|
Szilágyi János György: Antik Gyűjtemény. Vezető az Antik Gyűjtemény állandó kiállításához
Negyedik terem - 2.
Az egyénítő vonásokkal ábrázolt portré már a klasszikus korban megjelent a görög művészetben (l. a II. terem portrésorozatát), és az emberi arc fiziognómiai sajátságainak részletező visszaadása a hellénizmus századaiban általános gyakorlattá vált. Másfelől az előkelő római családok házukban régóta megőrizték az ősökről vett viaszportrékat. Ebből a két forrásból merít a konzervatív felfogást képviselő két késő köztársaság-kori portréfej a terembe lépőtől balra lévő rövid falon. Szigorú, kemény, paraszti vonásaikkal a hagyományos római embereszményt jelenítik meg, de a mostantól az agyag helyébe lépő márványba vésve, elfogadva tehát a reprezentáció új művészi formáját. A valósághűség a látszat ellenére másodlagos fontosságú volt: a portrék megrendelője az általa vallott embereszmény képviselőjeként akarta magát megörökítve látni, és ennek kifejezését tekintette feladatának a szobrász, ahhoz az újkori mesterhez hasonlóan, aki a két fej közt a falon kiállított Caesar-portréval a 19. század elejei Napóleon-kultusznak kívánt hódolni. Ezeknek a gyakran verisztikusnak nevezett portréknak római megrendelői távolról sem csupán a vezető rétegből kerültek ki. Ebben a korban, mikor elvben még köztéren felállított szobron is bárkit megörökíthettek Rómában, a túlnyomórészt konzervatív ízlésű alsóbb rétegek, köztük meggazdagodott mesteremberek, felszabadított rabszolgák is olykor igényt tartottak rá, hogy érdemeiket vagy emléküket szobruk hirdesse. Ilyen magán-portré lehetett a két előzőhöz hasonlóan a rövid fal előtt legbelül látható is, még a köztársaság korának végéről, de némi klasszicizmussal enyhített vonásokkal. A középső, verisztikus fejjel együtt a velencei Grimani-gyűjteményből származik, mint a II. teremben központi helyen kiállított bronzkancsó.
 | M. Antonius (?) márvány portréja Patrasból; Kr. u. 1. sz. második negyede
|
A római reliefművészet korai példája a vele nagyjából egykorú, a hosszú fal szobor-sorozatát megnyitó töredék, jobb oldali alakja sisak-formája és pikkelypáncélja alapján gladiátor lehetett, a kezében pálcát tartó másik férfi alighanem felügyelője, "edzője". A gladiátor-viadalok szokása a 3. században Campaniából érkezett Rómába; ott eredetileg halotti játékok voltak (l. a hydriát a III. terem 7. tárlójában), Rómában azonban már Kr. e. 100 táján nyilvános szórakoztatási ággá lettek, de nem vesztették el teljesen eredeti jelentésüket sem: gyakran rendeztek temetéssel összekötött viadalokat, vagy ábrázolták azokat síremlékeken; a budapesti relief ilyen rendeltetése is elképzelhető. Az utána kiállított portré az előbbiekkel szemben új embertípust mutat. A Patrasban talált, görög márványból faragott szobron az arc héróizáló-idealizáló vonásai nem annyira görögországi műhely-hagyományra utalnak, mint a megrendelő igényére; érthető, hogy Antoniust, az egyeduralomért vívott harcban a későbbi Augustus utolsó ellenfelét vélték benne felismerni, bár kevéssé meggyőző érvekkel. A fej két generációval Antonius halála (Kr. e. 30) után készült, görög földön faragott szobor esetében azonban ez - tartós népszerűségét ismerve - nem volna akadálya az azonosításnak.
 | | Hol járunk |
<<előző következő>>
Negyedik terem |
|
|
