|
Szilágyi János György: Antik Gyűjtemény. Vezető az Antik Gyűjtemény állandó kiállításához
Második terem - 5.
A tárlótól jobbra három athéni márvány síremlék a korszak három szakaszát képviseli. Az elsőnek ma töredékes domborműve magas kétfülű lutrophorost mutatott (l. ábrázolását a tárló bal szélén álló pyxisen és egy példányát a III. terem jobb oldali falán), amelyet a nász-szertartáshoz tartozó fürdésnél használtak, és a házasság előtt elhunytak síremlékén ábrázoltak plasztikusan, vagy mint itt, domborműben.
 | Háromalakos athéni márvány síremlék;
Kr. e. 330-320 k. |
A vázát díszítő, síremlékeken rendkívül ritka vadászjelenet tanúsága szerint is férfi sírja fölött állt; a 4. század első éveiben készült relief stílusa a fél századdal korábbi Parthenón-frízéhez kapcsolódik. A jobbra előtte álló, márványban monumentalizált lékythos (alja és nyaka modern kiegészítés) igénytelenebb, 370 körüli reliefjén már az új szellem érvényesül: az ülő férfi- és álló nőalakot öszszekötő kézfogás gesztusa a családnak a halálon túl is érvényes, exkluzív összetartozását emeli ki, nem téve különbséget eltávozott és ittmaradó között; csak a nőalak feje fölötti felirat (Parthón) jelzi, hogy a halott férfi volt. Megváltozott felfogást tükröz a háromalakos nagy síremlék, a gyűjtemény kiemelkedő darabja. A klasszikus kori athéni sírdomborművek sorozatának végén áll; nem sokkal a figurális díszítésű síremlékek luxusát megtiltó 317-es rendelet előtt készült. Az uralkodó irányzatnak megfelelően magas dombormű, amelyet eredetileg fülke falai kereteztek; az összetartozás kifejezése - mint a bal kezét a férfi vállára tevő nőalak mozdulatának gyöngédsége, a középen álló kis szolgagyerek bánatba merültsége is mutatja, - elmélyültebb, szenvedélytelibb lett, de ugyanakkor korábban ismeretlen hangsúlyt kapott a halott különállása: a héróizált férfialakot ruhátlansága kivonja az evilági lét köréből, s magába mélyedő tekintete is arra utal, hogy másképpen van jelen a búcsújelenetben, mint a távozásával magukra maradottak.
A háromalakos síremlékkel nagyjából egyidős lehet és nem kevésbé jelentős a terem végén jobb oldalt álló ruhás férfitorzó az attikai Velanidezából.
 | Athéni márvány férfitorzó síremlékről Velanidezából; Kr. e.
4. sz. második fele |
A típus Asklépios, a 4. század vallásosságában a középpontba került gyógyító isten ábrázolásairól ismert, de nem tudjuk eldönteni, hogy az isten ábrázolása volt-e, vagy - mint sok más esetben - az isten alakját magára öltő emberé; ha portrészobor volt, ugyanúgy emelhették a megörökített férfi emlékére sír fölött, mint tiszteletére köztéren, bár lelőhelye, ahol nemrégiben kezdték meg egy ókori temető feltárását, inkább az előbbire mutat.
A sírszobrok készítői helyi hagyományokat folytató mesteremberek voltak, akiknek művei legföljebb a kor művészetének Athénban rendkívül magas átlagszínvonalát mutatják. A tömegesen készülő, az egyéni vallásosság szolgálatában álló és többnyire néhány kompozíciót ismétlő vagy variáló fogadalmi domborművek gyakran még idáig sem emelkednek fel; jól mutatja ezt a falra erősített attikai relief, a nagyszámú ún. halotti lakoma-ábrázolás egyike: az épületet jelző keretben lakománál fekszik, kezében rhytonnal, az isten, hérós vagy héróizált halott (a jelentés a rendeltetés szerint változhatott), akinek a bal oldalt ábrázolt család a domborművet fogadalmi ajándékul felajánlotta.
Az új utakat feltáró nagy mesterek eredeti művei ebből a korból is alig maradtak fenn, művészetükről követőik, utánzóik vagy másolóik munkássága ad többé-kevésbé hű képet. A kiállítás is csak ilyen közvetett módon mutatja be a század középső évtizedeinek három legnagyobb szobrászát, Praxitelést, Skopast és Lysippost.
 | | Görög márvány Erós-torzó; Kr. e. 325-300 k. |
Praxitelés apjának, Képhisodotosnak híres Béke (Eiréné) szobrát másolta a IV. terem bal oldali falán látható dombormű; ő maga elsősorban a márványt szerette; isten-szobrai idillikus derűvel fátyolozzák be a kor kínzó valóságát. Az ő művészetének tanítványa a fal közepén felállított finom eredeti Erós-torzó - szárnyai letörtek, tegezét a bekarcolt tartószíj jelzi - mestere, és az ő knidosi Aphroditéjára, a klasszikus művészetben a ruhátlan női test első ábrázolására megy vissza az az Aphrodité-szobor, a capitoliumi Venus, amelynek feje után a fogadalmi domborműtől jobbra az erősen klasszicizáló római másolat készült (l. még a IV. terem 2. tárlóját). A mellette kiállított koszorús női fej ugyancsak római másolatban Skopasnak a Praxitelésétól gyökeresen különböző, az emberi szenvedélyek mélyére ásó művészetéről ad némi fogalmat mélyen ülő szemeivel, csapzott hajával, félig nyitott szájával. Az eredeti mitológiai alakot ábrázolhatott, és nem tudjuk, mennyi a másoló szerepe a haj festői kidolgozásában.
Az egyéniség, a jellem- és lélekábrázolás iránti érdeklődés a portréművészet kivirágzásához vezetett a késő-klasszikus korban. A görög portréművészetről római másolatok közvetítésével is szuggesztív képet ad a síremlékekkel szemközti fal előtti portré-galéria. Thukydidés, a legnagyobb ókori történetíró (Kr. e. 460-400 k.) és a tragédiaköltő Euripidés (Kr. e. 480-406) egyéniségének műveikben feltáruló alapvonásait ragadja meg képmásuk, amelynek 4. századi görög eredetijéhez való hűségét a fennmaradt nagyszámú másolat jellegzetessége igazolja.
 | | Euripidés Kr. e. 330 körüli bronz portréjának római kori márvány másolata |
Ugyancsak 4. századi mintaképet követ Eudoxosnak, a nagy matematikusnak és filozófusnak (Kr. e. 390-340 k.) a falon látható domborműve; az azonosítás alapja csak a felirat, mert a tanítás vagy előadás közben ülve ábrázolt mesternek erről az egyetlen ismert képmásáról a fej hiányzik. A következő fej 4. századi eredetije a filozófus típusának általános jellemzőiből felépített ideálportré, amilyenek ebben és a következő századokban készültek olyan régi, a portréábrázolás gondolatának felmerülése előtt élt költőkről és filozófusokról, akiknek eredeti vonásait nem őrizte semmiféle képhagyomány. A megnevezés legbiztosabb alapja ilyenkor egy-egy feliratos másolat, erről a fejről azonban nem ismerünk ilyent, úgyhogy a felmerült azonosítások (Pittakos, Démokritos, Hérakleitos) egyikét sem lehet kétséget kizáróan igazolni. A mellette látható, vele együtt egy kisázsiai római villában talált portré viszont feliratos másolatok tanúsága szerint kétségtelenül Hermarchos filozófusé (Kr. e. 330-260 k.), aki Epikuros halála után iskolájának vezetését átvette. A sort lezáró, erősen kiegészített férfiportré modellje nem a szellemi élet kiemelkedő alakjainak egyike volt, bár aligha lehetett egyszerű magánember, különben nem készült volna szobráról római másolat. A görög eredeti már a Kr. e. 2. századból, a hellénizmus korából való. (Egy uralkodóportré ezüstpénzen a 4. tárlóban látható.)
 | | Hol járunk |
<< előző következő >>
Második terem |
|
|
