Lexikon
Bizánc

A Fekete-tengert és a Márvány-tengert összekötõ Boszporusz partján, az Aranyszarv-öböl mentén húzódó félszigeten alapították meg Byzantion városát görög (megarai) telepesek Kr.e. 660 körül. Jelentõs várossá a Kr.u. 4. században vált: 330-ban Constantinus császár a kereszténnyé váló római birodalom fõvárosává tette Konstantinápoly néven. 395-ben Nagy Theodosius császár halála után elszakadt Rómától és megszületett az önálló Kelet-Római birodalom, mely kezdetben a Balkánt, Kis-Ázsiát, a Levantei partvidéket és Egyiptomot foglalta magában.
476-ban, a Nyugat-Római birodalom bukásakor a bizánci birodalom maradt a római hagyományok és szokások hordozója, aminek szimbolikus megerõsítése volt, hogy Odoaker elküldte Rómából a császári jelvényeket Zénónnak, Bizánc akkori uralkodójának, és ennek is köszönhetõ, hogy Bizánc a középkor folyamán végig a római birodalom egyedüli örökösének tekintette magát. Ugyanakkor a bizánci kultúra egyértelmûen görög volt, míg kormányzatában a keleti gyakorlatok és szokások honosodtak meg, olyannyira, hogy Iustinianos uralkodás után a állam középkori görög birodalommá alakul át, az egyetemes római szemléletet csak névleg megõrizve.
A bizánci állam majdnem ezeréves történelme során folyamatosan több fronton háborúzott: kezdetben Európa felõl a germánok, Ázsiában a perzsák voltak a legveszélyesebb ellenfelek. Késõbb a germánokat felváltották a különbözõ szláv államok, a perzsák helyett pedig megjelentek az arabok, szeldzsukok, késõbb a mongolok. Bizáncnak azonban sikerült ügyes politikával - hol fegyverrel, hol diplomáciával - minden válságot megoldania: egészen 1453-ig, amikor az oszmán törökök elfoglalták Konstantinápolyt és Isztambul néven a saját birodalmuk fõvárosává tették.
Összesen tíz uralkodóház követte egymást a birodalom fennállása során, 104 császárral. Közülük 39 dinasztikus leszármazás útján, 4 örökbefogadással, 4 törvényesen megválasztva, 9 házasságkötéssel jutott trónra, míg 30 császár egész egyszerûen bitorolta a trónt.
A bizánci irodalom gazdag termésébõl kiemelkedik Phótios pátriárka a 9. században antik szerzõk mûveibõl összeállított katalógusa: sok ókori munkáról csak ebbõl a mûbõl tudjuk ma, hogy egyáltalán létezett. Jelentõs volt az egyházi irodalom, és a történetírás is, utóbbi legismertebb képviselõi voltak Prokopios (6. sz.) és Anna Komnéna (11. sz.).
Sajátos mûvészete, melyben a keresztény vallási kultusz szorosan összekapcsolódott a császári reprezentációval hatott az orosz és délszláv mûvészetre, de a nyugat-európaiban is felfedezhetõ a lenyomata, leginkább az itáliai festészetben.

A birodalomnak kétségkívül egyik legjelentõsebb uralkodója Iustinianos császár (527-565), aki kísérletet tett a római birodalom régi nagyságának helyreállítására. Összeállította és írásban lefektette a római jogra épülõ törvénykezést (Codex Iustinianus, Digestae, Corpus Iuris Civilis), leverte a belsõ lázadásokat, majd a megerõsödött birodalmát hódító háborúkba vezette. Legtehetségesebb hadvezére, Belisar megállította a perzsa betöréseket, visszahódította a vandáloktól Észak-Afrikát, évtizedes háborúban pedig Narses eunuch segítségével visszaszerezte a gótoktól Itáliát, sõt még Hispánia délkeleti részét is sikerült a birodalomhoz csatolni: a Földközi-tengert joggal nevezhették a bizánciak újra Mare Nostrumnak. A vég nélküli háborúk azonban kimerítették az államot, a hódításokat nem sikerült tartóssá tenni, nem sikerült megoldani a kereszténységen belül jelentkezõ vallási ellentéteket sem. A birodalom soha többé nem volt képes olyan nagy kiterjedést elérni, mint Iustinianos uralkodásának idején, habár még majdnem 900 évig meghatározó szerepet játszott Európa történetében.


Irodalom:

L. Bréhier, Bizánc tündöklése és hanyatlása I., Budapest, 1997.
G. Ostrogorsky, A bizánci állam története, Budapest, 2001.

    Kapcsolódó tárgyak:


Összesen:3 db

1.Márvány asztallap töredéke állatalakokkal
2.Márvány asztallap töredéke pásztorjelenet (kecskét fejõ pásztor) részletével
3.Márvány asztallap töredéke medve alakjával