|
Szilágyi János György: Antik Gyűjtemény. Vezető az Antik Gyűjtemény állandó kiállításához
Harmadik terem - 12.
 | | Geometrikus díszítésű etruszk edénytartó; Kr. e. 8. sz. második fele |
A terem többi része az etruszk művészetet mutatja be. A Kr. e. 1. évezred első felében a görögök és a főníciaiak-púnok mellett ők lettek a nyugati Mediterráneum történelmének harmadik főszereplőjévé (l. a térképet a szicíliai tárló mellett a falon). Etnikai eredetük ismeretlen, nyelvük megfejtetlen; néppé alakulásuk Itáliában kezdődött meg legkésőbb a Kr. e. 2. évezred végén. Történetük első fejezete a 9. század elejétől a 8. század harmadik negyedéig virágzó Villanova-kultúra, amely egy Bologna melletti lelőhelyről kapta a nevét; elterjedésének fő területe a mai Emilia és Toscana tartomány volt. Ez a még kora-vaskorinak nevezhető kultúra fejlődött a 8. század közepétől Itália nem-görög népeinek első városi kultúrájává, amelyet az ókori szerzők etruszknak, görögül tyrrhénnek neveztek. Középpontja a nevét viselő Tyrrhén-tenger partvidékének a Tiberis és az Arno által határolt része, nagyjából a Róma-Firenze-Pisa háromszög volt. A korszakváltás nem új népcsoport érkezéséhez, hanem a nyersanyag-források után kutató főníciaiak és görögök megjelenéséhez köthető. A fémekben különlegesen gazdag terület Villanova-kori szervezete elég erős volt ahhoz, hogy megakadályozza idegen települések létesítését, de népe szinte megjelenésük pillanatától a továbbiakban mind jobban élénkülő kereskedelmi és kulturális kapcsolatba került a két nagy hajós-néppel. A leletek alapján úgy tűnik, hogy a közvetítő eleinte főleg Szardínia volt, de döntő fordulatot jelentett az első görög települések létrejötte a Nápolyi-öbölben, Ischia szigetén, majd Cumaeban a 8. század közepe táján. A helyválasztásban nyilvánvalóan fő szerepe volt annak, hogy minél könnyebben elérhetők legyenek Etruria érckincsei. A jelentős új kereslet hirtelen fellendítette a fémbányászatot és kohászatot, és terjedelmes központokká növelte azokat a településeket, amelyek közvetítőkként a legnagyobb hasznot húzták az odahajózó görögökkel folytatott kereskedelemből. Az érintkezésnek nem pusztán gazdasági vonatkozásai voltak: a 8. század második felében alakultak ki az ekkortól egyértelműen etruszknak nevezett kultúra és művészet jellegzetes formái, amelyekre az etruszkok egész története során iránymutató hatással volt a görögökkel való érintkezés. Másfelől az etruszkok kultúrájának jelentős, helyenként a görögökénél is erősebb visszhangja volt Itália nem-görög népei közt, nem pusztán azokon a területeken, amelyeket a 7-5. században a Pó-vidéktől Campaniáig fennhatóságuk alá vontak (l. a 9. tárlót). A 7-6. század, főleg a 650-550 közti évszázad tengeri hatalmuknak is virágkora volt; áruik ekkor Kisázsiától Hispániáig mindenhová eljutottak.
10. tárló
Etruszk művészet
(Kr. e. 750-525 k.)
 | | Etruszk amphora vadkecskékkel, caerei műhelyből; Kr. e. 700-675 k. (letét) |
A tárló a helyi hagyományokból elsősorban görög ösztönzések nyomán kialakult etruszk művészet első két évszázadát mutatja be, amelyben fő központjai a leggazdagabb érc-hegyek közelében levő települések mellett a dél-etruriai nagy tengerparti városok: Veii, Caere, Vulci és Tarquinia voltak. Emblématikus jelentőségű a tárló előtt külön talapzaton kiállított, Veiiben készült edénytartó állvány, az etruszk vázafestészet egyik legkorábbi figurális díszítésű darabja. A görög gyarmatosítás első nagy vállalkozásai az Attika melletti Euboia szigetéről indultak ki, innen hajóztak Itáliába is az első görög telepesek. Az etruszkokkal való élénk kapcsolatuknak természetes következménye volt görög mesterek megjelenése a kialakuló helyi központokban. Az euboiai geometrikus vázafestészet stílusa és - jelentős részben attikai eredetű - motívumai jelennek meg a budapesti edénytartón is, amelynek díszítése nyilvánvalóan bevándorolt euboiai mestertől vagy itáliai tanítványától származik, formája azonban a festéssel ellentétben a Villanova-kultúrára visszamenő helyi hagyomány folytatása. A tárló legkorábbi darabja a terem rövid fala felé néző végében kiállított, durván kidolgozott, sötétre égetett agyagból (ún. impasto-ból) készült egyfülű tál a Villanova-kultúra késői szakaszából, a 8. század közepe tájáról. A tőle jobbra álló kétfülű edény bikonikus formáját a Villanova-kultúrából örökölte, de a vörös impastóra fehérrel festett díszítésének görög és helyi vonalas motívumai alapján 700 körül készülhetett. A görögöktől tanult finomkerámia, világos alapon sötétszínű festéssel, rövidesen uralkodó lett az igényesebb etruszk műhelyekben, amelyekben a 7. század közepéig virágzott a gyakran orientalizáló elemekkel (l. az I. terem 4-8. tárlóit) dúsított szubgeometrikus díszítésmód. Ennek példája az amphora kőszáli kecskék frízével caerei műhelyből, valamint három kétfülű gömbölyű edény (olla), mindegyiken a szinte a korszak emblémájának számító vízimadarak sorával.
 | | Faliszk skyphos bekarcolt oroszlánokkal; Kr. e. 600-575 k. |
A középső, nagyméretű olla vállán azonban szokatlan fríz van: attikai geometrikus eredetű motívumok közt őzt üldöző kitátott szájú oroszlán, amelynek rajza Attikából az euboiai kerámia ischiai helyi műhelyeinek közvetítésével jutott Veiibe, az edény készítési helyére; mestere, akinek kezén a görög motívum expresszivitásával és hangsúlyozottan természetellenes arányaival etruszkká fogalmazódott át, a Tiberis jobb partján, Veiitől északra lakó faliszkok közt talált vásárlókra. A latinhoz közelálló nyelvet beszélő faliszkok kultúrája erősen etruszkizált volt, de különálló helyi vonásokkal; korai kerámiájuk egyik jellemző típusát képviseli a tárló befelé néző oldalán fekvő skyphos, barna impastóra bekarcolással felvitt groteszk állatalakokkal. Ennek a faliszk produkciónak a fénykora a 7. század második fele és a 6. század első negyede, ami az etruszk művészetben a szubgeometrikussal a 7. sz. harmadik negyedében együttélő, majd azt felváltó orientalizáló stílus körülbelül a 6. század közepéig tartó uralmának korszaka. A korszak etruszk kerámiájában ekkor két egymással érintkező, de jól elkülöníthető vázafajta vált kiemelkedő jelentőségűvé: az impasto-technika tökéletesítésével kialakított bucchero-áru és a - más műfajokhoz hasonlóan - jórészt Korinthosból érkező hatásokat feldolgozó etruszko-korinthosi finomkerámia.
 | | Etruszko-korinthosi szűrős kancsó állatfrízekkel, vulcii műhelyből; Kr. e. 620-610 k. |
Az utóbbinak példái a tárló közepén vannak csoportosítva. Korinthosi mintaképeikkel (l. az I. terem 5. tárlóját) összehasonlítva tűnik ki, milyen mértékű volt a görög hatás, és hol voltak a határai. A vázaformák közül az oinochoé, a kerek szájú olpé (athéni típusát l. az I. terem 10. tárlójában), az aryballos, az alabastron és az ülő majom alakú illatszeres edény is korinthosi eredetű, a lapos aljú alabastron alighanem helyi lelemény, a talpas tál formája pedig ismert helyi hagyományt követ. A figurális díszítés eleinte szorosabban kötődött a görög mintaképekhez, így az állatalakok a szűrős kiöntőjű kancsón, amely az etruszko-korinthosi produkció élén álló, frízeinek gyakran ismételt motívumáról elnevezett Szakállas Szfinx-festő műve, vagy a lapos aljú alabastron sziluett-állatai (l. az I. terem 5. tárlójában hátul kiállított kancsót). Később a festés stílusa mind több helyi vonást mutat, ahogy a középső alabastronról vagy a talpas tálról leolvasható; az utóbbi mestere kedvelt technikájáról kapta a Bekarcolást mellőző-festő nevet. Az egyes központok műhelyei többnyire jól elkülöníthetők egymástól, ami az etruszk művészetre a göröghöz hasonlóan általában is jellemző. A fő műhelyek Vulciban voltak (innen való az oinochoé és az olpé is); Tarquiniában, ahonnan a talpas tál származik, helyi használatra és tengeren túli exportra készítették az etruszko-korinthosi vázákat. A figurális festésű darabok, akárcsak a görög kerámiában, csak kis részét jelentették a produkciónak, amely a 6. század közepén teljesen megszakadt. A bronzedények olcsó utánzatának szánt fekete bucchero-kerámia története a 7. század második negyedében kezdődött; a technika tökéletesedésével a 7. század második felétől a legjellegzetesebb és a görögökkel szemben egyedül versenyképes etruszk agyagváza-fajta lett. A korinthizáló vázáknak kizárólag a nyugati Mediterráneumban voltak vásárlói, a bucchero vázák Athéntól Samosig és még távolabb is mindenhová eljutottak (l. campaniai utánzataikat a 9. tárlóban).
 | Szárnyas démon, etruszk bucchero edénytartó figura;
Kr. e. 7. sz. vége - 6. sz. eleje |
A 6. század végéig virágzó produkciónak eleinte Caere volt a fő központja, itt készült a tárló utolsó harmadában látható sorozatból a vékonyfalú kis bordázott amphora és a két négyszárnyú edénytartó figura, de más városokban is voltak az általánosan használt díszítetlen formák mellett helyi sajátságokat mutató bucchero-műhelyek: az amphora mögötti olla, vállán mészbetétes levélsorral, Orvietóból való, mögötte a fekvő talpas csésze, hengerrel az edényfalra préselt korinthizáló állatfrízzel, Tarquiniából. A 6. század közepétől Chiusi lett a készítés fő központja, az itt készített vastagfalú bucchero-kerámia példája a nagy hydria, testén mintából préselt szfinxekkel, bronzot utánzó váll- és fül-kiképzéssel, valamint a fekvő talpas tál, amelynek peremét az I. terem 6. tárlójából és itt a 3. tárlóból ismert daedalikus stílushoz egy évszázaddal megkésve visszanyúló maszkok díszítik. Hasonló maszkban végződik a mellette kiállított, vele nagyjából egykorú bronz kancsófül, az etruszk bronzművesség nagyjövőjű vulcii műhelyéből.
 | | Hol járunk |
<< előző következő >>
Harmadik terem |
|
|
