Ókori kézidob, alapja egy 30-50 cm átmérõjû keret, amelyre egyik vagy mindkét oldalról marha- vagy szarvasbõrhártyát feszítettek. A dob peremét és a membránt néha különbözõ motívumokkal vagy szalagokkal díszítették.
Bal kézben függõlegesen tartották, és a jobb tenyérrel vagy ujjheggyel ütötték - ez módosította a dob hangzását. A kényelmesebb fogás érdekében szíjakat erõsítettek a peremére, egy hosszabb szíj segítségével pedig vállra lehetett akasztani

A tympanon, akár a többi ütõhangszer (krotala, kymbala) keleti eredetû, hasonló dobokat találhatunk más ókori népnél is. A zsidóknál tánc és karének kísérõje, a párthusoknál és egyiptomiaknál harci dob, a görög kultúrában kultikus szertartások fontos kelléke. Leginkább nõk játszottak a hangszeren, fõként Dionysos kísérõinél (mainasok, silénosok) látható, ritkábban magánál az istennél. Eredetileg a phrygiai anyaistennõ, Kybelé tiszteletéhez kötõdött; az istennõ kultusza a Kr. e. 7. sz.-tól Kis-Ázsiából a szigeteken át jutott el görögföldre, majd innen Kr. e. 204-ben Rómába. A hangszer a Kybelé-kultuszból került át Dionysoséba, kultikus események ábrázolásain legtöbbször az aulossal és a barbitonnal együtt szerepel.
Elõször Homéros, majd az archaikus költõk említik. Ábrázolása az ázsiai istenkultuszok terjedése nyomán a Kr. e. 5. sz. végén a vázaképeken is gyakorivá válik. A Kr. e. 4. századra a tympanon már a vallási kontextus mellett a mindennapi életben is megjelenik: mozaikábrázolások szerint színészek, utcai zenészek hangszere, illetve - szintén keleti hatásra - a halottkultuszban is elõfordul.


Bella Erika
latin szakos hallgató
PTE Klasszika Filológia Tanszék
2004