|
Szilágyi János György: Antik Gyűjtemény. Vezető az Antik Gyűjtemény állandó kiállításához
Ötödik terem - 2.
 | Görög filozófus
márvány portréja Kisázsiából;
2. sz. vége |
Az egykori görög föld, valamint a hozzá kapcsolódó kisázsiai és elő-ázsiai terület, vagyis elsősorban az egykori Macedonia, Achaia, Asia és Syria provincia, amelynek anyagát a terem bal oldalán kiállított tárgyak mutatják be, sajátos viszonyban volt a római művészettel: elsősorban tanítója volt, nem tanítványa. Rómával ellentétben a görög művészeti formák itt nem idegenből jött, hanem helyi hagyomány részei voltak, amely műhelyek egész sorában élt tovább megszakítatlanul, állandóan gazdagodva a szomszédos közel-keleti kultúrák elemeivel, és készen a megújulásra. A római megrendelők számára sorozatban faragott, a kiállítás I., II. és IV. termében is látható másolatok - amelyeknek műhelyei részben előbb-utóbb átköltöztek Itáliába -, de még a római ízlés szerint készített, sajátosan római művek is üreseknek vagy legalábbis hűvöseknek tűnnek az itt készült, helyi igényeket és ízlést tükröző egykorú szobrokhoz képest. Azonnal világossá válik ez, ha a szarkofág mögötti filozófus-mellképet a római portrékkal hasonlítjuk össze. A haj- és szakállviselet a klasszikus kor költő- és filozófus-portréit idézi, de a kissé félrefordított fej és a tekintet az emberábrázolásnak a klasszikus korban ismeretlen pszichologizálását mutatja. Ez a kettősség, klasszikus minták nosztalgikus utánzása, amelyen átütnek a jelen realitása által kivésett vonások, jellemző a római kori görög Kelet művészetének főműveire, és a kora-császárkori erőltetett archaizálás elmúltával átszellemültté teszi klasszicizmusukat.
 | | Márvány korinthosi oszlopfő Ephesosból; 2. sz. vége |
A filozófusfej a 2. század utolsó negyedében készülhetett az új virágkorukat élő kisázsiai görög városok egyikében; az egykorú szellemi élet ismert alakját ábrázolhatta, mert portréjának egy másik példánya is fennmaradt. A 2. század folyamán monumentális építészeti vállalkozásokba fogtak mindenfelé Athéntól Ephesosig, és a köz- vagy magánépületeket díszítő plasztika igénye fellendítette a nagy műhelyeket. A szorosabban vett épületdíszítő szobrászat e századbeli emléke a középen álló monumentális korinthosi oszlopfő ephesosi épületről; vele szemben a falon egy ugyancsak ephesosi, talán forrásházról származó márvány vízköpőt dionysosi maszk díszít, szájában a vízvezeték ólomcsövének végével.
Épületet díszített azonban, Pompejiben éppúgy, mint szerte a birodalomban, a mitológiai szobrok nagy része is; tömegesen
 | | Dionysos márvány torzója Trója környékéről; 2. sz. |
álltak akár a homlokzatok erre kiképzett fülkéiben, akár a fürdőépületekben (l. az ugró atléta torzóját az I. teremben), testgyakorló helyeken, színházakban vagy a gazdag magánépületek kertjeiben, a nagy klasszikus írók és filozófusok portréjának másolatai pedig többek közt könyvtár-épületekben, magánházak könyvtárszobájában (mint a II. terem két márvány filozófus-portréja). A szarkofágtól balra álló, Északnyugat-Kisázsiából, az egykori Trója környékéről származó Dionysos-torzó, őzbőrben, mellette szőlőlombbal befuttatott fatörzsnél ülő párduc töredékével szintén ilyen dekoratív rendeltetésű munka lehetett. Bár a korábbi századok egy görög szobrának közepes kivitelű utánzata, az átjáróban álló Apollón-figurával összehasonlítva szembetűnő melegebb, élettelibb hatása. Ez még az olyan jelentéktelen darabokat is megkülönbözteti római megfelelőiktől, mint a filozófus-portré mögött a falon függő kis márványdombormű, öszvérfogatot vezető fuvaros egyszerű fogadalmi ajándéka Chios szigetéről, a IV. teremben kiállított fémműves-síremlék idejéből és megrendelői köréből.
 | | Athéni márvány szakofág oldala vadászjelenettel Salonából; 225-250 k. |
A legjelentősebb mű, amely a görög kultúrájú provinciák művészetéből a kiállításon látható, a töredékeiből rekonstruált márványszarkofág. Athéni műhelyben készült a 3. század első felében, és arra utal, hogy Athén szobrászműhelyei ebben a korszakban nem maradtak el a kisázsiaiaktól. Görög szokás szerint a láda hátsó oldala is díszítve van, csak a fő- és a bal rövid oldalénál laposabb reliefekkel. A körben ábrázolt vadászjelenet hiányzó részeinek rekonstruálását a spliti múzeumban őrzött további töredékek figyelembe vétele teszi lehetővé (l. a vázlatot a falon). A motívumok hellénisztikus minták emlékét őrzik, a gazdag, zsúfolt kompozíció stílusa a távoli századokra visszanyúló athéni műhelyhagyomány szerves 3. századi folytatása. A domborművön semmi nem mutat arra, hogy mitológiai ábrázolás volna, bár ezt sem lehet kizárni; az értelmezés lényegét azonban ez nem érinti, a jelenetet az "örök vadászmezőkön" kell elképzelni. A kisázsiai és athéni szarkofág-faragó műhelyek a magánplasztika legigényesebb műfajának fő műveit produkálták, amelyeknek formája és stílusa a római szarkofág-művészetben is visszhangra talált. Az attikai szarkofágok egykorú értékelésére jellemző, hogy a birodalom olyan távoli vidékeire is eljutottak, mint Dél-Franciaország, Hispánia, Észak-Afrika, Szíria vagy a Fekete-tenger északi partvidéke; gyakoriak végig az Adriai-tenger keleti partvidékén; a budapesti szarkofág is itt, a dalmatiai Salonában került elő.
 | Kisázsiai márvány síremlék töredéke bikafejre lépő oroszlánpárral;
2. sz. vége - 3. sz. eleje |
Mindezekkel a klasszikus hagyományt folytató szobrokkal szemben egészen más világba vezet a szarkofágtól balra a hosszú fal elején álló két márvány síremlék; az ún. phryg sztéléknek a 2-3. században az egykori Phrygia helyén, Kisázsiának a part menti görög városok kultúrája mögötti területén készült gazdag sorozatába tartoznak. Mindkettő töredék, alul mintegy másfél méter magas lapban folytatódtak, amelynek domborműve többnyire kaput, az Alvilág bejáratát ábrázolta. A feliratok és képtípusok a görög kultúra ismeretéről vallanak, de a két relief mutatja, hogy egy-egy provincia kultúrájában is milyen nagy távolság választja el egymástól a különböző lakosságú és hagyományú területek egyidejű művészetét. Az elpusztított bika fejére tett manccsal ülő oroszlánok, vagy a bikát leterítő oroszlán a pusztulás szimbólumai, és ugyanakkor a halál fölött diadalmaskodó, legyőzhetetlen életerőt jelképezik. A baloldali reliefen a jelenet körül balra a szőlő, jobbra a tükör és fésű a férfi, illetve a nő életének jelképei, a másik táblán a koszorú két oldalán ábrázolt írótábla és írószerszámok a halott foglalkozására utalnak. Maga az ábrázolás helyébe lépő jelképezés is idegen a görög hagyományú művészettől (de megvan az itáliai-római kézműves-síremlékeken), a reliefek stílusa pedig a térhatás és látványábrázolás illúziójáról való szigorú lemondással határozott szembefordulás a klasszikus hagyománnyal.
 | | Hol járunk? |
<< előző következő >>
Ötödik terem |
|
|
