Lexikon

Larissai Philón

(Kr. e. 159 - 84)

Platonikus filozófus, kb. Kr. e. 110-től az intézmény megszűnéséig az athéni Akadémia vezetője. Kr. e. 88-ban Antiochosszal együtt Rómába távozik, ahol hamarosan hírnevet szerez arisztokrata körökben. Nagy hatást tesz Ciceróra is, aki mind őt, mind Antiochost nagyra becsüli. 87/86-ra tehető a vitája Antiochosszal, amelyet részben az ún. Római könyvekben kifejtett újszerű ismeretelméleti nézetei váltottak ki.
Amikor Philón az Akadémia vezetője lett, akkor a platonikus hagyományt képviselő iskola már 150 éve a sztoikusokkal szemben folytatott ismeretelméleti vitákkal volt elfoglalva. Az alapszituáció minvégig ugyanaz volt - azaz a sztoikusok igazságkritériumukat, a megragadó képzet koncepcióját próbálták védelmezni az akadémikus támadások ellen -, de az állandó viták folytán a szembenálló felek nézetei fokozatosan módosultak. Az Új Akadémia legfontosabb képviselője, Karneadés például már nem érte be azzal, hogy ellenérveket fogalmazzon meg, hanem a sztoikus elmélettel szembeállított egy alternatív igazságkritériumot, a valószínű vagy meggyőző képzetet. Ezt a fogalmat ugyancsak a sztoikus elméletből kölcsönözte, épp ezért könnyen lehet, hogy egész valószínűség-elmélete is a polémia része volt csupán. Egyes tanítványai azonban - mint például Métrodóros - úgy vélték, hogy az elmélet nagyon is jól használható a mindennapi életben: lehetővé teszi, hogy a sztoikus jóváhagyás (synkatathesis) nélkül elfogadjunk állításokat vagy kövessünk bizonyos képzeteket.
Philón filozófiai pályája a karneadészi szkepszistől való fokozatos távolodásként jellemezhető. Második filozófiai korszakában Philón feltehetőleg már a métrodórosi felfogást vallotta. Pályája újabb, harmadik szakaszát jelentik a Római könyvek. Philón újításának lényegéről Sextus Empiricus lakonikusan így számol be: "Philón és követői azt állítják, hogy a sztoikus kritérium, a megragadó képzet alapján a dolgok megragadhatatlanok, maguknak a dolgoknak a természete alapján viszont megragadhatók." (A pürrhónizmus alapvonalai I. 235, Lautner Péter ford.). Ennek alapján - egyéb közvetett források figyelembe vételével - Philón továbbra is fenntartotta az Új Akadémia azon nézetét, hogy a sztoikus definíció értelmében nem lehetséges a megragadás, miután azonban nem akart lemondani a tudásról, magát a definíciót vetette el. Szerinte ugyanis lehetséges a megragadás (katalépsis), de nem a sztoikus meghatározás szerint, hanem valamilyen más értelemben. Hogy pontosan miben állt a philóni megragadás, nem tudjuk, de a legvalószínűbb értelmezések szerint Philón úgy vélte: az érzékelésből származó képzetek világos volta és összhangja kellő alapot nyújt megismerésünk számára. Azaz, a karneadészi valószínű képzet követése elégséges a tudáshoz.
Az Antiochos-Philón vitában a dogmatikus kihívás érhető tetten: mindkét filozófus szakítani próbált az Új Akadémia (mérsékelt) szkepticizmusával a Platónhoz és az Akadémia gyökereihez való visszatérés jelszavával. Úgy tűnik azonban, nem Platónig, hanem csupán a sztoikusokig jutottak el. Antiochos platonizmus alatt egy sztoikus alapon értelmezett platonikus filozófiát értett, Philón pedig végül ugyancsak elismerte az érzékelésből származó megismerést, amelyet Platón nem becsült igazán sokra, a sztoikus ismeretelméletnek azonban éppen ez volt a kiindulópontja.

Irodalom:

Gisela Striker, "Academics Fighting Academics", in: Brad Inwood - Jaap Mansfeld (szerk.), Assent and Argument. Studies in Cicero's Academic Books, Leiden - New York - Köln, 1997, 257-276.
Charles Brittain, Philo of Larissa: The Last of the Academic Sceptics, Oxford, 2001.

Böröczki Tamás
2005