Lexikon

Dági Marianna, Edzésben a szem.

A készítéstechnika szerepe az ókori ékszerek attribuálásában.

Megjelent a Szépművészeti Múzeum Közleményei 105 (2006), 225-246. számában. A tanulmány angol nyelvű változatát ld. itt

A tárgyak teljes nézetű képeit Mátyus László, a részletfelvételeket a szerző készítette.

A bikafejes karikafülbevalók szerkezete.

Az Antik Gyűjtemény ékszeranyagának nagy részét az állatfejes karika-fülbevalók teszik ki, /1. j./ amelyek a hellénisztikus kor egyik legdivatosabb ékszertípusát képviselik. Különböző állat- és emberfejekkel díszített változatai nagy mennyiségben, sorozatban készültek a Kr. e. 4. század második felétől a 2. század végéig a Mediterráneumban. Az ismert típusok közül a bikafejes karika-fülbevalók /2. j./ találhatók meg a legnagyobb számban a múzeum gyűjteményében, ezeknek is az egyszerű és összetett összekötő-elemű /3. j./ változatai (lásd 44-45; 47-48 oldal). Valamennyi példány lelőhelye ismeretlen.
Részletes tanulmányozásukra a Gyűjtemény készülő ékszerkatalógusának előmunkálataként került sor. A szempontok kiválasztásában az ékszerkutatásban az elmúlt két évtizedben tett jelentős előrelépések játszottak szerepet. /4. j./ Mintegy húsz évvel ezelőtt vetődött fel ugyanis igazán /5. j./ a mesterkezek azonosításának lehetősége ékszerek esetében is. A Dyfri Williams nevéhez fűződő ígéretes kutatási irány alig talált követőkre, jobbára csupán az általa közölt cikkek-tanulmányok témája maradt. /6. j./ A folyamatos kutatómunka eredményeként D. Williams módszere láthatóan változott. A kezdeti, tisztán művészettörténeti módszerek alkalmazása mellett később szerepet kapott a technikai jellegzetességek vizsgálata is, bár a szerző óva int ezek túlértékelésétől. /7. j./ Az általa attribuált darabok egyik fő jellemzője, hogy leginkább mai értelemben vett egyedi ékszereknek minősíthetők, vagyis mindegyik darab egyedi tervezőmunka és kivitelezés eredményeként jött létre, nagy valószínűséggel a megrendelő igényei szerint, és egy vagy csupán néhány példányban készült. További közös és fontos vonásuk, hogy általában ismert lelőhelyűek és ugyanahhoz a leletegyütteshez tartozó, vagy ugyanabból a régióból származó darabok. D. Williams szerint ugyanis az ékszerek attribuálásához két nyilvánvaló út vezethet: nagy temetkezési együttesek tanulmányozása, amelyekben valószínűleg egyetlen aranyműves vagy műhely termékeit lehet fellelni, illetve egy jellegzetes forma vizsgálata, amelynek során megkísérelhető olyan darabok azonosítása, amelyek egyetlen mester vagy műhely termékei lehetnek. /8. j./

1/a. kép, Ltsz. 55.53

Az Antik Gyűjtemény ékszerei esetében csak a második út kínálkozott, azzal a különbséggel, hogy egy típusba tartoznak ugyan, de nem egyedi, hanem sorozatban készített darabok. Az ékszerkészítés módszereinek és sajátosságainak ismeretében lehetségesnek tartottam a Williamsétől eltérő nézőpontból, azaz elsősorban készítéstechnikai szempontból megközelíteni a műhely- és mesterkéz-azonosítás lehetőségét; innen nézve pedig a sorozatgyártott ékszerek vizsgálata, az ismétlődő részletek miatt, előnynek bizonyul.
A kiindulópont a készítési technika alapos, mikroszkópos megfigyelése és digitális fényképes dokumentálása volt. Az elsődleges cél pedig egyelőre csupán annak az eldöntése, hogy valóban lehet-e találni olyan technikai részleteket, amelyek alapján következtetni lehet az egyes darabok közötti kapcsolatra. A tárgyak tanulmányozása során világossá vált, hogy a párokat alkotó, tehát azonos aranyművestől származó fülbevalókat is érdemes külön-külön vizsgálni, így ugyanis a nyilvánvalóan egy kézre jellemző hasonlóságok mellett feltehetően különböző variációs lehetőségeket is azonosítani lehet. Ebből kiindulva először az egyes darabok részletes technikai elemzését végeztem el, majd az összehasonlításukat. Az összehasonlító elemzés kiterjedt a bikafejes karika-fülbevalók szerkezetének, az egyes szerkezeti elemeknek és azok részleteinek kialakítására és készítési technikájára.
A megvizsgált tizenegyből nyolc fülbevalón, három páron és két szóló darabon sikerült olyan részleteket találni, amelyek a típus azonosságán túl közelebbi kapcsolatra is utalnak. /9. j./
Két különböző számra leltározott darab esetében (1. sz., 2. sz.; 1/a-d. és 2/a-d. kép) - a szabad szemmel is látható hasonlóságok ellenére - ez idáig az alapanyag eltérő színe tette kétségessé az összetartozásukat. A készítéstechnikai részletek azonossága azonban bizonyította, hogy ugyanaz a kéz készítette őket, és valójában párdarabok. /10. j./ Ennek döntő bizonyítéka - mint alább szó lesz róla - az állat bal és jobb füle között megfigyelhető különbség: mindkét darabon a fülekbe beütött kúp alakú poncoló hegyének nyoma a jobb fülben élesen elválik, míg a bal fülben nem (1/e-f., 2/e-f. kép).

1/e. kép, Ltsz. 55.53

Az itt megfigyelt részletek közül néhány a 3-4. számú fülbevalópáron (3/a-d., 4/a-d. kép) is megtalálható, bár az több szembetűnő részletben különbözik az 1-2. pártól. A bikafej álla alá forrasztott tartókarika és az összekötőelemet díszítő nyújtott ívek formája, az összekötőelem alaplemezének egyenetlen széle és az állat bal és jobb fülének poncolónyoma közötti különbség mind olyan jegy, amely összekapcsolja a két fülbevalópárt. Az egyes részleteket elemezve nyilvánvalóvá válik az azonosság. Mindhárom tartókarika /11. j./ alul egyenes, két oldalán íves, két vége pedig egyenes, rézsútosan felfelé tart és nem ér össze (vö. 1/g., 2/g., 3/e. kép). A drótból hajlított nyújtott ívek szárainak vége mind a négy darabon kissé befelé hajlik (vö. 1/h., 2/h., 3/f., 4/e. kép). /12. j./ A tartókarikák és az ívek esetében is a forma azonossága a készítésük során elvégzett mozdulatsor azonosságáról árulkodik, ami a tartókarikák esetében rekonstruálható is. /13. j./
Az összekötőelem alaplemezének cakkosra vágott széle mind a négy fülbevalón helyenként fűrészfogas (1/i., 2/i., 3/g., 4/f. kép). Az aranyműves valószínűleg nem mindig tudta a vágáshoz használt vágóélt egyenletes erővel nyomni a lemezre, vagy a kalapácsütés során biztos kézzel megtartani, és ez eredményezte ezt a fajta egyenetlenséget. A 3-4. számú fülbevalópáron, ugyanúgy, mint az 1-2.-on, a bika jobb fülében élesen látszik a beütött poncoló hegyének nyoma, a bal fülében viszont nem (vö. elsősorban 2/e-f. és 4/g-h. kép, lásd még 1/e-f. és 3/h-i. kép). Ez a különbség arra utal, hogy készítőjük a jobb oldalra erősebben tudta beütni a szerszámot, mint a bal oldalra. A szerszámnyomok egyezése tehát mind a négy darab esetében a szerszámok használatának azonos módjáról tanúskodik.
Véleményem szerint ezek a technikai részletek együttvéve azt mutatják, hogy mindkét fülbevalópárt ugyanaz az aranyműves készítette. /14. j./ A bizonytalan kézről árulkodó szerszámnyomok, vagyis a fűrészfogas lemezszél és a jobb oldalra erősebben beütött poncoló nyoma, a készítő attribúciós jegyeinek tekinthetők. Ismertetőjegyként említhető még a két alkatrész: a tartókarika és a nyújtott ív formája.
A négy másik fülbevaló (5-6., 7. és 8. sz.; 5/a-d., 6/a-d., 7/a-d. és 8/a-d. kép) szembetűnő közös vonása az előzőekétől eltérő összekötőelem, amely kialakításának jellegzetes koncepciója szerint egy csonka kúp, egy gömb és egy henger alakú tag összeillesztése révén jött létre. Mindegyiken felfedezhető ugyanaz a részlet: apró, egyenes vonalak az összekötőelem gömb alakú tagjának szélénél (5/e., 6/e., 7/e., 8/e. kép). Rendeltetésükre az erősen megrongálódott 8. számú fülbevalót megvizsgálva kaphatunk magyarázatot, ezen a darabon ugyanis a lemez szétnyílt az egyik vonal mentén (8/f. kép). Eszerint a vonalak a gömbtag készítéséhez felhasznált lemezdarabon ejtett szűkítővágások, amelyek segítségével az aranyműves valójában nem gömb, hanem hordó formájú testet alakított ki. Ezzel a fogással sikeresen megoldotta azt a készítéstechnikai problémát, hogy az ékszer gömb alakú részéhez további elemeket is tudjon illeszteni. Lemezből készült teljesen zárt forrnák ugyanis forrasztás során szétrobbanhatnak, így viszont kiküszöbölte ezt a problémát, és hű maradt az ékszer eredeti tervéhez is. /15. j./

1/g. kép, Ltsz. 55.53

A szűkítővágás mellett további, szabad szemmel alig észlelhető hasonlóságok is felfedezhetők az 5-6. és 7. számú darabokon: /16. j./ például az összekötőelemet díszítő tojássorok mentén cakkosra vágták az alaplemez szélét, a tojássorok íveit poncolt ponttal, a hengertagot bordával díszítették (5/f., 6/f., 7/f. kép). /17. j./ Az ékszer egészét tekintve azonban kvalitásbeli különbség figyelhető meg a fülbevalópár és a szóló darab között. Az állatfej természethű megmintázása, a fülbevaló arányos felépítése, a forma és a díszítés összhangja, a technikai kivitelezés finomsága mind arra mutat, hogy az 5-6. bikafejes karikafülbevaló-pár igazi mestermunka. A szintén igényesen, aprólékosan kidolgozott 7. számú darab technikai szempontból bravúros alkotás. A szemhéjat jelző hármas vonal és bordaegyüttes középső vonalában lévő apró (kb. 0,1 mm átmérőjű), ívelt sorba, pontosan egymás mellé beütött pontok készítőjük aprólékos pontossága mellett rendkívül jó szeméről és kézügyességéről is tanúskodnak (7/g. kép). /18. j./ Ennek ellenére a fülbevaló - egészét tekintve - "csupán" a kivételes precizitás terméke (vö. az 5/a-b., 6/a-b. és 7/a-b. képeket).
Éppen ezért a felsorolt hasonló részletek inkább azonos készítési helyre utalnak, ahol két aranyműves azonos koncepció alapján, de a saját képességei szerint valósította meg ugyanannak az ékszertípusnak a tervét.
Az Antik Gyűjtemény bikafejes karika-fülbevalóinak tanulmányozása során tehát világossá vált, hogy vannak olyan technikai részletek, amelyek alapján azonos készítőhöz vagy készítési helyhez lehet kötni darabokat. A készítő ismertetőjegyei lehetnek automatikusan végrehajtott mozdulatok eredményeként létrejött formák, jellegzetes szerszámhasználat nyomai, valamint azok a részletek, amelyek kivitelezése a készítő igényességéből fakad vagy a fizikai teljesítőképesség határát súrolja.
Készítőre, de készítési helyre jellemző jegyként is lehet értelmezni egy-egy technikai fogást. Nagyon valószínű, hogy az ókorban is egy készítési helyen ugyanazt a megoldást alkalmazták egyfajta készítéstechnikai problémára, illetve ugyanolyan módon készítették el az ékszerek egyfajta szerkezeti elemét, alkatrészét. Egy technikai fortély (például a szűkítővágás) kitalálása, egy szerkezeti elem (például az összekötőelem, a karika) vagy kisebb részlet (például a bika szeme) kialakításának koncepciója a készítési hely egyik aranyművesétől származhatott, akitől azt az ott dolgozók megtanulták, és az általuk készített darabokon alkalmazták. /19. j./ Ez azt jelenti, hogy egyetlen készítési helyen belül például egy technikai fogás jellemző vonása lehetett egyetlen aranyművesnek ugyanakkor a készítési helynek is. Egy-egy jól bevált megoldást más készítési helyek is átvehettek, így ezek akár régióra is jellemzővé válhattak. Még tovább menve, az invenció helyétől jóval távolabbra is eljuthatott egy-egy technikai fogás vagy koncepció, ha például az azt ismerő aranyműves elhagyta addigi munkahelyét. /20. j./

6/a. kép, Ltsz. 55.158.2

A készítéstechnikai részletek tehát, úgy tűnik, bevonhatók a műhely- és mesterkéz-azonosításba, értelmezésük azonban az aranyműves mesterség sajátosságai miatt nagy körültekintést igényel. Az automatikus mozdulatokkal létrehozott formák például kézre jellemzők ugyan, külön készített alkatrészek esetében (tartókarika, nyújtott ív) azonban egyaránt értelmezhetők az ékszert, de az alkatrészt készítő aranyműves kezére jellemzőnek is. Két tényező pedig mindenképp befolyásolhatja, hogy a kettő vajon azonos-e: a készítendő ékszer fajtája (egyedi ékszer vagy tömegáru) és a készítési hely szervezeti felépítése. Sorozatban gyártott típusok esetében ugyanis elképzelhetőbb, hogy előállításuk esetleg munkamegosztással történt, vagyis az egyes alkatrészeket a készítési hely egyik alkalmazottja előre "legyártotta", majd mindenki azokat használta fel az általa készítendő darabokhoz. Így akár olyan ékszerek is készülhettek, amelyek több kéz jegyeit viselik magukon. Úgy tűnik, nagyobb a valószínűsége, hogy a készítési hely termékei közül egy típust vagy annak egy változatát teljes egészében egy ember készített, bizonyítékok hiányában azonban nem zárható ki teljesen a munkamegosztás lehetősége sem. /21. j./
A fentieket figyelembe véve sorozatgyártott ékszerek esetében érdemes megkülönböztetni elsődleges és másodlagos attribúciós jegyeket a készítéstechnikai részletek között. Így az aranyműves kiváló képességeinek köszönhető poncolt minták (például ívelt pontsor a szem fölött) vagy jellegzetes szerszámhasználatának nyomai (például fűrészfogas lemezszél, az egyik oldalra erősebben beütött poncoló nyoma) egyértelműen elsődleges, vagyis biztosan az ékszer készítőjére jellemző attribúciós jegyek. Az alapformához hozzárakott, ismétlődő alkatrészek formája (például az összekötőelemet díszítő nyújtott ívek, tartókarika) viszont egyaránt tulajdonítható az ékszer, illetve esetleg az alkatrészek készítőjének, ezért csupán másodlagos attribúciós jegynek tekinthető, annak ellenére, hogy automatikusan végrehajtott mozdulatok eredménye, vagyis önmagában kézre jellemző. Értelmezésük ezért csak a többi technikai részlet figyelembevételével együtt történhet. Így például azonos formájú, azonos kéz készítette alkatrészek megjelenése egyéb technikai jellemzőiben különböző darabokon azok közös készítési helyére utalna, vagyis ilyen esetben a másodlagos attribúciós jegy készítési hely jellemző jegyeként lenne értelmezhető. Végső soron ez azt is bizonyítaná, hogy az alkatrészek készítője nem azonos a teljes darab készítőjével, azaz a készítési helyen munkamegosztás volt.

6/e. kép, Ltsz. 55.158.2

Az Antik Gyűjtemény bikafejes karika-fülbevalóinak technikai elemzése végül is olyan, a szerkezetükkel, készítési technikájukkal, díszítésükkel kapcsolatos megfigyeléseket tett lehetővé, amelyeknek eredményei felhasználhatók más ékszertípusok esetében is. Az egyes darabok részleteinek összehasonlító elemzése során bebizonyosodott, hogy ezzel a módszerrel elkülöníthetők azok a jellemzők, amelyek a bikafejes karika-fülbevalók készítése során kötelező érvényűek, vagyis a típus sajátosságai, és azok, amelyek szabadon variálhatók, lehetőséget adva az egyéni képességek megmutatkozására, azaz készítőre, illetve készítési helyre jellemzőnek tekinthetők. Így tehát megfogalmazható a feltevés, hogy pusztán készítéstechnikai részletek is lehetnek attribúciós jegyek, és ebből kiindulva lehetőség nyílhat mesterkezek és műhelyek azonosítására.
Nyilvánvaló, hogy ez a tárgycsoport önmagában nem elegendő a készítés körülményeinek és összefüggéseinek rekonstruálásához, azaz a mesterek, műhelyek működésének, valamint egymáshoz való viszonyuknak a pontos meghatározásához. Ezért egyelőre csupán olyan semleges szakkifejezéseket érdemes használni a jelenségek leírására, amelyek semmiféle hierarchiát nem sejtetnek az egyes aranyművesek, vagy elképzelt összefüggéseket az ékszerkészítő helyek között, hanem a lehető legpontosabban jelölik azokat. Ezért a megszokott "mester" helyett az "aranyműves" vagy "készítő", a "mesterkéz" helyett pusztán a "kéz", a "műhely" helyett pedig a "készítési hely" kifejezést használom. Az utóbbi esetében természetesen tudatában vagyok, hogy ez egyaránt jelenthet egyetlen helyiséget és kisebb vagy nagyobb, földrajzi értelemben vett területet (város, régió) is. Ezeknek a kifejezéseknek nagy előnyük, hogy egyrészt megnevezik a megfigyelt jelenségeket, másrészt a későbbiekben jó kiindulópontként szolgálhatnak az értelmezésükhöz: az ékszerkészítés folyamatának rekonstruálásához.
A nyolc bikafejes karika-fülbevaló technikai sajátosságainak elemzése megmutatta tehát ennek a vizsgálati módszernek, az összehasonlító technikai elemzésnek a lehetőségeit. A módszer működőképességét azonban elsősorban lelőhelyes ékszerek hasonló típusú vizsgálata cáfolhatja vagy bizonyíthatja. Mindenesetre nyilvánvalóvá vált, hogy az ékszerek attribuálásának egyik alapvető eleme a tárgyak alapos technikai vizsgálata. Ez nem a technikai részletek szerepének túlértékelését jelenti, hanem mindössze azoknak a jellegzetességeknek a figyelembevételét, amelyek az aranyműves mesterséget - sajátosságaiból fakadóan - jóval erőteljesebben jellemzik, mint a vázafestészetet.

Dági Marianna a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének munkatársa.

1. melléklet

2. melléklet

Jegyzetek

Glosszárium

Összesen:8 db

Bikafejjel díszített karika-fülbevaló.

Bikafejjel díszített karikafülbevaló-pár.

Bikafejjel díszített karikafülbevaló.

Bikafejjel díszített karika-fülbevaló töredéke modern kiegészítéssel.