| Lexikon | |
| Egyszerű kereső | Összetett kereső | Műtárgylista | Lexikon |
|
Satyrosok A hegyek, erdők és mezők élvhajhász, vidám démonai, Dionysos hűséges szolgái és kísérői. A kentaurokkal együtt a görög mondavilág keveréklényei közé tartoznak. Kopasz, tömpeorrú, ruhátlan, állati végtagokkal rendelkező lények, eleinte ló- majd kecskefarkuk van, csak a hellénisztikus korban kapnak kecskebakra jellemző patát és szarvakat, valószínűleg a hozzájuk hasonló Pán hatására.Homéros nem ismeri őket, elsőként Hésiodos említi meg a "semmirekellő és bolondozó" szatírok nemzetségét. Származásukról többféle hagyomány ismert: hol Dionysos, hol Hermés leszármazottaiként szerepelnek. Lusták, csak a táncnak és a játéknak élnek; gyönyörűségük a zene, a bor és szerelem. Hol fiataloknak, hol öregeknek tekintik őket; az öregebbek mint Silenosok szerepelnek. Rendszerint a nimfákat vagy a bacchánsnőket kergetik. A képzőművészetben viszonylag későn jelennek meg, egy-két elvétve előforduló korábbi ábrázolás után a Kr.e. 6-5. század vázafestőinek kedvelt figurái lettek a tömpeorrú, kopasz, emberlábú alakok. Praxitelés (Kr.e.4.sz.) fiús alkatúan formálta meg őket, később megjelennek az erőteljes, izmos, szakállas satyros-szobrok is. A hellénisztikus kor kedvelte a táncoló, mainasokkal, nimfákkal játszó satyrosok ábrázolását. Satyros-szobrokat gyakran helyeztek el színházaknál, házi, kerti vagy köztéri kutak mellett. Kulin Veronika 2005 |
|
|||||||||||||||||||
