|
Szilágyi János György: Antik Gyűjtemény. Vezető az Antik Gyűjtemény állandó kiállításához
Harmadik terem - 1.
HARMADIK TEREM
Itáliai művészet
(Kr. e. 10-1. század)
A terem elsősorban a középső és nyugati Mediterráneum négy legjelentősebb kultúrájának, az ibér, a főníciai-pún, a nyugati görög és az etruszk kultúrának művészeti hagyatékát mutatja be a térség római uralom alatti egyesítését megelőző időben (l. a térképet a 2. tárlótól balra a falon).
1. tárló
Főníciai, pún és ibér művészet
(Kr. e. 8-2. század)
 | Föníciai bronz tál bekarcolt szfinxekkel;
Kr. e. 700-650 k. |
A tárló jobb oldalán a főníciai tárgyak kis csoportja van kiállítva. A főníciaiak eredeti lakóhelye Előázsia nyugati partvidéke volt, főként a mai Libanon területe. Nem alkottak szervezett államot vagy szövetséget, lakóterületük határait nem tudjuk pontosan megjelölni, és az elnevezést tágabb értelemben is használták az ókori szerzők. Ismerjük azonban a kánaáni csoportba tartozó sémita nyelvüket, írásukat, amelynek írásjeleit görög közvetítéssel máig használjuk, és jellemző életformájukat: elsősorban tengeri hajósok voltak, akik fémek után kutatva legkésőbb a Kr. e. 11. századtól egyre gyakrabban indultak felfedező utakra a Földközi-tenger medencéjében és rövidesen azon is túl; kereskedőiknek és kézműveseiknek főleg a 9. századtól meghatározó közvetítő szerepük volt egyfelől Egyiptom és a Közel-Kelet nagy kultúrái, másfelől Görögország, Itália és az Ibér-félsziget között. Hosszútávú útjaik megkönnyítésére és biztosítására terület-foglalási igény nélkül kikötők körüli állomásokat szerveztek Cipruson, Krétán, Dél-Itáliában, Szicíliában, Szardíniában; a 9. század vége felé ugyanilyen rendeltetéssel alapították az észak-afrikai parton többek közt Karthágót, és több állomáshelyet az Ibér-félsziget déli partján. Művészetük, bár nem volt teljesen híján eredeti vonásoknak, elsősorban a velük kapcsolatban álló, fennhatóságukat gyakran rájuk is kiterjesztő szomszédos nagy kultúrák tárgy- és képtípusait, stílusait dolgozta fel és olvasztotta egybe. Fémművességük legkorábbi bemutatott emléke a 7. századi bronztál, belsejében kiterjesztett szárnyú szfinxek bekarcolt rajzával, talán Mezopotámiába települt mestertől. Hasonló és főleg jóval igényesebb fémedényeiknek nagy szerepük volt az orientalizáló művészet kialakulásában Görögországban és Itáliában (l. az I. terem 4-7. tárlóját és itt a 10. tárlót). A tálka alatti három 6-5. századi vésett pecsétlőkő alakját az egyiptomi skarabeusoktól kölcsönözték, ábrázolásuk tárgyát is az egyiptomi vallás képvilágából vették (l. erről részletesebben a VI. teremben és az Egyiptomi Kiállításon): a bal oldalin Hóros sólyom alakban jelenik meg, lótuszvirágon ülve, fején napkoronával, előtte ureus-kígyóval, a középsőn ugyanő gyermek alakban ül lótuszkehelyben, ujja az ajkán, fején az egyiptomi kettős korona, a jobb oldalin Bés isten látható vállán gödölyével, előtte fejjel lefelé lógó malaccal, a görög szatírok arcvonásaival. Ez utal arra, hogy a művészeti kapcsolat a görögökkel kölcsönös volt.
 | Graeco-föníciai skarabeus alakú karneol gemma lótuszkehelyben ülő Hóros alakjával;
Kr. e. 6-5. sz. |
A 6. századtól az inkább befogadó, mint teremtő hajlamú főníciai kultúra mind erősebben a görögök hatása alá került. Jó példája ennek az észak-szíriai pecsétlőkúptól balra a 6. századi ólomlap a főníciaiak egyik fő istennőjének, a görög Aphroditével rokonított Astarténak a keleti görög archaikus nőalakok stílusát (l. az I. terem 7. tárlóját) visszhangozó ábrázolása. Az archaikus korban Cipruson, Rhodoson, Krétán, hajóútjaik fontos állomásain helyi műhelyek is létesültek, amelyekben többek közt görög vázaformákra alkalmazták a száldíszes üvegöntés keletről hozott technikáját (l. az I. terem 7. tárlóját). A 6. század közepe után kezdődő perzsa fennhatóság alatt sem a főníciaiak hajóhadának jelentősége, sem szoros kapcsolatuk a görög kultúrával nem szűnt meg. Mindkettőnek tanúi a jobb oldalt alul kiállított tárgyak, egy Kr. e. 4. századi, a főníciai part előtt, a mai Akkónál elsüllyedt hajó rakományából; a töredékes bordázott feketemázas amphora görög munka, a kis terrakotta szobrok, amelyekhez hasonlókat százával vitt a hajó, főníciai műhelyben formából sokszorosított istennő-alakok, egyikük talapzatán bevésett Tanit-jellel. A jel eredeti jelentése vitatott; legegyszerűbb formája háromszög csúcsán álló, ettől vízszintes vonallal elválasztott kör, amely az idők folyamán kitárt karú emberalakhoz közelített; az anyaországban olykor Astartéval rokonított istennő, akit jelképez, főníciai eredetű, és a legnagyobb főníciai gyarmatváros, Karthágó fő istennője lett. Az amphorától balra kis ólomlapon, amelyet súlynak vagy amulettnek használtak, ugyancsak az ő jele látható.
A tárló többi darabja jórészt Karthágó nyugat-főníciai, pún kultúrájának emléke. Karthágó, feleúton Főnícia és a Gibraltári-szoros, vagyis a főníciaiak fő tengeri tevékenységének két végpontja között, alapításától fogva jelentős kikötőhely és kereskedelmi központ volt. Kezdeti szoros kapcsolata az anyaországgal annak perzsa uralom alá kerülése után meglazult; a 6. század közepétől önálló birodalommá nőtt, amelynek vezető szerepe volt a Földközi-tenger nyugati medencéjében vívott hatalmi harcokban egészen a 2. században Rómától elszenvedett végső vereségéig. Az észak-afrikai partvidéken kívül Szicíliára, Szardíniára és az Ibér-félszigetre is kiterjedő pún kultúrának az anyaországéhoz hasonlóan kevés művészileg jelentős önálló teljesítménye volt. A kiállított, jórészt Hopp Ferenc 1897-es gyűjtőútján állami megbízásból vásárolt anyag többsége a jellegzetes festetlen és mázatlan kerámia. A főníciai tárgyaktól balra a korai, 8-6. századi vázák az anyaországból és Ciprus főníciai településeiről származó formákat őriznek (maga Karthágó is közvetve Ciprusból kiinduló település volt), és a kancsók némelyikén felismerhető, hogy a formát eredetileg fémből készítették. Középen elöl a 7-5. században pún területen általánosan elterjedt, ugyancsak ciprusi eredetű egy- és kétégős nyitott mécses-típus korongon formált példányai láthatók; fölöttük a két kis 5. századi füstölő nyugaton kialakult, pún formájú. A mécsesek melletti kis amphora51.143 görög hatást tükröző archaikus típus késői változata; a csúcsban végződő öt kétfülű edény főníciai eredetű típusa az 5-2. században volt népszerű a pún kultúrában.
 | Pún agyagamphora;
Kr. e. 4-3. sz. |
Elöl a főníciai feliratú mészkő fogadalmi tábla, Tanitnak mint "Baal Hammon isten arcának", vagyis az 5. századtól Karthágó fő isten-párjának szóló dedikáció-formulával, a 4-3. században széltében megjelenő szegényes típus példája. A tárló bal oldalán a hellénisztikus kori pún kerámia emlékei állnak. Egy részük, mint a plasztikusan mintázott mellekkel díszített kancsó, sajátosan pún formájú, mások a görög kultúra mind jobban erősödő hatását mutatják, így a kis zömök típusú lékythos és a benyomott bélyegzővel díszített tál, a fekete máz silány utánzatával, vagy a hellénisztikus korban divatos görög fületlen kenőcsös edénykék (unguentariumok) két helyi változata. Bal oldalt elöl egy csomóban pún agyag parittyagolyók láthatók; a szabvány méretű tojásdad golyókból több ezret találtak Karthágó fegyverraktárában, amelyet a város elpusztításakor, 146-ban a rómaiak dúltak fel.
A tárló baloldali falán bemutatott bronz férfi- és bika-alak az Ibér-félsziget déli és keleti részén élt, közös néven ibérnek nevezett bennszülött lakosság művészetének létezését jelzi. Hasonló kisbronzokat ezrével helyeztek a szentélyekbe fogadalmi ajándékul; készítésük virágkora az 5-2. század volt.
A tárló mellett külön kiállított nagy edény tárlóamphora; ilyenekben tartották a bort, olajat, gabonát, és jórészt ezekkel rakták meg a búvár-ásatásokon előkerülő kereskedőhajókat. A típusnak ez a pún változata a római hódítást közvetlenül megelőző időkben alakult ki.
<< előző következő >>
 | | Hol járunk |
Harmadik terem |
|
|
