Lexikon

Szilágyi János György: Antik Gyűjtemény. Vezető az Antik Gyűjtemény állandó kiállításához

Negyedik terem - 1.

NEGYEDIK TEREM

Római művészet
(Kr. e. 1 - Kr. u. 3. század)


Rómát kedvező földrajzi helyzete Itália közepén és legnagyobb folyójának torkolatánál korán kiemelte az itáliai települések közül, de városi jellegű közösséggé szerveződése csak a 7. század közepe és a 6. század vége között fejeződött be, amikor a hagyomány szerint etruszk királyok uralma alatt állt. Bár lakói elsősorban latinok voltak, korai kultúrájának jellegét jelentős mértékben etruszk és görög vonások határozták meg. A királyok elűzése és a köztársaság megalapítása (hagyományos dátuma 509) ebben a tekintetben nem jelentett változást. Az 5. századi válság-időszak után a 4. századtól az itáliai hatalmát kiépítő város, ahogy a III. terem 9. tárlójában kiállított terrakotta oltár is mutatta, annak a közép-itáliai kultúrának és művészetnek a részese lett, amelynek jellegét az etruszk, a mind határozottabban érvényesülő, jórészt dél-itáliai közvetítésű görög, és kisebb mértékben az italikus elemek együttese határozta meg. Bár Róma a 3. század közepére Itália vezető hatalma lett (l. a III. terem 9. tárlójához írottakat), tehát az itáliai művészetnek a III. teremben kiállított 3-1. századi darabjai római uralom alatt álló területeken készültek, a közép-itáliai művészeti köznyelvnek eleinte nem volt felismerhető római dialektusa. Gyökeres változást csak a 2. század hozott.

A Múzsa - egy évszázaddal későbbi latin költő szavaival - a második pún háború idején (227-201) szárnyra kapva bevonult Rómába. Ez nemcsak a valóban ekkor született római irodalomra áll, hanem - kis késéssel - a művészetre is. Róma Karthágó legyőzésével a Földközi-tenger nyugati felének urává lett; nyomban ezután Kelet felé fordult, és előbb Makedóniára és Kisázsiára, majd 146-ban Görögországra is kiterjesztette hatalmát. A Nagy Sándor örökébe lépő új birodalom nagyhatalmi helyzetének az elfoglalt területek helyi hagyományaitól ösztönzött követelménye volt, hogy művészetben is kifejezze magát. Ennek tudatosodásában elsőrendű szerepet kapott a görög, illetve hellénisztikus kultúrával való közvetlen megismerkedés, kezdetben nagyrészt a 212-ben az elfoglalt Siracusa kifosztásával megkezdett gyakorlat folytatása, vagyis a meghódított városokban felhalmozott műkincsek Itáliába, főként Rómába szállítása révén. A politikai követelmény a római vezető rétegnek az új hatalmi helyzetben kialakult új életfelfogásából adódó igényével találkozott. A 2-1. században kibontakozó római művészet ennek a rétegnek a számára mindenekelőtt a reprezentáció eszköze volt, éspedig egyfelől az állami, másfelől a most mindinkább elterjedő magánérdekű reprezentációé. Nem vonatkozik azonban ez a nagy romanizált városi központokon kívül élő itáliai népek vagy a hatalomból kirekesztett városi lakosság művészetére, amelyben főleg a vallásosság kifejezésének hagyományos művészi formái legalább a köztársaság korának végéig, sőt azon túl is továbbéltek (l. a III. terem 9. és 12. tárlóját és az etruszk urnákat).

A művészet görög fogalmának meghonosodása során kezdetben a római vezető rétegben két élesen szembenálló felfogás ütközött meg egymással. Az egyik a régi római hagyományokhoz ragaszkodó konzervativizmus, a másik Róma megváltozott történeti helyzetének tudatában a mohó igyekezet a görög szellem asszimilációjára. Kifejező eszközeinek jelentős részét mindkét irányzat a görög művészetből vette, és a görög mintaképek meghatározó szerepe a római művészet valamennyi irányára jellemző maradt a teremben bemutatott korszak végéig. Maguk a szobrászok szinte kivétel nélkül, de nagyrészt a többi műfaj mesterei is görögök voltak. A rómaiak szerepe jó ideig elsősorban annak meghatározása volt, hogy mit, hogyan és milyen rendeltetésre használjanak fel a görög művészeti hagyományból, amelynek történeti stílusváltozásai többnyire közömbösek voltak számukra.

<< előző következő >>
Hol járunk


Negyedik terem