Lexikon

Tropaion

Gör. tropaion, lat. tropaeum


Augustus-kori dombormű, Róma Thermák múzeuma
Trófea, győzelmi jel. A görög szó a trepó ('megfordít', 'megfutamít' jelentésű) igéből származik.
A phalanxokban vívott harcmodorban alakult ki a szokás, hogy a győztes, miután megfutamította az ellenséget, győzelmi jelet állított a harcmezőn.

A cél ugyanis a hopliták csatájában az volt, hogy döntő csapást mérjenek az ellenségre, a lehető leggyorsabban és lehetőleg végérvényesen elintézzék a dolgot. Ez a gyilkos hév merőben idegen volt a halogató, kitérő taktikát követő más népekétől. Az összecsapásban a phalanx akár embereinek felét is elveszíthette. A veszteségek azonban ennél is nagyobbak lettek volna, ha a gőztes kihasználta volna győzelmét. Ez azonban nem volt szokás: a menekülő hopliták üldözését nem tartották fontosnak. A győztes görög sereg úgy gondolta, hogy ha a legyőzött ellenség néhány nappal később, újjászerveződve ismét próbálkoznék, bizonyára újra vereséget mér majd rá. Következésképp többnyira beérték azzal, hogy fegyverszünetet kötöttek, amelynek tartalma alatt kicserélhették a halottaikat. Ennek garanciájául a győztesek valami egyszerű jelet, tropaiont emeltek a csatatéren győzelmük kihirdetésére, diadalmasan hazatértek.

A tropaion eredeti értelmében tehát a közvetlenül a csata eldőlte után, a csatatéren, a tropé (azaz az ellenség 'megfutamításának' helyén) a zsákmányból állított jel, ami veszendő anyagból készült: általában fatönkre vagy cölöpre hányt fegyverzet. A tropaion-állítás azoknak a hoplita-harcból származó szokásoknak az egyike, amelyek a harcot bizonyos jogi keretek közé szorították. Aki a tropé helyén akadálytalanul tropaiont tudott emelni, éppen ezzel bizonyította döntő győzelmét. A tropaion-állítással a győztes azt jelezte, hogy a vesztes fél fegyverszünet oltalmában szedheti össze halottait. A tropaion eredeti formájában és feladatában tehát éppen a győztest korlátozza: jelzi, hogy vége a küzdelemnek. A tropaion ezután sérthetetlennek számított, nem volt szabad elmozdítani; a görögök a tropaiont Zeus Tropaiosnak szentelték, az ő védelme alá helyezték.

A szó nem szerepel az eposzban, sem az archaikus kori lírában - klasszikus kori írók valójában egy későbbi gyakorlatot helyeznek mitikus környezetbe. Szép példája ennek Eteoklés imája Aischylos Heten Thébai ellen c. drámájából. (252-258.)

Míg én igérem a vidék-, a városőr-,
a piacon vigyázó isteneknek, a
Dirké-forrásnak, Iszménosz vizének is:
ha jóra végezünk, s a város fennmarad,
az istenek oltárain juhvér folyik,
győzelmi oszlop áll, s az ellen dárda-nyűtt
ruháival koszoruzom szentélyüket.



Hadrianus-kori athéni érme
Az első történetileg ismert tropaionok a perzsa háború győztes csataterein álltak. A csata után állított tropaion helyén Marathónnál és Salamisnál, egy nemzedék múltán márványból új, immár maradandó győzelmi emlékművet emeltek. A marathóni emlékmű - legújabb rekonstrukciója szerint - egy oszlopon álló monumentális Niké-alak lehetett. (l. L. Beschi, RendMorAccLincei 13 (2002) 51-94.)
A tropaion-állítás emlékét őrzik Görögországban helynevek is: Salamis szigetének azt a hegyfokát, ahol a tropaion állt, évszázadokkal később is Tropaiának nevezték; Arkadiában pedig még ma is így hívnak egy falut, egy hajdan ott állított győzelmi jel emlékére. A salamisi tropaion mellett egészen a római császárkorig folyamatos maradt Zeus Tropaios kultusza, és az athéni 'diákok' (ephébosok) szokás szerint évente ellátogattak az emlékműhöz, ahol áldozatot mutattak be Zeus Tropaiosnak.

A tropaiont állító, díszítő vagy tartó ember-, ill. Niké-alak megjelenik már a klasszikus kori görög művészetben is, de igazán kedvelt témává a római korban válik. Az actiumi csata idején fontos témája a hivatalos művészetnek a Victoriát és harcost tropaionnal ábrázoló domborművek sorozata. (l. T. Hölscher, JdI 1984, 187-214.)

A klasszikus kor utáni szóhasználatban általánosan győzelmi emlékmű lesz a jelentése (l. pl. Tropaea Augusti, győzelmi emlékmű az Alpok meghódításának emlékére, Gallia és Itália határán). Szokás lesz az is, hogy ajándékul szentelt fegyvereket és győzelmi emlékműveket a csatatértől távol is tropaionnak neveznek; ezt a jelentést őrzi részben a szó (trófea) mai használatában is.

Irodalom:

K. Woelcke, Beiträge zur Geschichte des Tropaions, Bonn 1911.
F. Lammert, RE VII A 1.(1939) 663-673, s.v. tropiaon 1) Zeichen an dem Ort, an dem sich der Feind zur Flucht wendet.
E. Kirsten, RE VII A 1 (1939) 673, s.v. tropaion 2) Siegesmal und Ort auf Salamis.
E. Vanderpool, Hesperia 35 (1966) 93-106.
P.W. Wallace, AJA 73 (1969) 293-303.
W.C. West, ClPh 45 (1969) 7-19.
D. Müller, Topographischer Bildkommentar zu den Historien Herodots: Griechenland im Umfang des heutigen griechischen Staatsgebietes, Tübingen 1987.


Bélyácz Katalin
2005
   
Összesen:1 db

1.Dombormű: ünnepi menet az actiumi csata után