Lexikon

Phaedrus

Phaedrus Kr.e. 20 körül születhetett és Kr.u. 50 körül halhatott meg. Thrák származású rabszolga volt, amennyire megállapítható; a kéziratok Augustus szabadosaként emlegetik. A koracsászárkori irodalomban alig találunk rajta kívül ilyen alacsony származású szerzőt. Ez az alacsony származás összefügghet a mese alacsony presztízsű, igénytelen metrikájú műfajának művelésével és a versek plebejus szemléletével is.

A kézirati hagyomány mintegy 90 mesét örökített át öt könyvben, az eredeti corpus azonban sokkal nagyobb lehetett (némelyik könyv feltűnően rövid is). Niccolo Perotti (1429-1480) egy azóta elveszett kódexből állította össze 30 meséből álló függelékét (Appendix Perottina), amely, úgy látszik, eredeti Phaedrus-meséket tartalmaz. Valamennyi költemény jambikus senariusokban (a római komédia párbeszédeinek formájában) íródott. Többségük mese, mégpedig állatmese, de vannak olyan versek is, amelyekben a költő sajátmagáról, irodalmi elképzeléseiről életéről, felfogásáról közvetlenül számol be. Utóbbiaknak egy része előszó vagy utószó az egyes könyvekhez, de a mesék közé is beékelődnek ilyen jellegű költemények. Egy további csoportot alkotnak a verses anekdoták vagy novellák, amelyekben valós történelmi személyek (pl. Tiberius (II.5) vagy Simonides (IV.22)), de mindenesetre emberi társadalomban élő emberek szerepelnek. Az Appendix 13 darabja az ephesosi özvegy történetét dolgozza fel, amely valószínűleg közismert lehetett; szerepel Petronius Satyriconjában is (111-112).
Az állatmese Phaedrus előtt vagy prózai, népi műfaj volt, vagy legfeljebb betétként szerepelt egy-egy összetett költői kompozícióban, mint az első állatmese Hésiodosnál (Munkák és napok 202-212). Önálló költői műfajjá tehát Phaedrus tette. A műfajjal dicsekedő szövegeiben főleg rövidségét, változatosságát és tanító jellegét hangsúlyozza. A prózai mese hagyományának megfelelően a tanulság mindig ki is van mondva vagy a mese előtt, vagy a mese után. Az előbbi esetben promythionnak, utóbbiban epimythionnak hívják. A Phaedrus-mese morálja plebejus morál: az ő emberként viselkedő állatainak világában brutális elnyomás uralkodik, az erősebb győz mindig, mindig a hatalmas kerekedik felül, és ez nem egyszerűen a világ működésének szabálya, hanem az elnyomottak panasza az erősebb jogának általános érvényesülése ellen. A római irodalom történetében Phaedrus az egyetlen, aki az alávetettek szempontjából szólal meg. Ettől még nem az ő hangjukon szólal meg: bármennyire igénytelen is nyelvileg az ő költészete, mégiscsak költészet, és igen távol esik az alávetettek beszédétől. És az állatmesék áthagyományozott történetkincse is alkalmatlan arra, hogy az elnyomottak tényleges életkörülményeiről bármit is eláruljon. De a megfosztottság, a kirekesztettség, a frusztráció indulatai mégis hanghoz jutnak itt anélkül, hogy a római költészetben szokásos ideológiai szólamok elnyomnák, elfednék, felülírnák.

Hajdu Péter
2009