| Adatlap | |
| Egyszerű kereső | Összetett kereső | Műtárgylista | Lexikon |
|
Az osztrák-magyar Monarchia összeomlása utáni évtizedekben elenyésztek az Antik Gyűjtemény gyarapításának lehetőségei. A néhány kivétel legjelentősebbike egy athéni síremlék, a késő-klasszikus görög művészet nagyszerű példája, amelyet 1928 elején sikerült megszerezni a Múzeum legendás főigazgatója, Petrovics Elek, valamint Hekler Antal régész és Paul Arndt müncheni régész-műkereskedő közös erőfeszítései nyomán. Ezt követően több mint fél évszázadon át nem került külföldi vásárlás révén antik műtárgy a Szépművészeti Múzeumba. A pentélikoni márványból faragott, rozsdavörös patinával borított, közel életnagyságú dombormű három alakot ábrázol. Baloldalán izmos testű, ruhátlan férfi áll nyugodt tartásban, bal válláról összecsavart, az alkarján átvetett köpeny lóg le. Jobbján felé forduló, földig érő ruhába (chitón) és a derekán megcsavart, a bal vállon átvetett köpenybe (himation) öltözött nőalak; a nyak töredékéből következtethetően a férfira nézett, bal kezét pedig annak vállára tette (csupán ujjainak töredékei maradtak meg). A két alak jobb keze - az összetartozásnak a klasszikus görög művészetben gyakori képjelével - valószínűleg egymásba kulcsolódott. Kettejük között felnőtt arányaival ábrázolt, de jóval kisebb fiú áll, a szemlélődés kifejezésére szolgáló testtartásban. Az egyetlen kőtömbből kifaragott dombormű köré ugyancsak márványlapokból összeállított fülkét kell elképzelni, így állhatott (az Athén híres ókori temetőjében, Kerameikosban máig látható síremlékekhez hasonlóan) egy attikai sír tetején. Bár a domborművön nincs sírfelirat, a kompozíció finom dinamikája mégis jelzi, hogy a három szereplő közül a férfi a halott. Elsősorban ruhátlansága utal arra, hogy kívül áll már az emberi világon. A korabeli athéni művészetben ugyanis elsősorban isteneket (a domborművön látható szkhéma például Hermés megjelenítésére is alkalmas volt) és hérósokat ábrázoltak így; a halandók közül csupán gyerekeket és sportolóként ábrázolt athéni ifjakat - ez utóbbiak mellett azonban mindig ott látni a sport kellékeinek valamelyikét. A budapesti domborművön ilyenek nincsenek, ráadásul az atlétikusan ifjú testhez - a korabeli sírművészetben ritka módon - középkorú férfi portréja járul. Az alak ruhátlansága tehát nem a palaistra szférájára utal. A szakállas, rövid hajú fej kétoldalán a homlok magasságában befúrt lyukak egy feltevés szerint fémből készült koszorú rögzítésére szolgálhattak, ami megint csak hérósokhoz hasonlónak jeleníti meg a férfit. A nőalak feléje fordul, balját a férfi vállára teszi, s jobb kezük mozdulata is összekapcsolja őket, a férfi magába mélyedő tekintete mégsem az asszonyra irányul. Elnéz mellette; már nem ugyanott van. A közöttük lévő fiú nem a gyerekük, hanem szolga; ezt jelzi az athéni polgárok gyermekeitől eltérően megmintázott hajviselet és az esetében az alávetettségre is utaló ruhátlanság. A dombormű rendeltetéséből következően tehát a főalak ismeretlen athéni férfi portréja; képmása mégsem mutat egyéni vonásokat. Éppen az egyedi sajátosságok kerülése teszi a darabot a Kr. e. 4. század athéni sírművészetének jellegzetes példányává. A sztélén Athén klasszikus-kori embereszménye, a 'szép és kiváló' (kalos kai agathos) férfinak az európai művészet történetét döntően meghatározó ideálja fogalmazódott meg. A klasszikus kori síremlékek sorozata a kor legnagyobb athéni építkezésének lezárultával, a Parthenón befejezése utáni években (a Kr.e. 5. sz. végén) kezdődött, és egy Kr.e. 317-ben hozott, a sírok luxusát megtiltó rendelettel ért véget. A budapesti darab nem sokkal a rendelet kibocsátása előtt készülhetett egy athéni kőfaragóműhelyben. Ismeretlen mesterét, éppen a Szépművészeti Múzeumban őrzött munkájáról Budapest szobrásznak nevezték el. |
Kapcsolódó tanulmányok: |
|||||||||||||||||||||
