Lexikon |
Egyszerű kereső | Összetett kereső | Műtárgylista | Lexikon |
Askalóni Antiochos (kb. Kr. e. 130 - Kr. e. 67)Platonikus filozófus, Larissai Philónnak, az Akadémia vezetőjének tanítványa, később ellenfele. Philónnal együtt utazik Rómába, amikor a Mithridatés-féle háborúban Sulla seregei feldúlják az Akadémiát (Kr. e. 88). Később a római arisztokrata, Lucullus kíséretében hosszú időt tölt keleten. Kr. e. 79 körül újra Athénben találjuk, ahol Cicero is tanul nála. Valószínűleg Lucullus egy újabb hadjárata idején veszíti életét Szíriában. Életéről és tanításairól leginkább Cicero műveiből tudunk. ő számol be Philónnal való szakításáról is, amelyet az váltott ki, hogy Antiochos kézhez kapta Philón ún. Római könyveit. Ez arra késztette őt, hogy válaszul kifejtse saját álláspontját (a Sósos c. dialógusban - mindkét mű elveszett). A két filozófus nézetkülönbsége jórészt a platonikus tradíció eltérő értelmezéséből fakadt. Philón új koncepciója szerint az Akadémia tanítása Platóntól kezdve mindvégig ugyanaz volt, s így az Új Akadémia is - amely Philón értelmezésében nem is volt annyira szkeptikus - hű maradt Platónhoz. Ezzel szemben Antiochos számára a valódi platóni tanítást a közös óakadémiai-aristotelési filozófia jelentette, amelyet szerinte a sztoikus elmélet tetőzött be. Antiochos filozófiáját a "régi" dogmatikus filozófiákhoz való visszatérés, illetve az ezek összeegyeztetésére irányuló szándék jellemzi. Ismeretelmélete kiindulópontjául a sztoikus megragadó képzet (phantasia kataléptiké) szolgál. Fontosabb szerepet tulajdonít az érzékelésnek, mint Platón: a tudás nemcsak az értelemre tartozik, hanem érzékelés és értelem szoros együttműködésének eredménye. Nem látjuk világosan, hogy mi volt Antiochos nézete a platóni Formákról. Bizonyos szöveghelyek szerint nála ezek nem elkülönült entitások (mint Platónnál), hanem az emberi lélekben lévő fogalmak - így viszont az isteni lélekben is megtalálhatók, ami határozott transzcendens jelleggel ruházza fel őket. Valószínűleg Antiochos sztoikus-platonikus metafizikáját ismerteti Varro Cicero Akadémikus könyveiben (24-29). Eszerint a világ mostani formájában két principium, a passzív ('anyag') és az ezt megformáló aktív ('erő') kölcsönhatásának eredménye. A kozmoszt áthatja az isteni Világlélek, amely azonos az isteni értelemmel (Logosz), de nevezzük Gondviselésnek is. Az elméletet Varro mint a "Régi Akadémia" tanítását mutatja be, de ezt jellegzetesen sztoikus terminológiával és koncepciókkal vegyíti: épp ez lehetett jellemző Antiochos gondolkodásmódjára. Így a platóni kozmológiából ismerős Formák, az anyag (a platóni khóra Arisztotelész által bevezetett megjelölése), a Démiurgosz és a Világlélek sztoikus átértelmezését találjuk Antiokhosnál, aki az utóbbi kettőt azonosítja egymással, és a kozmoszt irányító sztoikus Logosznak (isten) felelteti meg. Antiochos az etika területén is a sztoikus és a peripatetikus felfogás platonikus alapelvekkel való ötvözésére törekedett. A legfőbb cél szerinte a Természettel összhangban élni, ami az erény szerinti életet jelenti. A teljességgel boldog élethez azonban szükségesek egyéb javak is, amelyek hozzásegítenek az erény gyakorlásához. A szenvedélyek kezelésének kérdésében Antiochos a sztoikus szenvedélymentesség (apatheia) koncepcióját részesítette előnyben a szenvedélyek mérséklésének peripatetikus eszményével, a metriopatheiával szemben, de nem kizárt, hogy a két elmélet kibékítésére irányuló törekvésével összhangban az előbbin voltaképp az utóbbit értette. Antiochos célja a platonizmus dogmatikus szellemben való újraértelmezése volt. Az általa képviselt irányzat továbbéléséről - miként a platonikus iskola történetéről Antiochostól Plutarchosig - nincsenek információink, de nem kizárt, hogy Antiochos alexandriai tanítványain keresztül hatással volt a később kialakuló középső platonizmusra is. Irodalom: Antik szkepticizmus. Cicero- és Sextus Empiricus-szövegek. Atlantisz, Bp., 1998. John Dillon, The Middle Platonists, London, 1996 (2. kiad.), 52-106.; Jonathan Barnes, "Antiochus of Ascalon", in: J. Barnes - M. Griffin, Philosophia Togata I., Oxford, 1989, 31-96. Böröczki Tamás 2005 |