A kolkhisi király, Aiétés varázserõvel rendelkezõ lánya, az éj istennõinek avatott papnõje. Egyes genealógiák szerint anyja Hekaté, testvére Kirké. Mikor Iasón és az Argonauták Kolkhisba érkeznek, hogy megszerezzék Aiétéstõl az itt õrzött aranygyapjút, Médeia beleszeret Iasónba, és varázsereje segítségével hozzásegíti õt az aranygyapjúhoz.
Az aranygyapjú megszerzésérõl többféle változat él: az eredetinek tartott történet szerint Iasónnak csak egy próbát kellett kiállnia: meg kellett ölnie a gyapjat õrzõ sárkányt, vagy teljesítenie kellett a "szántási versenyt". Késõbb a próbák egymás után szerepelnek a történetben. Médeia, mikor elõször beszél Iasónnal Hekaté templomában, egy varázskenõcsöt ad neki, melynek segítségével elaltatja a veszedelmes sárkányt, így Iasón megszerzi az aranygyapjút és hazaindul, Médeia pedig vele szökik.
Apja üldözõbe veszi, de véres fortéllyal megakasztja üldözõiket: áldozatot mutat be Hekaténak, melynek során a hajóra magával vitt öccsét, Apsytrost feldarabolja és darabjait útközben szórja szét. Míg Aiétés összeszedegeti és újból összerakja a testrészeket, Médeia és az Argonauták egérutat nyernek. A gyilkosság bûnétõl Kirké tisztítja majd meg a királylányt.
Iasónnal eljutnak Iólkosba, ahonnan nemsokára ismét menekülniük kell, mert bosszút állnak Peliason, Iasón gonosz nagybátyján (õ küldte a veszedelembe Iasónt, mert féltette tõle hatalmát). Médeiának olyan varázserõt tulajdonítottak, amellyel az emberek megölése, a testek feldarabolása és üstben való megfõzése révén el tudta érni, hogy azok újjászülessenek és megfiatalodjanak. Ezt a varázserõt mutatta be Pelias lányainak (feldarabolt és megfõzött egy kost, majd az üstbõl egy bárány ugrott elõ), így a lányok kedvet kaptak hozzá, hogy kipróbálják apjukon a megifjító varázst. A varázslat azonban balul sül el, s a meggyilkolt és feldarabolt király nem kel többé életre.
Médeia és Iasón innen menekülve Korinthosba érkeznek, ahol kapcsolatuk megromlik és gyermekeiket is elveszítik. Mindezekrõl többféle változat ismert: egyes változatok szerint Iasón rajtakapja nejét, amint brutálisnak tûnõ eljárással Héra szentélyében halhatatlanná akarja tenni gyermekeit, s ezért visszatér Iólkosba. Máshol azt olvassuk, hogy Médeiának és Iasónnak 7 fiú- és 7 leánygyermeke volt, akiket a korinthosiak öltek meg, így juttatva az anya tudomására, hogy nem örülnek az idegen, varázserejû asszony érkezésének.
Megint más változat szerint Korinthosban Iasón beleszeret Kreón király lányába, Kreusába (=Glauké), s miatta elhagyja gyermekei anyját. Médeia bosszút áll: méreggel átitatott ruhát ajándékoz az új menyasszonynak, mely tüstént elégeti viselõjét. A gyilkos ajándékot két kisfia viszi el a királylánynak, ezért a korinthosiak megkövezik õket. Euripidésnél Médeia gyilkolja meg saját gyermekeit: az elhagyott, bosszúszomjas asszony mészárolja le a fiúkat, mikor Kreón kiutasítja õt az országból. Médeia Korinthosból sárkányfogaton Athénbe repül. Itt Aigeus király felesége lesz, tõle született fia Médos, a médek névadója. Késõbb összetûzésbe kerül férje fiával, Théseusszal. Merényletet tervez ellene, ám az meghiúsul, s végül visszatér hazájába, Kolkhisba, vagy a Boldogok szigetén Achilleus felesége lesz mindörökre.

Médeia az antik drámairodalom kedvelt nõalakja. A mítosz eredetileg csupán ravasz természetû varázslónõjének történetét a drámaírók tomboló féltékenységgel, tragikumhoz vezetõ szenvedélyességgel színesítették (csak Euripidés és Seneca Médeia-drámája maradt fenn).
Euripidés elõtti ábrázolásain Médeia megifjító varázstudománya a hangsúlyos (kígyókkal, varázsüstjével ábrázolják). Késõbb, Euripidés után a gyermekgyilkosság lesz személyével kapcsolatban a fõ motívum, ám különös, hogy az euripidési hõsnõnek nincsen visszhangja az attikai mûvészetben, sokkal inkább dél-itáliai vázákon, pompeii falfestményeken és római szarkofágokon jelenik meg a gyermekgyilkosság témája.
A "legsokkolóbb" ábrázolások, Kr.e 4. sz-i amphorák, dél-itáliai vázák az asszonyt gyermekgyilkosság közben ábrázolják. Az ábrázolások közös vonása, hogy Médeia alakja izoláltan, testi kontaktus nélkül jelenik meg rajtuk (kivéve néhány provinciabéli ábrázolást), mely az állandóan költözõ Médeia hazátlanságát, elszigeteltségét emeli ki.


Kulin Borbála
2005