Lexikon
Gnózis

(gör. gnósis - ismeret, tudás), általános értelemben azt a monoteisztikus vallásokra jellemzõ gondolkodási módot jelenti, amely egyszerre hidalja át megváltás által az isteni és emberi szférák között feszülõ távolságot és állítja helyre az eredeti egységet. A gnoszticizmus modern fogalmába azokat a 2. században színre lépett rendszereket sorolják, amelyek az isteni világon belüli szakadással, a szellemi lét bukásával jellemezhetõek. Az antik gnosztikus rendszerek középpontjában az isteni világ (a gnózis tárgya), a kizuhant szellemi rész (a gnózis alanya) és a visszajutást szolgáló ismeret (a gnózis) azonossága áll.
I. TANÍTÁS ÉS KULTUSZ
A gnoszticizmus gondolatrendszerében a mindenségrõl és az emberrõl szóló tanítást (kozmológia, anthropológia) áthatja a világra és annak teremtõjére is kiterjedõ megvetés (dualizmus). A gnosztikus rendszerek legsajátosabb jegye egy alárendelt, tökéletlen és gonosz teremtõ (Démiurgos), aki tévedésébõl hozza létre az érzékelhetõ világot, hogy segítõivel (archónok) uralkodjon rajta. A dualizmus azonban monizmuson alapszik. Kiindulópontja az ismeretlen Isten, az (Õs)Atya, akinek birodalma (fény, élet, nyugalom) a kozmoszfeletti, szellemi világ (pléróma gör. teljesség). A fény égi birodalmát számszimbolika alapján rendezõdõ szellemi létezõk (aiónok), megszemélyesített fogalmak népesítik be, hierarchikus rendbe tagozódva. A szellemi világban bekövetkezett bukás az általában a periférián elhelyezkedõ aión, a Bölcsesség (gör. sophia) alakjához kapcsolódik (Sophia-mítosz). A teremtés középpontja az ember, akiben az isteni elem lehetõségként van jelen - ezt a szikra, mag, vagy csepp szimbólumával érzékeltetik -, hogy választhassa Isten és önmaga megismerését (Anthrópos-mítosz). A kozmológiához szorosan kapcsolódik a megváltástan, a szótériológia. Minden az Atya akaratának megfelelõen történik, a teremtés és a bukás az általa beiktatott megváltás része. A mítosz formájában elmesélt szent történetek a kezdetrõl és végrõl, az isteni elem állapotának magyarázatáról egy kiválasztott elit számára kínálnak megszabadulást.
Az üdvözítõ megismerés eltérõ értelmezései mentén közösségek különültek el egymástól, de a keresztényekhez hasonló egyházi szervezetet csak a markioniták (Markión követõi) és a 3. századtól a manicheusok (Mani követõi) hoztak létre. Más csoportok a keresztény egyház sorain belül szervezõdtek (pl. valentiniánusok). Irataikból kultusz létére következtethetünk, melynek fõbb elemei a keresztelés, a megkenés, a rituális csók. Aszkétikus és enkratikus (a testet elutasító, megvetõ) életmódot folytattak, erkölcsi szabadosságukról csak az ellenfelek beszélnek.

II. FORRÁSOK
Az elsõdleges források döntõen kopt nyelven maradtak ránk. Három kódex már a 20.sz. elõtt ismert volt: az ún. Bruce Kódex, amely Jeu két könyvét és egy Cím nélküli iratot tartalmazza; a Berlini kódex (Mária evangéliuma, Sophia Iesu Christi /Jézus Krisztus Bölcsessége/, János apokryphon); a Codex Askewianus (Pistis Sophia /Hit Bölcsesség/ és néhány töredék).
A legjelentõsebb leletegyüttes az 1945-ben-ben a dél-egyiptomi Nag Hammadi mellett megtalált 13 kopt kódex, amelyben 51, a III-IV. században összegyûjtött és koptra fordított szöveg szerepel, közülük 43 volt a felfedezésig ismeretlen. Ami mûfajukat illeti, találhatók közöttük imádságok (pl. Pál apostol imája NHC I 1), levelek (pl. Jakab apokrif levele I 2, Rheginoshoz írt levél I 4), apokrif evangéliumok (pl. Fülöp ev. II 3, Egyiptomiak ev. III 2), apokalipszisek (pl. Jakab I. és II. apokalipszise V 3 és 4, Ádám ap. V 5, Péter ap. VII 4), titkos könyvek (pl. János apokryphon II 1, III 1, IV 1), traktátusok (pl. Az archónok hypostásisa II 4, A világ eredetérõl II 5 és XIII 2), kinyilatkoztatások (Hármasalakú Protennoia XIII 1, Bronté VI 2), mondás-gyûjtemények (Tamás ev. II 2). Másfelõl a szövegeket keresztény és nem-keresztény jegyeket magán viselõ csoportokra is oszthatjuk, noha többük hovatartozása kétséges. A pogány szövegek közül a legjelentõsebbek: az Eugnóstos III 3 és V 1, a séthiánus gnózishoz sorolható iratok (pl. Séth három sztéléje VII 5, Zóstrianos VIII 1, Marsanés X 1, Allogenés XI 3, Norea IX 2), Hermés Trismegistos alakjához kapcsolódó, ún. hermétikus írások (A Nyolcasságról és a kilencességrõl VI 6, Hermétikus Ima VI 7, Logos Teleios VI 8), és ide sorolható Platón Állam c. mûvének részlete (VI 5). Krisztianizált (keresztény vonásokat mutató) szövegek többek között Az igazság evangéliuma (I 3 és XII 1), Az Igazság testamentuma (IX 3), Péter és a tizenkét apostol tettei (VI 1), a Jézus Krisztus Bölcsessége (III 4); a valentiniánus hagyományhoz közel álló iratok (pl. Fülöp evangéliuma II 3, Értekezés a három természetrõl I 5 és a Valentiniánus töredék XI 2), és a hellénizmusban elterjedt bölcs mondások gyûjteménye (Sextus mondásai XII 1) és a keresztény bölcsességi irodalommal rokon tanítói irat (Silvanos tanítása VII 4).
A manicheizmus legjelentõsebb dokumentumai a Turfanban (Kína) talált irások és töredékek, a Medinet Madi-ban (Fajjum) felfedezett Kephalaia, Zsoltároskönyv és Homiliák, valamint a Mani fiatalságáról és elsõ missziós útjáról szóló forrás, a Codex Manichaicus Coloniensis.
Legfontosabb másodlagos forrásaink az egyházatyák (pl. Iustinos, Irenaeus, Hippolytos, Tertullianus, a manicheizmus esetében fõként Epiphanios, Vak Didymos, Ephrém és Szent Ágoston) vitairatai.
A gnoszticizmus ma is élõ képviselõi a mandeusok (manda =ismeret). Szent könyvük a Ginza (kincs) vallásuk mítoszait és a túlvilági életre készülõdés elõírásait és halotti rituáléját tartalmazza. Ismerjük még rituális dalaik és imáik gyûjteményét, a Qualastát (Dicsõítés) és a János könyvet.


Ötvös Csaba


Irodalom:

Kákosy L., Fény és káosz. A kopt gnosztikus kódexek, Gondolat, Bp. 1984.
Luft U., 'Bevezetõ' in: Istenek, szentek, démonok Egyiptomban, Kairosz. 2000, 9-47.
G. Filoramo, A gnoszticizmus története, Kairosz. 2000.
K. Rudolph, Die Gnosis. Wesen und Geschichte einer spätantiken Religion, Vandenhoeck & Ruprecht. Göttingen, 1977.
Uõ, 'Erkenntnis und Heil: Die Gnosis', in C. Colpe - L. Hennefelder -M.L. Bachmann, Spätantike und Christentum, Akademie Verlag, Berlin, 1992, 37-54.
G.Quispel, 'Gnosis; Gnosticism', in The Coptic Encyclopedie IV 1147-51.