Lexikon

Szilágyi János György: Antik Gyűjtemény. Vezető az Antik Gyűjtemény állandó kiállításához

Negyedik terem - 5.

A római művészetnek ezzel az anakronisztikusan hivatalosnak nevezhető, de legalábbis az udvari irányzat üzenetét mérvadóként elfogadó vonulatával szemben az V. terem felé nyitott rövid oldalon és a terem közepének tárlóiban a magánszférának ettől jórészt független, olykor - bár nem szükségképpen - vele egyenesen szembenálló művészeti produkciója van jellemző szemelvényekkel képviselve.
A Kr. e. 2. századi hódítások nyomán ezrével Rómába özönlött görög műkincseket eleinte elsősorban a győzelemre segítő istenek és a római állam tulajdonának tekintették; helyük ennek megfelelően a szentélyekben és a köztereken volt. A hadjáratokon meggazdagodott és a magánéletet mindinkább a közélettől függetlennek tekintő vezető réteg életmódjára és művészeti ízlésére azonban egyre inkább a - mímelt vagy valódi - görögösödés vált jellemzővé. Ennek egyik legfontosabb formája a görög nagyszobrászat alkotásainak gyűjtése volt. Minthogy a kereslet rövidesen nagyobb lett a korábbi korszakok elmozdítható eredeti művei által nyújtott kínálatnál, a 2. század közepe után görög, főleg athéni műhelyekben megindult a klasszikus és hellénisztikus kori szobrok tömeges másolása és utánzása. Az eredeti visszaadásának pontossága éppoly kevéssé volt követelmény, mint az egységes stílus: a másoló műhelyek mesterei szabadon merítettek az elmúlt századok ismert képvilágából, stílus-elemeiből, és természetesnek tartották, hogy a feldolgozásban a maguk koronként változó ízlése és római vásárlóik követelményei is érvényesülnek. Emellett a klasszikus korban túlnyomórészt bronzból készült görög szobrok márványban való utánzásánál a két anyag adottságainak különbségéből eredő technikai követelményekkel is számolni kellett. Ezeknek a túlnyomórészt márványból faragott másolatoknak a jelentőségéről az I. teremben kiállított darabok kapcsán már volt szó; közéjük tartozik a II. terem Polykleitos-torzója és portrésorozatának legtöbb darabja is. Ezek a másolt eredetikhez való viszonylagos hűségük miatt azoknak a helyén állnak; az V. terembe vezető átjáróban látható két szobor a "másolás" két tőlük eltérő, jellemző irányát illusztrálja. A bal oldali Apollón (mellette kicsinyített újkori másolatával), amelyet az ifjabb Andrássy Gyula gróf (1860-1929), az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó külügyminisztere vásárolt Rómában, jellegzetes példája a másolók eklekticizmusának: kora- és késő-klasszikus vonások keverednek rajta a készítése korára jellemző archaizáló elemekkel. Főoldalának élettelensége részben ókori, részben újkori átdolgozás és tisztítás következménye, hátsó oldala mutatja az eredeti szobor minőségét. A kompozíció a bronzból márványba áttett szobrok jellegzetes statikai problémájára is utal: az előrenyújtott bal kezet csappal kellett a testhez kötni, az egész alak stabilitását pedig fölső combjáig érő fatörzs biztosítja, az isten tegeze ennek van nekitámasztva. A másik átjáróban kiállított, a két köztársaság-kori portréhoz hasonlóan a Grimani-gyűjteményből származó nőalak egy hellénisztikus szobortípusnak rendkívül népszerű utánzata. A Pudicitia istennő pénzeken megjelenő ábrázolásáról elnevezett típust Rómában szívesen használták portré-ábrázolásokhoz. Elterjedt szokás lett ugyanis ismert görög istenszobor-típusok ilyen jellegű felhasználása, olykor síremlékként, a megörökítettről alkotott kép hatásossá tevésére: Pudicitia, akinek a szobrot értelmezték, a tisztes, csak egyszer házasodott matrónák istennője volt. Nem tudjuk, mennyire illettek ehhez a jelenlegi modern kiegészítés helyén lévő eredeti fej arcvonásai, de ez iránt kevés érzék volt Rómában: ismerünk idős női fejet ruhátlan Aphrodité-testen, ahogy polykleitosi ifjúalakot is alakítottak át a másolatban fáklyatartó figurává.


<<előző következő>>
Hol járunk


Negyedik terem