(Kr.e.341 Samos-271/70 Athén)

Görög filozófus. Kr.e. 307/6 körül alapította meg iskoláját Athénban. Ámbár termékeny író volt - Diogenes Laertius a legjobb negyvenegy munkájának címét említi a hozzávetõleg háromszáz papirusztekercs hosszúságú írásai közül -, mindössze három levéltöredéke, alapelveinek összefoglalása, a "Természetrõl" címû fõ mûvének töredékei, valamint a Vatikánban talált szólásainak gyûjteménye maradt ránk. Gondolatainak megismeréséhez legfontosabb ókori forrásunk Lucretius tankölteménye.
Epikuros szerint az igaz ismereteknek három ismérve van: az érzékelés, az elõzetes fogalmak, valamint a gyönyör- és fájdalomérzetek. Az érzékelés mindig igaz, mivel az érzet mindig automatikusan rögzül az érzékszervekben. A hiba lehetõségét az érzéki benyomásról alkotott ítéletek rejtik magukban. Elõzetes fogalmaink általanos fogalmak, amelyek az érzetekhez hasonlóan automatikusan, az ismétlõdõ érzékelések során jönnek létre. Általuk rendelkezünk a beszéd, az ítéletalkotás, valamint a filozófiai vizsgálódás képességeivel. A gyönyör- és fájdalomérzetek pedig annak ismérvei, hogy mire érdemes törekednünk és mit kell kerülnünk.
Egyszerû tapasztalati tényekre vonatkozó véleményeinket érzékeléseinkkel is megerõsíthetjük vagy visszautasíthatjuk. Az érzékeinkkel felfoghatatlan természeti folyamatokra vonatkozó kijelentéseket pedig mindaddig elfogadhatjuk, amíg nincsenek ezeknek ellentmondó benyomásaink.
Epikuros Démokritoshoz hasonlóan azt tanította, hogy az univerzum két elsõdleges alkotóelembõl épül fel: a végtelen számú atomokból, amelyek állandóan mozgásban vannak, és a végtelen üres térbõl, amely képtelen ellenállást kifejteni, ezért befogadja az atomokat. Egy kozmosz (világ) úgy jön létre az univerzum valamely pontján, hogy a cél nélkül mozgó atomok közül az erre alkalmasak véletlenszerûen örvényt alkotnak. Mivel végtelen számú ilyen atom van, ezért Epikuros azt feltételezte, hogy a kozmoszok száma is végtelen. A kozmoszok természeti törvényeit és jelenségeit az atomok egymást követõ és egymást elõidézõ mozgásai határozzák meg. Egy kozmosz, amikor elpusztul, atomi alkotórészeire esik szét, és ezek az atomok továbbáramlanak az univerzumban.
Az isteneknek nem tulajdonít szerepet sem a kozmosz kétrejöttében, sem fenntartásában, mivel ez nincs összhangban boldog és halhatatlan természetükkel. Nem avatkoznak mindennapi életünkbe, ezért megszabadulhatunk az isteni büntetések félelmétõl.
A túlvilágról szóló babonák még kevesebb joggal kelthetnek félelmet bennünk, mert amikor a finom atomi részecskékbõl felépülõ lélek elillan testünkbõl, a halál gondtalan nyugalmának állapotába kerülünk és elveszítjük érzékelõképességünket. Ezért "a halál semmi számunkra." (Ep.Men.124)
Epikuros el akarta kerülni természetfilozófiájának azt a következményét, hogy gondolatainkat és akarati aktusainkat szügségszerûen meghatározza az atomok mechanikus mozgása. Ezért, hogy az akarat szabadságát biztosítsa, azt tanította, hogy az atomok meghatározatlan idõben és helyen elhajlanak addigi pályájuktól. De mivel az elhajlás esetleges, ebbõl az következik, hogy akarati aktusaink véletlenszerûek.
Életünk során természetünktõl fogva keressük a gyönyöröket és kerüljük a fájdalmat, de nem minden gyönyör választandó és nem minden fájdalom kerülendõ. Meg kell szabadulnunk a szükségtelen élvezetektõl és el kell tûrnünk bizonyos fájdalmakat. Epikuros különbséget tett kinetikus (mozgáson alapuló), rövid idõtartamú gyönyörök -pl.evés, ivás-, és statikus (nyugalmi), maradandó gyönyörök között. A legnagyobb öröm testünk és lelkünk minden fájdalomtól való mentessége. Ez a lélek zavartalan állapota (ataraxia), aminek elérésehez el kell fogadnunk az istenekrõl és a halálról szóló tanítást.
A barátság boldogságunkat maradandóbbá teszi, mert a barátok közötti bizalom olyan közösséget képes fenntartani, amely az ataraxiát testesíti meg. Ilyen közösséget alkottak a Kert filozófusai.


Irodalom:

Epikurosz, "Levél Hérodotoszhoz", "Levél Menoikeuszhoz", "Levél Püthoklészhez", "Alapelvek" in: Filozófiatörténeti szöveggyûjtemény, Simon E. (szerk.) Budapest 1966. I.K. 145-70.
Bailey, C., Epicurus: The Extant Remains, Oxford, 1926

Long, A.A., Hellenisztikus filozófia, Osiris, 1998.
Rist, J.M., Epicurus: An Introduction, Cambridge, 1972.
Long, A.A., Sedley, D.N., The Hellenistic Philosophers vol. 1-2, Cambridge, 1987.


Németh Attila
2005