Európé mitikus alakja Hésiodos korában még csak a tengeri istennõk egyikeként szerepel, de a képi ábrázolások tanúsága szerint a Kr. e. 6. századtól kialakul az elrablásáról szóló mitologéma. Agénór szidóni király leánya fivéreivel - többek között Kadmosszal, Phoinixszel - él együtt a palotában, amikor Zeus szemet vet rá, s hófehér bika képét öltve hátára csalogatja, majd a tenger habjain Kréta szigetére ragadja. Itt azután a fõisten - szokásához híven mentve kalandját - a krétai királyhoz adja a megejtett leányt, még tõle születik azonban a három legendás krétai õsatya: Minós, Sarpédón és Radamanthys. Ahogy Európé már megálmodta a földrészek érte folyó versengését, Zeus a mi kontinensünknek ajánlja õt, nevét pedig örök emlékül amannak adja.
A történet azonosítható képzõmûvészeti megjelenítései természetesen elsõsorban a bikával való találkozásra, ill. az elrablás epizódjára korlátozódnak, a 6. századi szelinuntei és delphoi metopék, az Európét ábrázoló, 5. századi phaistosi és gortyni pénzek, a számos vázakép vagy a talán legismertebb pompeji falfestmény a Krisztus születése körüli évekbõl ugyanakkor a történet elterjedésérõl és közismertségérõl is tudósítanak. Ugyanezt bizonyítja Ovidius Fasti címû mûvének néhány soros részlete (5, 605-18), ahol a bika csillagkép aitiologikus magyarázataként foglalja össze utalásszerûen az eseményeket, illetve Horatius egy ódája (3, 27), ahol szintén ismert mitológiai allegóriaként szerepel a történet. Annál meglepõbb, hogy a teljes elbeszélésnek lényegében csak két további feldolgozását ismerjük. Így van ez akkor is, ha maga az Európé név többször is szerepel antik mitológiai kézikönyvekben, költõi alkotásokban, s ha elveszett mûvek (még Aischylos egy drámája) címeként is ismerjük nevét.
Az egyik költõi feldolgozás, a Kr. e. 2. században élt Moschos Európé címû epyllionja (kiseposza) adja ma számunkra a legtöbb információt, a mitologéma legteljesebb formáját. Az antikvitás évezredes utókora azonban mégis a másik, Ovidius-féle változatot (Metamorphoses 2, 833-75) tekintette forrásának. A nyelvi okok - a görög nyelvismeret általános hiánya - mellett ikonográfiai és történeti vizsgálatok is ezt bizonyítják a középkori Metamorphoses-kódexek fantáziadús illusztrációitól Tiziano vagy Rembrandt monumentális festményeiig, Dante utalásaitól Milhaud operájáig. Ovidius ugyanis az epikus célt és formát akár a sutba dobva játszik el az apró jelenet adta minden költõi lehetõséggel, semmi áron nem szabadulva ugyanakkor érzékien szerelmi költõ mivoltától sem.

Gloviczki Zoltán

Irodalom:
W. Bühler, Europe. Ein Überblick über die Zeugnisse des Mythos, Heidelberg 1968.
H. v. Geisau, DKP 2, 446-8, s. v. Europe 1.
Gloviczki Z., 'Európé szerelme', Ókor 2004/2, 5-9. (a cikk mellett olvasható Moschos és Ovidius Európé-elbeszélése is, Kerényi G. és Devecseri G. fordításában)
Simon Zs., 'Európa nevének eredetérõl', Ókor 2002/2, 3-4.