(Kr.e. 470/69 - 399)
Athéni filozófus. Életérõl kevés valószínûsíthetõ adatunk van. Egy kõfaragó mester és egy bábaasszony gyermeke, aki katonaként több csatában hõsiesen viselkedett. (Poteidaia, Kr.e . 432/29; Délion, Kr.e. 424; Amphipolis, Kr.e. 422). Prütaniszként a peloponnészoszi háború utáni demokratikus rezsim alatt szembeszállt a népgyûléssel, amikor az arginusai csata (Kr.e. 406) után törvénytelenül akarták elítélni a hadvezéreket, akik nem szedették össze a holtakat. A Harminc Zsarnoknak hasonlóképp ellenállt, amikor egy törvénytelen letartóztatással bízták meg. A restaurált demokrácia alatt istentelenség (asebeia) és az ifjak megrontásának vádjával beperelték, az athéni esküdtszék bûnösnek találta és halálra ítélte. Feleségétõl, Xanthippétõl három gyermeke született.
A kortárs források ellentmondásossága miatt a "történeti" és a "fiktív" Sókratés elkülönítése a Sókratés-kutatás egyik legnehezebb problémája. Aristophanés Felhõk c. komédiájában (bemutatva Kr.e. 424/23-ban) az istentagadó természetfilozófus és az erkölcsi nihilista szofista mulatságos vegyülékeként figurázza ki. Platón egész életmûvében majdnem mindvégig szerepelteti, s feltehetõen mestere filozófiai meggyõzõdéseit igyekezett hûen közvetíteni, azonban olyan filozófiai elméleteket is a szájába ad, amelyek aligha foganhattak Sókratés elméjében. Platón határozottan tagadja, hogy Sókratés érett korában egyáltalán foglalkozott volna természetfilozófiával, vagy hogy szofista lett volna. Xenophón beállításában Sókratés tiszteletreméltó átlagpolgár, aki ugyan kritikusan viszonyul a demokráciához, mégis nehezen elképzelhetõ róla, hogy viselkedése vagy tanításai miatt akár kifigurázhatták, akár kivégezhették volna.
Nagy valószínûséggel a következõ filozófiai módszereket és tanításokat tulajdoníthatjuk Sókratésnek. A filozofálás egyetlen célravezetõ módjának a beszélgetést, a dialógust tartotta. Õ fordította a filozófia érdeklõdését a természetfilozófiától a társadalmi kérdések (erkölcs, vallás, politika) felé, s beszélgetései során kiváltképp az erények (bátorság, mértékletesség, jámborság stb.) meghatározására törekedett. Ez abból a meggyözõdésébõl következett, miszerint "az erény tudás": egyfelõl a jó cselekedet csak akkor tekinthetõ erényesnek, ha számot tudunk adni tettünk indokairól, másfelõl, ha valaki valóban tudja, mi a jó, akkor szükségképpen cselekszi is azt. A filozófiai párbeszédben arra törekedett, hogy az ún. elenchos ("vizsgálat", "cáfolat") keretében kimutassa a beszélgetõpartnere nézetei mélyén rejlõ ellentmondásokat, illetve az élete és a gondolkodása közötti összeférhetetlenséget. Ezzel arra akarta kényszeríteni, hogy az elõállt gondolati kiúttalanság (aporia) nyomán ismerje be tudatlanságát, majd újabb kérdésekre válaszolva sajátítsa el a helyes nézeteket (maieutikus "bábáskodó" módszer). A delphoi jósdának azt a kijelentését, hogy õ a legbölcsebb ember, így értelmezi: bölcsessége - szemben kora "bölcseivel" - abban áll, hogy ha valamit nem tud, akkor nem is hiszi, hogy tudja. Legfõbb céljának a lélek gondozását (therapeia), az elme kimûvelését és az erények (különösen az igazságosság) gyakorlását tekintette. Meggyõzõdése szerint erre a delphoi isten, Apollón szólította fel jóslatával, ezért tevékenységét az isten szolgálataként (therapeia) fogta fel. Az igazságosságra vonatkozó elgondolásával, miszerint "jobb igazságtalanságot elszenvedni, mint elkövetni", élesen szemben állt a szofisták erkölcsi és politikai törekvéseivel.
Sókratés meghatározó módon hatott Platónra, aki filozófiai dialógusai középpontjába állította, és saját filozófiai és politikai nézeteit Sókratés tanainak és törekvéseinek továbbfejlesztéseként fogta fel. Sókratés más tanítványai is nagy hatású irányzatokat hoztak létre: Eukleidés a megarai, Antisthenés a cinikus, Aristippos a kürénéi iskolát. Egyes gondolatai továbbéltek a korai Stoában (Zénón) és az akadémiai szkeptikusoknál (Arkesilaos).


Szabó Árpád: Sokrates és Athén. Budapest, 1948.
Th.C. Brickhouse - N.D. Smith (szerk..): The Trial and Execution of Socrates. Oxford, 2002.
A. Patzer (szerk.): Der historische Sokrates. Darmstadt, 1987.
G. Vlastos: Socrates: Ironist and Moral Philosopher. Ithaca, N.Y. 1991.


Mogyoródi Emese
2005