|
Szilágyi János György: Antik Gyűjtemény. Vezető az Antik Gyűjtemény állandó kiállításához
Negyedik terem - 4.
A császárkor elején mintaadóvá emelt hűvös, monoton klasszicizmus jellemzi azt a történeti dombormű-töredéket is, amely az V. terembe belépőtől jobbra van kiállítva. A három ünnepélyes togát viselő férfi talán áldozati jelenet jobb szélén állt; kidolgozásuk híven követi az Augustus-kori stílust, de a hajviselet az 1. század harmadik negyedére utal. A római művészet "hivatalos" ágában ugyanis az egyes művek kormeghatározásának legbiztosabb alapja az, hogy a mindenkori császár ízléséhez igyekeztek igazodni stílusukban, kompozíciójukban, bizonyos fokig még arcvonásaikban is. A IV. teremnek az actiumi reliefekkel szemközti hosszú falán sorakozó márványszobrok is jól mutatják ezt. A sorozatot megnyitó kolosszális női portré mérete miatt csak a császári ház egy tagját ábrázolhatta, a kötelező idealizáló vonásokkal; a fej, amely az 1. század közepe táján készülhetett, már az ókorban megsérült, de jelenlegi kiegészítései újkoriak. A nyilvános, köztéri szobrok állítása a köztársaság elmúltával a császári család előjoga, illetve az uralkodói engedély függvénye lett. A hivatalos művészet által terjesztett kifejezésformák azonban szélesebb körben is hatottak. Jól mutatja ezt a női fejet követő síremlék-töredék; oromfalán a domborműves jelenet fémműves-műhely ábrázolása, kétségtelenül utalással a halott foglalkozására. A kézműves síremlékeknek ez a típusa Rómában alakult ki a köztársaság korának végén, és a 2. század közepéig virágzott. Az állítók a módosabb középréteg tagjai, jelentős részben felszabadított rabszolgák voltak, akik megörökítésüknek ezzel a lehetőségével élve újonnan szerzett társadalmi rangjukat hangsúlyozták. Ezeken a portrékon (a teljes példányon a férfifej nyilván felesége felé fordult) a későköztársasági konzervatív hagyomány társult a hivatalos művészet Augustus-kori klasszicizmusával; ez lett az uralkodói stílus Traianus (98-117) alatt elterjedt új formája. A traianusi vagy kora-hadrianusi (117-138) császárportré vonásai jelennek meg a kézműves-arcon, és még sokkal határozottabban a sor közepén álló Traianus-kori férfi-mellképen; a héróizálásra utaló akanthus-kehely alapján nyilván sírszobor volt, a császár portréinak irányadó mintáját követő hajviselettel. Két oldalán a két mellkép egyikén a mellén keresztbefutó kardszíj arra utal, hogy magas rangú katonáé lehetett, a másik pedig a mellét védő szíjak jellegzetes viseletének tanúsága szerint cirkuszi kocsihajtóé; a kor egyik kedvenc népszórakoztatása hőseinek gyorsan elmúló dicsőségére utal, hogy a büsztöt könnyen kicserélhető fej számára készítették.
 | Római márvány fél férfiportré;
200 k. |
A 2. század első két harmada, amelyben az előző szobrok készültek, a római birodalom fénykora volt. Már a 3. századi írók tudták, hogy Marcus Aureliusszal, a filozófus-császárral, az utolsóval a jó császárokként emlegetett uralkodók közül (161-180) a birodalom sorsfordulójához érkezett. Ez tükröződik az erősen átdolgozott arcú, talán a császári ház egy tagját ábrázoló női portrén (a büszt eredetileg is hozzá tartozott), és még inkább azokban az új vonásokban, amelyek a császárnak a rövid falon kiállított, vitatott eredetiségű fiatalkori portréjáról leolvashatók. Az arcvonásokon a lélekábrázolás sokkal nagyobb jelentőséget kapott, mint korábban; a tekintetek nyugtalanok, gondtól gyötörtek, ezt emeli ki a szem kidolgozása a császárportrén éppúgy, mint a hosszú falon kiállított, magas rangú római hivatalnokot ábrázoló, ritka finomsággal faragott fél férfiportrén a század legvégéről. A római portrék sorát a rövid oldalon lezáró két szobor a klasszicizmustól való elfordulás erősödését jelzi. A 3. század közepén egymást váltó katonacsászárok korából származó mellszobor kialakulóban mutatja a későantik művészet néhány alapvonását: a környezettől elforduló tekintetet és egy újfajta expresszivitást, amely a részek harmonikus együttesének hangsúlyozása helyett a leglényegesebb vonásoknak olykor már-már jelképszerű visszaadására törekszik, lemondva a részletek, mint a haj és a szakáll plasztikus kidolgozásáról. A portré koracsászárkori hagyománya felbomlóban van. Ennek a folyamatnak új, későbbi szakaszát mutatja a császárportré melletti kis férfifej stereometrikus formájával, elgyötört tekintetével, a szem uralkodó szerepével; mindezek általános vonásai az egykorú emberábrázolásoknak.
A márványportrék sorát lezáró kis fej magánportré, és szarkofágreliefről származik. A szarkofágok művészete a 2. század eleje óta a nagyszobrászat egyik legjelentősebb műfaja lett. Az égetés szokásának háttérbe szorulásával a gazdagabb családok legméltóbb temetkezési formájává a görögöktől már az 1. században átvett láda alakú márványszarkofág vált. A római példányokat többnyire sírépületben a fal előtt állították fel, ezért hátsó oldaluk kidolgozatlan maradt, két rövid oldalukat is csak lapos, gyakran pusztán dekoratív relief díszítette, a főoldalon viszont gazdagon kidolgozott dombormű volt, a mitológiából vagy az emberi életből vett, mindig jelképesen is értelmezhető ábrázolással, amelynek főszereplője olykor a halott utólag kifaragott portré-vonásait viselte, mint a kiállított kis fej is mutatja. A terem közepén a kisméretű szarkofág, amelynek szokatlanul gondos belső kidolgozása, a fej helyének kifaragásával, ritka a fennmaradt példányokon, csak illusztrálja, nem képviseli a római szarkofágplasztikát, domborműves díszítése ugyanis 20. század elejei hamisítvány. A főoldalon a nagy gonddal és bravúrosan dolgozó mester egy rómaiak és gallok csatáját ábrázoló, jelenleg a római Capitoliumi Múzeumban őrzött szarkofágreliefet utánzott, de minthogy a jelenet kevés volt a mintapéldányénál hosszúkásabb felületre, két oldalt kitoldotta egy görögök és - a hihetőség kedvéért itt szakállas férfifejet viselő - amazónok küzdelmét ábrázoló szarkofágrelief részleteinek másolatával. Rómaiak és gallok ebben az időben már csak a dicsőséges múltat felidéző csatajelenetének eredeti darabja a lovon vágtató gall harcos ugyancsak szarkofágról származó 2. század végi feje a terem túlsó hosszú falának végén.
 | | Hol járunk |
<<előző következő>>
Negyedik terem |
|
|
