Erós-Dionysos-Thanatos
Ptolemaios-dinasztia

Makedón uralkodócsalád Egyiptom trónján, Kr. e. 323-tól Kr. e. 30-ig. Amikor Nagy Sándor halála után hadvezérei felosztották egymás között a birodalmat, Egyiptom Ptolemaios, Lagos fia kezére került, aki Kr.e. 323-tól 305-ig szatrapaként kormányozta az országot, majd a többi diadochoshoz (Nagy Sándor utódai) hasonlóan királyi címet vett fel. Az általa alapított Ptolemaios-dinasztia fáraói, a Lagidák, a római hódítás koráig megszakítás nélkül uralkodtak Egyiptom fölött, székhelyük a Nagy Sándor által alapított Alexandria volt.
Nagy Sándor világbirodalmának utódállamai közül a Ptolemaios-kor elsõ felében mind politikai, mind kulturális szempontból Egyiptom rendelkezett a legnagyobb befolyással. Alexandria a hellénisztikus világ kulturális központja volt: itt alapította meg I. Ptolemaios Sótér a Museiont és a híres könyvtárat, ahol olyan tudósok tevékenykedtek, mint Archimédés, Eukleidés, Eratosthenés, a földrajztudós és Aristarchos, a csillagász. A Ptolemaios-uralkodók nem csupán a hellénisztikus kultúrát támogatták, hanem az egyiptomi vallást és hagyományokat is ápolták. Alexandriában a görög és egyiptomi vonásokat egyaránt magán viselõ - így mindkét etnikum számára elfogadható - Sarapis kultuszát helyezték elõtérbe, Felsõ-Egyiptomban pedig számos új, nagy templomot építettek Egyiptom õsi isteneinek tiszteletére, s ezek egyben az egyiptomi kultúra fellegváraiként is mûködtek. (Ptolemaios-kori templomok Egyiptomban)
A Ptolemaiosok jelentõsen átszervezték a fáraókori Egyiptom közigazgatását és gazdasági életét, újításokat vezettek be a földmûvelésben, kibõvítették a csatornahálózatot, ugyanakkor igen súlyos adóterheket is róttak a lakosságra. Az ország népessége - részben a nagyszámú bevándorló hatására - csaknem a duplájára nõtt.
Külpolitikai nehézségek mellett (Szíriában sorozatos vereségeket szenvedett) az egyiptomi lakosság öntudatra ébredése és megerõsödése is nehezítette az uralkodócsalád helyzetét: a 2. századtól kezdve Felsõ-Egyiptomban egymást követték a lázadások, a Ptolemaiosok udvarában zajló trónviszályok és családi intrikák pedig nem egyszer Alexandriában is polgárháborúhoz vezettek.
A gyengülõ Egyiptom bel- és külpolitikai téren egyaránt Rómától remélt segítséget, az egyre erõsödõ Római Birodalom ugyanis nem csak a Seleukida protektorátustól mentette meg az országot, hanem a Ptolemaiosok trónviszályaiban is békéltetõ szerepet játszott. Végrendeletében nem egy lekötelezett Ptolemaios Rómára hagyta birodalmát, bár az utolsó nagy uralkodó, VII. Kleopátra (a híres szépségû, korunkban is az egyik legismertebb királynõ, aki Kr. e. 51-30 között uralkodott) ismét Egyiptom nagyhatalmi pozíciójának visszaállítását tûzte ki céljául. Az egyre erõsõdõ Rómával szemben azonban nem járhatott sikerrel: Kr. e. 30 szeptemberében Marcus Antonius oldalán vereséget szenvedett az actiumi tengeri csatában, a gyõztes Octavianus (a késõbbi Augustus császár) pedig a Római Birodalom tartományává tette Egyiptomot.


Endreffy Kata
2004