A kolostoregyüttes mai romjai Sakkarának, Memphis õsi nekropolisának déli részében terülnek el, nem messze a lépcsõs piramistól, az Unis piramis felvezetõ útjától délre. Elõször G. Maspero megbízásából végeztek feltárásokat a területen, majd 1908 és 1910 között J. E. Quibell vezetett itt alaposabb ásatásokat. Szinte azonnal egy háromhajós templom került a felszínre, késõbb 150 cella, egy refektórium, és további épületek. A faragványok, fejezetek, az ambo (szószék) és néhány festmény a kairói Kopt Múzeumba került. A lelõhelyet újra beborította a homok, míg 1970-ben a kairói Német Régészeti Intézet úgy döntött, hogy Peter Grossmann vezetésével újabb kutatásokat végez a terepen.
János, Nikiu püspöke, a 7. századi krónikás beszámolója szerint Anasztasziosz, aki Zénón császár uralkodása alatt (474-491) Egyiptomba számûzetett, találkozott Apa Jeremiással. Amennyiben a kolostort tényleg Jeremiás alapította - és nem csak nevét kölcsönözte neki - akkor az alapítás erre az idõszakra tehetõ. Magát a kolostort elõször Theodosios említi a 6. sz. elsõ felében. Régészeti eszközökkel is az mutatható ki, hogy a maradványok a 6. sz. közepénél nem régebbiek. Az elsõ szerzetesek eleinte a nekropolisz meglévõ épületei között telepedhettek le, és az új épületeket, köztük az elsõ templomot valószínûleg csak a század közepén emelték. A kolostor a 7. században kibõvült, felvirágzott; ezt jelzi a templom átépítése és egyéb nagyfokú építkezési tevékenység is. A 8. század közepétõl azonban már nincsenek érmeleletek, és egyéb jelek is arra mutatnak, hogy a kolostor hanyatlásnak indult. A 9. - 10. századra teljesen megüresedett.
Az itt élõ szerzetesek koinobita közösséget alkottak, számos közös épületet használtak, magáncelláik is közös elõszobákra nyíltak, és közösen étkeztek a refektóriumban. A kolostor különbözõ gazdasági létesítményekkel rendelkezett: pékséggel, olajpréssel, raktárakkal, kisebb mûhelyekkel, az épületegyüttest pedig fal vette körül, ennek maradványai és egy kapu fennmaradtak a déli oldalon.
Jól elkülöníthetõ, nagyobb épületek a komplexum közepén található fõtemplom, a "sírtemplomnak" tartott 1823-as számú épület, az ún. déli épület, és több refektórium. A központi templom több építési fázison esett át, míg kisméretû, négyzet alaprajzú kápolnából elnyerte végleges, jellegzetesen egyiptomi formáját a 7. században. Ennek jellemzõ elemei a bazilikális térkiképzés, narthex (elõcsarnok), nyugati (a hosszanti hajókra merõleges) oldalhajó, háromrészes szentélyrész egy központi apszissal és két négyszögletes (itt lesüllyesztett) oldalkamrával. Itt található meg az egyik legkorábbi khurusz, az a szentély elõtti, a hosszanti hajókra merõleges téregység, mely az egyiptomi kolostorépítészet egyik jellemzõ sajátossága. Az építkezéshez elõszeretettel használták fel a környezõ késõ antik épületek meglévõ díszítõ- és építõanyagát - ez különösen igaz az oszlopokra, a fejezetekre, és általában a faragott díszítésre.
Az 1823-as számú épület alaprajzában valóban templomra emlékeztet, valószínûbb azonban, hogy pogány hypogeum, földbesüllyesztett síremlék volt. Az ún. déli épület sem templom, az oszlopok elrendezése inkább egy nyitott átriumot idéz. Az épület és a hozzá kapcsolódó további termek funkciója ismeretlen, talán a látogatók elszállásolására szolgált. Az eredeti refektórium, melyet csak 1979-ben fedeztek fel, a fõtemplom közvetlen közelében állt. Az új refektórium, amely nyilván a kolostor fejlesztése során épült, a templomtól 30 méterre északra található: háromhajós, de nem bazilikális elrendezésû. A keleti oldalon külön kápolna kapcsolódik hozzá, északkeletrõl pedig egy tágas konyha. A szomszédos, kéthajós (726-os számú) épületet elõször kórháznak véltek, de valószínûleg még egy refektóriumról van szó. Ennek párhuzamos mûködését indokolhatja a szerzetesek nagy száma, vagy - minthogy egy nõi részleg is kapcsolódott a kolostorhoz - az apácák külön étkezése is. A közös épületeket körbefogó cellák négyszögletesek voltak, kisebb csoportokba rendezõdve közös udvarokba nyíltak, falaikat fülkék tagolták. A keleti oldalon általában egy nagyobb, félköríves díszített fülkét alakítottak ki, alsó részükön egy oltárasztalra emlékeztetõ kõlappal.
A templomot és a déli épületet Quibell beszámolója szerint festett dekoráció borította, melynek nagy része az ásatások idejére már elpusztult. A 1823-as épület falait márványlapok borították. A refektórium freskói közül csak Izsák feláldozása maradt fenn, míg a cellák keleti fülkéiben Maiestas Domini ábrázolással, arkangyalokkal és a kolostor alapítóinak (Jeremiás és Énoch) alakjaival találkozhatunk, architektonikus keretbe foglalva.
A kolostor díszítõprogramjára általában jellemzõ a falak geometrikus és növényi motívumokkal való drapériahatású festése, illetve a trónoló Krisztus, a gyermek Jézust tartó Mária, arkangyalok, szentek és az alapító atyák témájának gyakori megjelenítése.


Irodalom:

Bechtold E., 'Kopt építészet', Ókor 4, 1-2. (2005) 24-28.
P. Grossmann, 'Dayr Apa Jeremiah, Archaeology', in: A.S. Atiya, (szerk.), The Coptic Encyclopedia III. New York, 1991, 773-776.
O. Meinardus, Two Thousand Years of Coptic Christianity, Cairo, 1999.
M. Rassart-Debergh, 'Dayr Apa Jeremiah, Paintings', in: A.S. Atiya, (szerk.), The Coptic Encyclopedia III. New York, 1991, 777-779.
M. Rassart-Debergh, 'Arte e archeologia copte: principali testimonianze', in: A. Camplani (szerk.), L'Egitto cristiano. Aspetti e problemi in eta tardo-antica, Roma, 1997, 293-318.
H.G. Severin, 'Dayr Apa Jeremiah, Sculpture', in: A.S. Atiya (szerk.), The Coptic Encyclopedia III. New York, 1991, 776-777.

Egedi Barbara
2005