Lexikon

Szilágyi János György: Antik Gyűjtemény. Vezető az Antik Gyűjtemény állandó kiállításához

Első terem - 9.

9. tárló
Athéni feketealakos vázák
(Kr. e. 560-520 k.)

Az archaikus kor érett szakaszában, a 7. század utolsó negyedétől Athén lassanként visszaszerezte a geometrikus kor végén elvesztett kiemelkedő szerepét, és a 6. század második negyedétől két évszázadon át elismerten központja lett a görögség képzőművészetének. A kiállításon erről elsősorban kerámiája tanúskodik. Az athéni vázafestészet, amely a geometrikus stílus túlhaladását követő, Attikán kívül alig ismert ún. protoattikai korszakában főleg nagyméretű vázákat díszítő mesterművekkel dicsekedhetett, a protokorinthosi korszak végén átvette Korinthosból és tovább tökéletesítette a feketealakos díszítésmódot, ugyanígy saját hagyományait folytatva alakította athénivá a korinthosi vázaformákat, figurális és díszítő motívumokat is.

Athéni feketealakos amhora versenyfutókkal;
Kr. e. 530 k.

A 6. század második negyedétől az athéni festett vázák minden más görög központ készítményeit messze fölülmúlták, és kiszorították régebbi piacaikról a korinthosi vázákat. Az orientalizáló korra jellemző állatfrízek egyes festőknél és műhelyekben még sokáig továbbéltek, de az 560-as évektől mellettük - és az igényesebb vázákon egyre inkább helyükbe lépve - mind gyakrabban képszerűen komponált ábrázolások jelentek meg, amelyeket olykor keretbe foglalva is kiemeltek a váza felületéből. A képvilág központjába az emberalak került, az ábrázolások tárgyát elsősorban a mitológia antropomorfizált istenvilágából és hérósztörténeteiből merítették. A járulékosan alkalmazott színek használatának bizonyos konvenciói alakultak ki, pl. a szőrzetet (szakállon, sörényen, farkon) vörössel, a női test ruhátlan részeit fehérrel fedték. Az attikai műhelyekben különböző képességű, de többnyire jól felismerhető mester-egyéniségek dolgoztak; a műfaj rangjának emelkedését jelzi, hogy a már 700 táján feltűnt, de soha általánossá nem vált gyakorlat szerint a vázafestők és főként a fazekasmesterek a leggyakrabban Athénban szignálták a vázákat.
Az első ilyen név szerint ismert athéni mester, Sophilos 580-570 körül működött; jól jellemzi ennek az időpontnak korszakhatár jellegét, hogy túlnyomórészt korinthizáló állatfrízekkel díszített vázáin soha, kizárólag mitológiai jeleneteken tüntette fel a nevét. Vele egykorú a kiállítás athéni feketealakos vázafestőtől származó legrégibb vázája, amely azonban a mester emigrálása után Boiótiában készült, és a 8. tárlóban látható. Nem sokkal később kezdődik azonban az athéni vázáknak a tárlóban kiállított sorozata. A legkorábbi egy mindkét oldalán lófejjel díszített amphora, amelynek a tárló legtöbb darabján látható forma-változata Athénban alakult ki a feketealakos vázafestészet kezdetén; jellemzője, hogy profiljának íve nem törik meg a nyaknál, mint az emelvényen álló másik amphorán. A mintegy képkeretbe foglalt lófej-ábrázolás vagy száz egykorú vázán megjelenik, de értelmezése nem világos (társadalmi rangra, versenyjáték-győzelemre, funerális rendeltetésre egyaránt utalhat). Jóval számosabb csoportba tartozik a vele szembenálló váza, egy ún. tyrrhén amphora. A név az etruszkok görög neve, és az elnevezés onnan származik, hogy a csoportba sorolható vázák, túlnyomórészt amphorák, szinte kivétel nélkül etruriai lelőhelyeken kerültek elő, ezért sokáig helyben készülteknek gondolták őket. Közepes tehetségű, az ekkori etruszk igényekhez igazodva az edénytestet gyakran korinthizáló állatalakokkal körülvevő mestereik olyan athéni műhelyben dolgoztak, amely már tudatosan egy tengerentúli terület keresletének kielégítésére törekedett. A két amphora közti kratér formája az 5. tárlóban látható korinthosi előképének athéni utánzata; műhelyének vezető mestere, Lydos főművein a század hatvanas éveiben kialakult monumentális figurális stílusnak volt kiemelkedő képviselője, de műhelyében munkatársai, főleg itáliai és észak-görögországi kivitelre, nagy számban készítettek a kiállítottakhoz hasonló, korinthizáló motívumokkal díszített edényeket.

Athéni feketealakos kismester-kylix;
Kr. e. 540-530 k.

A bor vagy olaj tárolására szolgáló amphoráknak a tárlóban kiállított többi példánya a század harmadik negyedében készült; formájuk a lófej-amphoráé, díszítésükben nincs már nyoma korinthizáló vonásoknak, és uralkodó a Korinthosban is utánzott képszerű kompozíció. Az emelvény alatti amphora két oldalán az athéni vázák két kedvelt motívuma tűnik fel: táncoló szatírok közt Dionysos alakja, illetve homloknézetben ábrázolt harcba induló négyesfogat; festője az E-csoportba, Exékias művészi környezetébe tartozó Fleissig-festő, akinek neve a váza egykori tulajdonosának emlékét őrzi. A másik oldalon középen álló amphora ugyanennek a két témának változatát mutatja be: a négyesfogat oldalnézetben jelenik meg, Dionysost kísérőinek bacchánsnőkkel bővített csoportja fogja közre. A többi váza közül elsősorban a Hinta-festő 530 táján készült műve emelkedik ki; a szokatlan tárgyválasztásairól ismert, stílusában az Exékias-hagyományt aprópénzre váltó mester amphorájának egyik oldala versenyfutókat mutat a szokásos ruhátlanságban, a másik mitológiai jelenetet: a szülést segítő Eileithyiák azt a pillanatot várják, mikor Pallas Athéné teljes fegyverzetében kipattan a középen ülő Zeus fejéből. A biztosan komponáló Hinta-festővel szemben a túloldali amphora mestere, a Stendhal civitavecchiai műkereskedő-barátjáról elnevezett Bucci-festő számára mintha szűk lett volna a képmező, amelyben a párviadal és a lova mellett álló, harcba induló ifjú jelenetét elhelyezte. A korinthosi eredetű, és Athénban a helyi fazekasok legszebb vázaformájává alakított magas talpú, lapos ivóedénynek, a kylixnek kiállított fő típusai közül a két legelő szarvassal díszített csésze emelkedik ki; Tlésónhoz, a század harmadik negyedében a csészéket finom miniatűr-képekkel díszítő kismesterek egyik legjobbjához áll közel. Csak töredéke van meg egy másik kismester-csésze szatírok és bacchánsnők extatikus táncát ábrázoló képszalagjának. A század elején Athénban született meg a szűknyakú olajos és illatszeres edényke, a lékythos új típusa, amelynek a század közepétől uralkodóvá vált változatán a váll éles szögben válik el a testtől; a tárlóban két példány ennek a változatnak korai formáját képviseli.

A tárló anyagának mintegy lezárásául önállóan van kiállítva a töredékekből összeállított hatalmas amphora, a kiegészített részeken az ábrázolások hiányzó részleteinek rekonstrukciójával.

Szatírok és bacchánsnő Exékias amphorájáról;
Kr. e. 540-530 k., részlet

A váza az athéni feketealakos vázafestészet legnagyobb mesterének, a fazekasként és festőként egyaránt mesterművek és újítások soráról ismert Exékiasnak az 530-as években készült munkája. Nem tartozik főművei közé, de a mindkét oldalát díszítő, a 9. tárló amphoráiról már ismert konvencionális témákat ismétlő képeket a rajz finomsága mellett egyedi vonások és motívumok sora emeli kortársainak és követőinek rajzai fölé: elég csak a főoldal fenséges Dionysos-alakjának kezében levő kantharosból kisarjadó borostyánágakra, az előtte álló bacchánsnő ölében tartott kígyóra, mögötte a táncoló szatír démonikus, szembenéző arcára vagy a másik oldalon a harcba induló négyesfogat egyik lovának türelmetlenül kaparó lábára utalni.

<< előző következő >>