani, s még égi segítséget sem kap (Hippolytos). Kíméletlen részletességgel ábrázolt véres jeleneteik miatt sem az Élektra, sem a Bakkhánsnők nem könnyed esti olvasmányok. Az előbbiben tudatosan elkövetett anyagyilkosságról olvasunk, az utóbbiban öntudatlan állapotban öli meg az anya saját fiát. Az egymásra halmozódó sorscsapásoktól reménytelenné vált helyzeteket igen gyakran, sokszor előkészítetlenül, deus ex machina oldja meg.
A 20. században különös figyelmet kaptak "háborúellenes" darabjai (Hekabé, Trójai nők), amelyekben a legyőzött fél oldaláról, s azon belül is a legkiszolgáltatottabbak, a nők szemszögéből láttatja a háború által okozott értelmetlen emberi szenvedést. A női lélek hiteles ábrázolásáért és pszichológiai elemzőkészsége miatt is nagyra tartották és tartják, sokféleképpen megszólaltatott hősnői és más szereplők szájába adott vélemények miatt éppúgy bélyegezték feministának (ld. pl. Médeia), mint nőgyűlölőnek (ld. Hippolytos).
Az emberi cselekvés motívumainak és az emberi sorsot irányító erőknek a felkutatása foglalkoztatta: nemcsak a külső hatalmak megmagyarázhatatlanok és ellenőrizhetetlenek sokszor, hanem maga az ember saját maga számára is kifürkészhetetlen mélységű, döntéseiről nem tud mindig racionális magyarázattal szolgálni, hiába is küzd eszével saját lelkének vak erői ellen.
Az Euripidés utáni görög színház jellegzetes műfaja, az újkomédia, legtöbbet az életében nem becsült, "legtragikusabb" tragédiaírótól merítette: a szerelmi témát, a cselszövést, az egymásraismerés-jeleneteket. A görög újkomédián keresztül a római drámaírást (mindenekelőtt Seneca művészetét) is megtermékenyítette.
Fennmaradt művei - zárójelben a bemutatás éve: Alkéstis (Kr.e. 438), Médeia (Kr.e. 431), Hippolytos (Kr.e. 428), Hérakleidák (Kr.e. 431-428 k.), Oltalomkérők (Kr.e. 422), Andromaché (Kr.e. 430-420 k.), Hekabé (Kr.e. 430-420 k.), Örjöngő Héraklés (Kr.e. 416), Élektra (Kr.e. 419-416 k.), Trójai nők (Kr.e. 415), Iphigeneia a taurusok között (Kr.e. 414), Ión (Kr.e. 413), Helené (Kr.e. 412), Föníciai nők (Kr.e. 411), Orestés (Kr.e. 408), Iphigeneia Aulisban (Kr.e. 405-400 k.), Bakkhánsnők (Kr.e. 406), Kyklóps (szatírjáték).

Művei magyarul: Euripidész összes drámái, Budapest 1984.

Irodalom:

B. Zimmermann, DNP 4 (1998) 280-288, s.v. Euripides
Szepessy T., Világirodalmi Lexikon 2 (1972), s.v. Euripidés
Ritoók Zs., Világirodalmi kisenciklopédia 1 (1984), s.v. Euripidész
Ritoók Zs. - Sarkady J. - Szilágyi J.Gy., A görög kultúra aranykora, Budapest 1984.
The Cambridge History of Classical Literature I., (szerk.) P.E. Easterling, B.M.W. Knox. Cambridge U.P., 1985.

Kulin Vera
2004

Összesen:1 db

Euripidés képmása