Lexikon

Szilágyi János György: Antik Gyűjtemény. Vezető az Antik Gyűjtemény állandó kiállításához

Első terem - 4.

4. tárló
Görög geometrikus művészet
(Kr. e. 10-8. század)

A belsőleg meggyengült mykénéi kultúrát egy nagy eurázsiai népvándorlásnak az egész égei térségen átcsapó hullámai alapjában rendítették meg a 12. században. Ezután a görög népcsoportok belső vándorlásainak és harcainak másfél évszázados korszaka következett, amelynek során egy részük az Égei-tenger szigeteire és Kisázsia nyugati partjaira települt át, s lassanként elhelyezkedtek történelmi lakóhelyükön. Külső kapcsolataik megszakadtak; a Közel-Kelet és a középső Mediterráneum közti közlekedés, amelynek fő állomásai Ciprus és Kréta voltak, kikerülte a Peloponnésost; a mykénéi kultúra vívmányainak nagy részét, így az írás használatát is elfelejtették. A következő századok szegényes görög emlékanyaga túlnyomórészt az egyetlen folyamatosan továbbélő mesterség készítményeiből, festett agyagvázákból áll. Ezeknek elsősorban az athéni Kerameikos-temetőben feltárt sorozatán lehet követni a megújuló görög művészet első nagy korszakának történetét. A kialakuló új díszítésmódról kapta a korszak az elnevezését, mert most az élettelenné vált, egy ideig még továbbélő késő-mykénéi vázadíszítést a koncentrikus körök és félkörök, párhuzamos, egyenes és hullámvonalak szigorú fegyelmezettségű rajza váltotta fel a jórészt megváltozott formájú edényeken.

Athéni hydria geometrikus festéssel;
Kr. e. 720-700 k.

Jól illusztrálja a fordulatot a tárló jobb szélén álló új típusú, kúpos talpú 10. századi csésze, amely párjával a korszakot bevezető protogeometrikus művészetet képviseli. Időben közvetlenül a nyomában van az előző tárló bal szélén kiállított nagy szubmykénéi edénynek, motívumkincse is alig gazdagabb, de a koncentrikus köröket nem szabad kézzel, hanem körzővel vitték fel a falára. A pontos megszerkesztettségnek ez az új, különböző formákban érvényesülő alapelve klasszikus korának végéig jellemezte a görög művészetet. A vázafestésnek a protogeometrikushoz kapcsolódó, a 9. század elejével kezdődő két évszázados ún. geometrikus korát mutatja be a tárló többi anyaga. A mykénéi kultúrát elpusztító katasztrófa után lassanként felemelkedő görögség művészetében elsőként Euboia szigetéé (l. a III. terem 10. tárlójánál) és a népvándorlásoktól viszonylag megkímélt Athéné, illetve környékéé, Attikáé lett a vezető szerep. A vázákon új vonalas minták (bástyaminta, meander, zegzugvonal) váltak uralkodókká. Eleinte, mint a középen álló 9. századi amphora mutatja, rendkívül szűkszavúan díszítették az edény sötétre festett felületét, de a díszítés mindig összhangban állt a világosan tagolt vázák felépítésével, kiemelve hangsúlyos részeiket, a nyakat és a test fölső részét. A 8. század első harmadáig kizárólag geometrikus mintákból álló díszítést a tárló jobb oldalán különböző formájú attikai vázák szemléltetik, köztük egy kétfülű kantharos és lefektetve egy orsó-alakú, felakasztható csörgő, amelynek későbbi ábrázolások tanúsága szerint kultikus rendeltetése lehetett. A mind változatosabb díszítőmotívumok lassanként kiszorították a sötétre festett felületeket, amelyeknek emlékét később csak néhány vastag sáv őrizte az edény alján. A 8. században a minták között egyre gyakrabban geometrikus felfogásban ábrázolt természeti képek is megjelentek. Először ornamentika-szerűen ismétlődő állat- és növénymotívumok tűnnek fel egy-egy sávban vagy négyzetben az edény hangsúlyos pontjain, mint a középtől balra álló hydria négy hosszúnyakú madár-alakja, amely hátul a fül alatt is visszatér, vagy az egyik falra erősített tál levélsora. A század közepétől a legigényesebb vázákon ezek a természeti képek olykor hatalmas többalakos jelenetekké bővültek, amelyeken az emberábrázolás is jelentős szerepet kapott. Attika kiemelkedő szerepét a geometrikus kor művészetében vázafestészetének széleskörű hatása is bizonyítja, amely - Krétát kivéve - az egész görög világra kiterjedt. A falra függesztett két tál athéni formának talán a Kykládokon készült utánzata. Athén és Euboia felé egyaránt nyitott volt az Attikával szomszédos Boiótia, amelynek geometrikus kerámiáját a tálak alatti hullámvonalas díszítésű pyxis képviseli. Alul bal szélen a két 9. századi korinthosi kancsó formájában és díszítésében egyaránt attikai hatást mutat. A geometrikus kor végére azonban ez az egyoldalúság megszűnt: a két kancsó fölött a tárló bal szélén látható kétfülű ivóedény (skyphos) a felbomló geometrikus stílust mutató állatalakjainak rajza alapján Athénban készült, de a vázaformát Korinthosból kölcsönözte.
A geometrikus művészet felbomlása nagy történeti változásokat jelez, amelyek szinte az egész görögséget érintették. A 10. század második felétől lassanként megszűnt a korábbi elszigeteltség. Főként Euboia vezetésével újra fellendült a mykénéi kultúra bukása után abbamaradt tengeri hajózás és kereskedelem, mind nagyobb szerepet kapott a kézművesség. A nagy központok elszórt települései városállamokká egyesültek, és a belőlük kirajzó görögség a 8. század első felétől gyarmatvárosokat vagy kereskedelmi településeket alapított a Földközi-, majd a Fekete-tenger partvidékein. A hajósutak és széttelepülések során a görögök érintkezésbe kerültek régi és egykorú közel-keleti kultúrák, elsősorban Egyiptom, Mezopotámia, a szíriai-főníciai partvidék művészeteivel, amelyeket a 10. század második felétől elsősorban a főníciai kereskedők révén ismertek meg, a tőlük ekkoriban vagy nem sokkal később átvett betűírással együtt. Korai tanúja az újjáéledt kapcsolatok művészeti hatásának a tárló közepén elöl bemutatott athéni arany diadéma, amely halott homlokát díszítette. Állatfrízének motívumaival és stílusával a geometrikus ábrázolásmód uralmát felváltó új kifejezésformák egyik fő forrására, a Közel-Keletre utal.
Bal oldalt az emelvényen a 10. századi egyelőre elszigetelt kezdemények után a 9. század folyamán lassan kialakuló, elemi formákból építkező görög geometrikus kisplasztika néhány emléke látható. A kiállított finom mintázású terrakotta ló a 8. század közepéről athéni edény fedelének fogója volt. A két kis 8. század végi bronzszobor már a felbomlás stádiumában mutatja a geometrikus művészetet. Az áttört gömbön ülő madár észak-görögországi műhelyben készült; a középen átfúrt bika-alakot nyakba akasztva amulettként vagy botra tűzve jelvényként használhatták.

A századvég görög bronzművességének kitűnő teljesítménye a tárlótól jobbra kiállított arcvédős bronzsisak, a legkorábbi, Homéros-kori görög típusok egyikének ritka képviselője; a szélén levő lyukak a bőr bélés rögzítésére szolgáltak.

Keleti görög márvány ifjútorzó;
Kr. e. 6. sz. közepe

A 8. század végétől a keleti hatások alapjában változtatták meg a görög művészet képét, annyira, hogy az ekkor kezdődő mintegy két évszázados archaikus kor első részét, a 7. századot orientalizáló korszakának szokták nevezni. A meggazdagodott központokban most kialakult monumentális építészet és szobrászat is jelentős ösztönzéseket kapott a keleti művészetektől. Ezt tanúsítja a 6. és 7. tárló között külön felállított márvány ifjúszobor (kuros) torzója, az archaikus nagyszobrászat egyetlen képviselője a gyűjteményben; a kisázsiai partvidék egyik görög városában készült a 6. század közepén. A szobortípus egyiptomi eredetű, de a szobor - az Egyiptomi Kiállításon látható előképeivel összehasonlítva - jól mutatja, hogy a görög művészet a beáramló keleti elemeket felhasználva és átalakítva sajátos görög művészi kifejezésmódot alakított ki. A művészet fő központjai eleinte Kisázsiában és a görög félszigeten egyaránt főként - bár nem kizárólag - a gyarmatosításban és a tengeri kereskedelemben élenjáró városállamok voltak.