Adatlap

Mi ez?Grimani-kancsó
Hol készült?Peloponnésos
Mikor készült?Kr.e. 450 k.
Miből készült?bronz
Méret:m: 31,2 cm
Állapot:Láb forrasztott.
Leltári szám:56.11.A
Irodalomjegyzék:G. Weicker, Der Seelenvogel, Lepzig 1902. N.3., 132., 57-57a k.
von Bothmer, D., Studies in Classical Art and Archeology(New York, 1979) 65-66, pl. 21.
Szabó M., in Griechische und römische Statuetten und Grossbronzen, Akten der 9. Internationale Tagung über antiken Bronzen, Wien 1988, 229-232, 1-5. k.
Pulszky F, Életem és korom, (2.kiad.) Budapest 1958. 54-55.
M. Perry, Labyrinthus 1, 1982, 67-111.
J. Stubbe Ostergaard, Meddelelser fra Ny Carlsberg-Glyptotek 47, Copenhagen 1991, 16-25.
J. Mertens, in Small Bronze Sculpture from the Ancient World (Symposium Malibu), 1990, 94, 7.k.
Hekler A., in Archeológiai Értesítő, Budapest 1913. 462.
Ember I., The Budapest Museum of Fine Arts, Budapest 1998. N. 4, 22., 4. és 22.k.
Éber L, Az iparművészetek könyve III, Budapest 1912. 141, 75.k.
E. Braun, Annali, 1853. 124-126.
Bodnár Sz., The Museum of Fine Arts, Budapest 2002. N. 33, 34-35, 33-34.k.

A görög bronzművességnek e remekműve a Peloponnésoson, valószínűleg korinthosi műhelyben készült a klasszikus görög kultúra fénykorában, Kr.e. 450 körül. A bronzlemezből kikalapált testhez utólag rögzített talpon és fülön elhelyezett motívumok szolgálnak az egyszerű, de finom mívű kancsó díszéül. A talpon körbefutó nyelvmintasor, a fül ívét követő gyöngysorszerű bordák és az azokat lezáró palmetta csupán kiegészítik az edény igazi díszének szánt két keveréklény-figurát. Ezek közül is a fő hangsúlyt a kiöntő peremére ültetett hegyes fülű, szakállas lény kapta. A bor istenének, Dionysosnak a kíséretéhez tartozó Silénos mohón várja, hogy a boroskancsó tartalmába meríthesse a kezében tartott ivókürtöket.
A vigasságot, vad mulatozást idéző alak mögött a háttérben egy kiterjesztett szárnyú szirén jelenik meg. A ókori görögök szerint ezek a madártestű, női fejű lények várták az Alvilág kapujánál az oda belépőket, hogy csodálatos énekükkel enyhítsék a halál keserűségét. A homérosi történetben Odysseus csak úgy hallgathatja meg csalogató, de halált hozó "mézes dalaikat", hogy hajójának árbocához kötözteti magát.
Bár a kancsó szemlélőjének tekintete mindig Silénos alakjára vándorol, az valódi értelmet csak a fül alsó részén meghúzódó szirénnel együtt nyerhet. A görögök azt képzelték, hogy a túlvilágon is lakomákban lesz részük, ezért halottaik mellé helyezték a sírba az ehhez szükséges edényeket is. Vázaképeken gyakran látható, hogy a gyászoló rokonok ételt és italt visznek szeretteik sírjához. Az évezredek alatt teljes épségben fennmaradt Grimani-kancsó vélhetően készítése után nem sokkal kerülhetett egy sír mélyére, hogy elkísérje tulajdonosát a túlvilágra. Silénos ezúttal egy olyan mulatság részese, ahol nem evilági zene szól.
A Grimani-kancsó a Fejérváry-Pulszky gyűjtemény egyik legértékesebb darabja volt. Első közös útja során a két tulajdonos 1833. okt. 22-én Velencében vásárolta Antonio Sanquirico műkereskedőtől. A független Velencei Köztársaság Napóleon hódítása nyomán 1797-ben megszűnt. A hirtelen és rohamosan elszegényedő városban a vezető családok palotáiban évszázadok óta felhalmozott műkincsek egymás után eladásra kerültek. A rendkívüli műtárgy-forgalom a század első harmadában Velencébe vonzotta Európa gyűjtőinek jelentős részét, és a kínálkozó különleges lehetőségeket az olasz műkereskedők is felismerték. Az egyik legjelentősebb volt köztük a milánói Antonio Sanquirico. Az ő kezébe jutott többek között az egyik legrégebbi eredetű és legnagyobb velencei gyűjtemény is, a Grimani-családé; jelentős részét a 16 .századtól kezdve folyamatosan szerezték be Görögországban és az Égei szigeteken. Ajándékozásaikkal a városi múzeum alapjait vetették meg, de műtárgyaik jelentős része palotájukat díszítette. A család utolsó férfitagja, Michele Grimani 1824-ben szánta rá magát a gyűjtemény eladására, és az a Vatikánnal és I. Ferenc császárral folytatott eredménytelen tárgyalások után 1830-tól Sanquirico "Museo"-jából került kiárusításra, így szóródott szét Európa és Amerika múzeumaiban. A bronzkancsót Fejérváry látta meg Sanquiriconál, és bár az másnap, jóllehet sikertelenül, egy értéktelenebb darabot próbált helyette Pulszkynak eladni, kapcsolatuk később sem szakadt meg, több márványszobrot vásároltak tőle. A kancsót Pulszky az 1868-as árverésen visszavásárolta, és haláláig nem vált meg tőle. Örököseitől került az Iparművészeti, majd onnan a Szépművészeti Múzeumba.

   
1 2 3 4 5 6 7 8