Attis
Phryg-lyd istenség, ritkán szerepel önálló alakként, a róla szóló történetek egyik központi motívuma Kybelé istennõvel való kapcsolata, akinek egyszer papja, máskor gyermeke vagy szeretõje. Képzõmûvészeti alkotásokon általában nõies vonású ifjúként ábrázolják, phryg sapkával és nadrágban. A születésérõl, életérõl és haláláról szóló számtalan mítoszvariációt két csoportba lehet sorolni. A phryg történetek közös motívuma Attis öncsonkítása. Ezen elbeszélések szerint (Paus. VII. 17. 9-12; Arn. adv. gent. V. 11-14) mikor az istenek a kétnemû, vad Agdistist megfosztották férfiasságától, amelybõl földre hullva mandulafa nõtt, a fa termését Nana, Sangarios folyamisten lánya keblébe rejtette, megfogant és Attist szülte. Agdistis beleszeretett a szép ifjúba, és õrületet bocsátott rá, éppen akkor, amikor Attis az esküvõjére készült. Õrületében Attis kasztrálta magát és meghalt, Agdistis pedig bánatában azt kérte Zeustól, ne porladjon el teljes egészében az ifjú teste. A mítosz szerint Attis körme és haja azóta nõ tovább. Más variációk szerint Agdistis Kybelé gyermeke vagy maga az istennõ, akit tiszteltek ezen a néven is. Ovidius elbeszélésében (Fast. 4, 223-44) Kybelé beleszeretett a szép Attisba, papjává tette, örökös hûséget és szüzességet kért tõle. Amikor ezt Attis megszegte a Sagaris folyó nimfájával, az istennõ bosszúból õrületet bocsátott rá, amelynek hatása alatt a fiú megcsonkította magát. A lyd történetek szerint, amelyekre Hérodotos (I. 34-43) elbeszélése is épül, Atys Kroisos király fia volt, aki egy vadkanvadászaton Adrastos dárdájától halt meg. Pausanias is említést tesz egy születésétõl eunuch ifjúról, Attisról, a Nagy Anyaistennõ tisztelõjérõl, akit egy Zeus által küldött vadkan ölt meg. Attis kultusza nem annyira Görögországban, mint inkább Rómában volt népszerû. Noha Kybelét Magna Mater néven már Kr. e. 204-ben felvették a római pantheonba, Attis hivatalosan csak Claudius császár idején nyerte el helyét az istennõ mellett, akit népszerûségben hamarosan felül is múlt. Tavaszi ünnepén (március 15-26.) lármás zenebonával vonultak fel a résztvevõk, többek között a Gallus-papok, akik évrõl-évre jelképes vagy valós öncsonkítással ismételték meg Attis tettét. A kultusz elemeit és a szertartások részleteit Attis mítoszából merítették, aki a termékenységet adó Nagy Istenanya mellett meghaló és újra feltámadó istenségként a természet körforgását, õszi-téli pusztulását, majd tavaszi újjászületését szimbolizálta.
Szeles Judit
Irodalom:
M. J. Vermaseren, Cybele and Attis. The Myth and the Cult, London 1977. B.-M. Näsström, The Abhorrence of Love. Studies in Rituals and Mystic Aspects in Catullus' Poem of Attis, Stockholm-Uppsala 1989. J. G. Fraser, Az Aranyág, Budapest 1994, 226-231.
|
|
Kapcsolódó tárgyak:
|