|
Apuliai vörösalakos vázafestészet
 | Apuliai vörösalakos volutás kratér Euripidés Meleagros címû tragédiájának jelenetével.
Fénykép forrása: A. D. Trendall - T.B.L. Webster, Illustrations of Greek Drama. London 1971, III.3, 40 |
Dél-Itáliában a Kr.e. 5. század utolsó harmadában kezdték el a helyi mûhelyek a vörösalakos kerámia készítését, amelyet mindaddig Athénból importáltak. Mivel a helyben készült korai vázák még erõsen kötõdnek az attikai hagyományhoz, valószínûsíthetõ, hogy a helyi mûhelyek kialakításában Athénból bevándorolt mesterek játszottak szerepet.
Elsõként Lucaniában jött létre vörösalakos mûhely, amelyet körülbelül egy évtizeddel késõbb, Kr.e. 420 körül, egy Apuliában létesülõ, tarentumi mûhely követett. A korai apuliai darabok stílusa még közel áll az attikaihoz: kedvelik a mozgalmas jeleneteket, témáikat többnyire a görög mitológiából merítik. A többalakos vázaképekhez a nagyméretû vázaformákat részesítik elõnyben (pl.: voluta-kratér). Az attikai vázafestészetbõl átvett formák mellett saját, helyi fejlõdésû edényeket is festenek (pl.: nestoris vagy trozzella). Már a korai daraboknál is érzékelhetõ az a két stílusirányzat, amely határozott szétválása a Kr.e. 4. század elsõ felében jellemzi az apuliai vázafestészetet. Az ún. egyszerû stílusra jellemzõ, hogy legfeljebb két-három alakos jeleneteket ábrázolnak kisméretû vázákon és a járulékos színekkel visszafogottabban bánnak. Ezzel szemben a díszített stílus képviselõi a nagyméretû vázákat kedvelik, többalakos, mitológiai vagy a síri világhoz kapcsolódó jelenetekkel, amelyeken bõségesen használnak járulékos színeket. A század közepe táján a két stílus összeolvad és a kevesebb alakos, egyszerûbb vázákra is a polychrómia lesz jellemzõ. Ezzel a folyamattal körülbelül egyidõben a tarentumi mûhely mellett az elsõsorban italikus népek által lakott hátországban is megjelennek a vázakészítõ mûhelyek (Ruvo, Canosa).
Az apuliai vörösalakos vázafestészet késõi fázisában, a század harmadik negyedétõl, a puszta dekoratívitás kerül elõtérbe. A tömegtermelésre történõ átállással a vázaképek mûvészi igényessége csökken. Az ábrázolások többsége megszokott, konvencionális jelenetekbõl áll, pl.: Erós-nõalak páros, profilban ábrázolt nõi fejek, köpenyes alakok.
Vandlik Katalin
2004
|
|
|
