Lexikon

Romulus

Róma mitikus alapítója, állítólagos első királya. A különféle mítoszváltozatok annyiban megegyeznek, hogy Romulust a görögök által elpusztított Trójából Itáliába menekülő s ott Lavinium városát megalapító Aeneas - Aphrodité/Venus fia - valamilyen fokú leszármazottjaként tartják számon. A rómaiak által föltehetően a Kr. e. 6. században az etruszkoktól "megörökölt" Aeneas-legenda és a Róma városnévvel mindenképpen kapcsolatba hozható, legelőször egyébként Kr.e. 4. századi forrásokban szereplő Romulus-történet összefűzése logikus mozzanata volt a görögöket egyszerre példaképnek és riválisnak tekintő római kulturális emlékezet formálódásának - hiszen ennek segítségével Aeneas alakjában homérosi hőst (Aineiasról ld. Ilias 20, 174 skk.) tisztelhettek a római nép ősatyjaként, aki ugyanakkor a letűnt trójai hatalom örököse, a pánhellén sereg által okozott katasztrófa híres túlélője.

A császárkorban élt görög szerző, Plutarchos Romulus-életrajza izgalmas tárháza az első római királyra vonatkozó mítoszoknak és fabulációknak. Titus Livius - mint hivatásos római történetíró -még jóval mértéktartóbb: noha a római királykor kezdeteit tekintve ő sem lép föl a "hitelesség" igényével, mégis igyekszik némileg egységesíteni és szépíteni a Romulus-történetet. Eszerint az Aeneas fia, Ascanius alapította Alba Longa városának - Róma anyavárosának - 13. királyát, Numitort bátyja, a kegyetlen Amulius száműzetésbe küldte, a trónra maga ült, Numitor lányát, Rhea Silviát pedig Vesta-szűzzé avatta, nehogy gyermekei születhessenek. Rhea Silvia azonban Mars hadistentől mégis teherbe esett, így született az ikerpár: Romulus és Remus. A gyermekeket kitették, egy nőstényfarkas gondoskodásának köszönhetően csodás módon mégis megmenekültek, később egy Faustulus nevű pásztor és felesége, Acca Larentia nevelte őket. Fölcseperedésük után kalandos körülmények között megölték Amuliust, Alba Longa trónjára visszasegítették Numitort, maguk pedig új város alapítását határozták el. A kérdésről, hogy melyikük legyen a városalapító, madárjóslással döntöttek, amelynek eredménye Romulusnak kedvezett. Romulus megalapította Róma városát, a falakat kicsinylése jeléül átugró Remust megölte. A városalapítás Varro által meghatározott fiktív időpontja (Kr. e. 753) lett a római időszámítás alapja.
Livius - egyébként a többi forráshoz hasonlóan és az ókori szokásoknak megfelelően - az alapító király nevéhez köti számos fontos római szokás és intézmény meghonosítását. Így ő az Euander révén megismert Hercules-kultusz alapítója (az önerőből istenné lett Héraklés/Hercules alakja azért fontos ebben az összefüggésben, mert, mint Livius megjegyzi, Romulus maga is "pártolója volt a virtus szülte halhatatlanságnak, amely felé őt is vezette a végzet", ti. halála apoteózissal járt együtt: Quirinus istent a hagyomány a megistenült Romulusszal azonosítja); de hozzá kötődik egyebek mellett a Lupercalia és a Consualia ünnepének bevezetése, a senatus megalapítása, továbbá a curulisi szék, a bíborszegélyű toga, ill. a 12 lictorból álló királyi testőrség meghonosítása (ez utóbbiak etruszk eredetű hatalmi jelképek). Romulus a város férfilakosságát menedékhely (asylum) nyitásával toborozta, s ő szervezte meg a szabin nők híres-nevezetes elrablását. Ez utóbbit a szabin városokkal folytatott dicsőséges, ám ha a capitoliumi fellegvárat feladó Tarpeia történetére gondolunk, nem izgalmas pillanatok nélkül való háborúk követték: ekkor aratta Róma - Mars fiának városa - első katonai győzelmeit. A Titus Tatius szabin királlyal kötött béke eredménye a két nép egyesítése, valamint 3 tribusra és 30 curiára való fölosztása volt. Romulust a hagyomány szerint rövid interregnum után Numa Pompilius követte a trónon.

A római utókor ellentmondásos viszonyt ápolt Romulusszal. Így míg a polgárháborúk idején a testvérgyilkosság "eredendő bűne" került előtérbe, Augustus propagandája a hagyományteremtő mozzanatokat, a katonai erényeket és természetesen a megistenülő uralkodó alakját emelte ki a történetből. Aeneas mint Venus fia és Romulus mint Mars fia az új valláspolitikában komoly szerephez jutó római istenek leszármazottjaiként is fontos szereplői lettek a formálódó közösségi-dinasztikus narratívának.


Irodalom:

A. Beudlin, DNP 10. 1130-1133, s.v. Romulus


Tamás Ábel
2004
   
Összesen:1 db

1.Dombormű: ünnepi menet az actiumi csata után