Lexikon

Gnózis

(gör. gnósis - ismeret, tudás), általános értelemben azt a monoteisztikus vallásokra jellemző gondolkodási módot jelenti, amely egyszerre hidalja át megváltás által az isteni és emberi szférák között feszülő távolságot és állítja helyre az eredeti egységet. A gnoszticizmus modern fogalmába azokat a 2. században színre lépett rendszereket sorolják, amelyek az isteni világon belüli szakadással, a szellemi lét bukásával jellemezhetőek. Az antik gnosztikus rendszerek középpontjában az isteni világ (a gnózis tárgya), a kizuhant szellemi rész (a gnózis alanya) és a visszajutást szolgáló ismeret (a gnózis) azonossága áll.

I. TANÍTÁS ÉS KULTUSZ
A gnoszticizmus gondolatrendszerében a mindenségről és az emberről szóló tanítást (kozmológia, anthropológia) áthatja a világra és annak teremtőjére is kiterjedő megvetés (dualizmus). A gnosztikus rendszerek legsajátosabb jegye egy alárendelt, tökéletlen és gonosz teremtő (Démiurgos), aki tévedéséből hozza létre az érzékelhető világot, hogy segítőivel (archónok) uralkodjon rajta. A dualizmus azonban monizmuson alapszik. Kiindulópontja az ismeretlen Isten, az (ős)Atya, akinek birodalma (fény, élet, nyugalom) a kozmoszfeletti, szellemi világ (pléróma gör. teljesség). A fény égi birodalmát számszimbolika alapján rendeződő szellemi létezők (aiónok), megszemélyesített fogalmak népesítik be, hierarchikus rendbe tagozódva. A szellemi világban bekövetkezett bukás az általában a periférián elhelyezkedő aión, a Bölcsesség (gör. sophia) alakjához kapcsolódik (Sophia-mítosz). A teremtés középpontja az ember, akiben az isteni elem lehetőségként van jelen - ezt a szikra, mag, vagy csepp szimbólumával érzékeltetik -, hogy választhassa Isten és önmaga megismerését (Anthrópos-mítosz). A kozmológiához szorosan kapcsolódik a megváltástan, a szótériológia. Minden az Atya akaratának megfelelően történik, a teremtés és a bukás az általa beiktatott megváltás része. A mítosz formájában elmesélt szent történetek a kezdetről és végről, az isteni elem állapotának magyarázatáról egy kiválasztott elit számára kínálnak megszabadulást.
Az üdvözítő megismerés eltérő értelmezései mentén közösségek különültek el egymástól, de a keresztényekhez hasonló egyházi szervezetet csak a markioniták (Markión követői) és a 3. századtól a manicheusok (Mani követői) hoztak létre. Más csoportok a keresztény egyház sorain belül szerveződtek (pl. valentiniánusok). Irataikból kultusz létére következtethetünk, melynek főbb elemei a keresztelés, a megkenés, a rituális csók. Aszkétikus és enkratikus (a testet elutasító, megvető) életmódot folytattak, erkölcsi szabadosságukról csak az ellenfelek beszélnek.

II. FORRÁSOK
Az elsődleges források döntően kopt nyelven maradtak ránk. Három kódex már a 20.sz. előtt ismert volt: az ún. Bruce Kódex, amely Jeu két könyvét és egy Cím nélküli iratot tartalmazza; a Berlini kódex (Mária evangéliuma, Sophia Iesu Christi /Jézus Krisztus Bölcsessége/, János apokryphon); a Codex Askewianus (Pistis Sophia /Hit Bölcsesség/ és néhány töredék).
A legjelentősebb leletegyüttes az 1945-ben-ben a dél-egyiptomi Nag Hammadi mellett megtalált 13 kopt kódex, amelyben 51, a III-IV. században összegyűjtött és koptra fordított szöveg szerepel, közülük 43 volt a felfedezésig ismeretlen. Ami műfajukat illeti, találhatók közöttük imádságok (pl. Pál apostol imája NHC I 1), levelek (pl. Jakab apokrif levele I 2, Rheginoshoz írt levél I 4), apokrif evangéliumok (pl. Fülöp ev. II 3, Egyiptomiak ev. III 2), apokalipszisek (pl. Jakab I. és II. apokalipszise V 3 és 4, Ádám ap. V 5, Péter ap. VII 4), titkos könyvek (pl. János apokryphon II 1, III 1, IV 1), traktátusok (pl. Az archónok hypostásisa II 4, A világ eredetéről II 5 és XIII 2), kinyilatkoztatások (Hármasalakú Protennoia XIII 1, Bronté VI 2), mondás-gyűjtemények (Tamás ev. II 2). Másfelől a szövegeket keresztény és nem-keresztény jegyeket magán viselő csoportokra is oszthatjuk, noha többük hovatartozása kétséges. A pogány szövegek közül a legjelentősebbek: az Eugnóstos III 3 és V 1, a séthiánus gnózishoz sorolható iratok (pl. Séth három sztéléje VII 5, Zóstrianos VIII 1, Marsanés X 1, Allogenés XI 3, Norea IX 2), Hermés Trismegistos alakjához kapcsolódó, ún. hermétikus írások (A Nyolcasságról és a kilencességről VI 6, Hermétikus Ima VI 7, Logos Teleios VI 8), és ide sorolható Platón Állam c. művének részlete (VI 5). Krisztianizált (keresztény vonásokat mutató) szövegek többek között Az igazság evangéliuma (I 3 és XII 1), Az Igazság testamentuma (IX 3), Péter és a tizenkét apostol tettei (VI 1), a Jézus Krisztus Bölcsessége (III 4); a valentiniánus hagyományhoz közel álló iratok (pl. Fülöp evangéliuma II 3, Értekezés a három természetről I 5 és a Valentiniánus töredék XI 2), és a hellénizmusban elterjedt bölcs mondások gyűjteménye (Sextus mondásai XII 1) és a keresztény bölcsességi irodalommal rokon tanítói irat (Silvanos tanítása VII 4).
A manicheizmus legjelentősebb dokumentumai a Turfanban (Kína) talált irások és töredékek, a Medinet Madi-ban (Fajjum) felfedezett Kephalaia, Zsoltároskönyv és Homiliák, valamint a Mani fiatalságáról és első missziós útjáról szóló forrás, a Codex Manichaicus Coloniensis.
Legfontosabb másodlagos forrásaink az egyházatyák (pl. Iustinos, Irenaeus, Hippolytos, Tertullianus, a manicheizmus esetében főként Epiphanios, Vak Didymos, Ephrém és Szent Ágoston) vitairatai.
A gnoszticizmus ma is élő képviselői a mandeusok (manda =ismeret). Szent könyvük a Ginza (kincs) vallásuk mítoszait és a túlvilági életre készülődés előírásait és halotti rituáléját tartalmazza. Ismerjük még rituális dalaik és imáik gyűjteményét, a Qualastát (Dicsőítés) és a János könyvet.

Irodalom:

Kákosy L., Fény és káosz. A kopt gnosztikus kódexek. Gondolat, Bp. 1984.
Luft U., Bevezető in: Istenek, szentek, démonok Egyiptomban. Kairosz. 2000. 9-47.
G. Filoramo, A gnoszticizmus története. Kairosz. 2000.
K. Rudolph, Die Gnosis. Wesen und Geschichte einer spätantiken Religion. Vandenhoeck & Ruprecht. Göttingen, 1977.;
Uő, Erkenntnis und Heil: Die Gnosis. In C. Colpe-L. Hennefelder-M.L. Bachmann, Spätantike und Christentum. Akademie Verlag, Berlin, 1992. 37-54.
G.Quispel, Gnosis; Gnosticism, in: The Coptic Encyclopedie IV 1147-51.;

Ötvös Csaba
2005