Lexikon

A görög templom kialakulása

Héróon az euboiai Lefkandin
Forrás: Frankfurti Egyetem

A görög nyelvben a szentélyt jelentő legfontosabb főnév a (a "templom", lat. templum szóval nyelvtörténeti rokonságban lévő) temenos. Azt fejezi ki, hogy a szentély területe az istené -azaz ki van hasítva az őt körülvevő emberi világból (gör. temnó: kihasítok). A görögök számára tehát egy szent hely, ahol a kultusz megszabta biztonságos keretek között találkozhattak isteneikkel. Ez éppúgy lehetett épület nélküli szentély (pl. egy barlangnak, vagy egy forrásnak a külvilágtól fallal vagy pusztán határkövekkel elhatárolt része), mint templomépület.
Ez a kettősség már a mykénéi görögséget is jellemezte, amely nem ismerte ugyan az önálló templom műfaját, de a házakban, palotákban külön helyiségek szolgáltak a kultusz céljaira. A mykénéi világ pusztulása után lassan alakult ki az önálló kultuszépület; az elsők a kor lakóház-típusainak a szokásosnál nagyobb méretű példányai. Ebben a korszakban jelenik meg a templomot körülvevő oszlopsor (peristasis) gondolata is (jellemző korai példája az euboiai Lefkandiban egy gazdag pár sírja fölé a Kr.e. 11. században emelt épületet, az ún. héróont körülvevő fa cölöpsor; minderről részletesen ld. J.N. Coldstream, Geometric Greece, London - New York 2003, 2. kiadás, 408-409). A ma ismert legkorábbi peripteros-templomot Anó Mazarakiban (Achaia) tárták fel. A téglalap alakú épület mindkét vége félkörívben (apszis) záródik. Kr.e. 700 körül emelhették.
A klasszikus templom-formának a Kr.e. 8. században megindult kialakulása "a görög társadalom sajátosan göröggé rendeződésének", a tulajdonképpeni görög világ megszületésének egyik alapvető alkotóeleme (görög reneszánsz). Az alapjául szolgáló elképzelés szerint a templom nem az áldozat bemutatásának színhelye, nem is a kultuszközösség gyülekezőhelye, hanem az isten otthona, aki bármikor megjelenhet a templomban elhelyezett kultuszszoborban.

Az Anó Mazaraki peripteros-templom alaprajza (Kr.e. 700 k.)
Forrás: Hellmann 2006, II p. 48, 47. k.

A görög templomnak számos típusváltozata alakult ki, de alapszkhémája az évszázadok során változatlan maradt: oszlopsorral körülvett téglalap alakú, gyakran előcsarnokból (gör. pronaos) nyíló, két részre osztott épület. A fő helyiség (gör. sékos, lat. cella) a kultuszszobor őrzési helye volt. A hátsó helyiség (gör. adyton, opisthodomos) általában kincstár, a fogadalmi ajándékok őrzési helye. (Szenzációs eredménnyel jártak a Kykládokhoz tartozó Kythnos szigetén 2002-ben kezdett ásatások. Ezek során első ízben bukkantak egy kirabolatlan archaikus templom kincstárára. A beomlott tető megóvta ugyanis az istennek fölajánlott, ezernél is több tárgyat, amelyeket a fal mellett elhelyezett polcokra raktak vagy a tetőről lógattak le. Ld. ArchRep 2002-2003, 75-77).

Rekonstrukciós rajz
a samosi Héraionról

A görög templom korai története során két, egymástól kezdetben szigorúan elkülönülő építészeti rend alakult ki: az ión Kis-Ázsiában (Iónia), a dór pedig a jellemzően dórok lakta Peloponnésoson. Az ión legkorábbi példája a samosi Héraion, amely az újabb kutatások szerint a korábban feltételezettnél később, a Kr.e. 7. sz. elején épült. A dór építészeti rend kialakulásának kezdete szintén a Kr.e. 7. sz. elejére tehető (a legkorábbiak közé tartozik pl. a Delphoi melletti Kalapodi két temploma, az argosi, majd az olympiai Héraion. Legalább három nemzedéken át tartott, amíg a fát és a vályogot fölváltotta a kő, s amíg rögzült az építészeti szkhéma. Az első biztosan kőből épített templom a korfui Artemision volt (Kr.e. 6. sz. eleje).
A görög templom a középkor után az európai hagyományú építészet egyik legfontosabb ihlető forrása lett.

Ajánlott irodalom: M.-Ch. Hellmann, L'architecture grecque I-II, Párizs 2006.

Nagy Árpád Miklós
2004
(kiegészítések: 2009)