|
Szilágyi János György: Antik Gyűjtemény. Vezető az Antik Gyűjtemény állandó kiállításához
Második terem - 7.
4. tárló
Görög ékszerek
(Kr. e. 4-2. század)
 | | Görög aranyékszerek; Kr. e. 4-3. sz. |
A 6-5. században a görögök viszonylag ritkán használtak ékszereket. Viselésük fellendülése az 5. század második felében figyelhető meg, de virágkora a 4. században kezdődött. A Nagy Sándor által meghódított területeken és azok szomszédságában egy viszonylag egységes görög köznyelv (koiné) kialakulásával párhuzamosan hasonló jelenség figyelhető meg a képzőművészetben is, nem a mester-egyéniség számára nagyobb teret engedő, sőt megkövetelő monumentális műfajokban, hanem elsősorban a kisművészeteknek szorosabban a mindennapokhoz kötődő, viszonylag könnyen előállítható és szállítható műfajaiban. Ebben a produkcióban műhelyek lokalizálása vagy mesterkezek azonosítása, sőt gyakran a pontosabb keltezés is jóval nehezebb, mint a korábbi századokban volt. Ez vonatkozik az ékszerekre is: leggyakrabban használt típusaik Makedóniától Dél-Itáliáig, az egyiptomi Alexandriától Dél-Oroszországig megjelenésüket követően mindenhol hamar vásárlókra és utánzókra találtak.
A tárlóban bemutatott ékszerek túlnyomórészt ennek a hellénisztikus művészeti koinénak a képviselői. A vékony aranylemezből kivágott, préselt palmettákkal díszített diadémák vagy különálló levelekből összeállított koszorúk (mint amelyekhez a kiállított tölgyfa- és mirtuszlevelek tartoztak) csak halottak homlokának díszítésére voltak alkalmasak (l. a szokásról már az I. terem 4. tárlóját), ugyanígy a Dardanellák északi partján talált terrakotta koszorú is, különféle, egyenként formából préselt és tarkára színezett virágokkal, a kora-hellénisztikus terrakottaművészet mesterműve, amelyhez hasonlók főleg a mai Észak-Görögország és Bulgária területén kerültek elő.
 | | Terrakotta halotti koszorú északi görög műhelyből; Kr. e. 3. sz. |
Széltében elterjedtek voltak az állat-, leggyakrabban oroszlán-, máskor, mint a kiállított darabok mutatják, bika-, kecske-, gazella-fejben végződő karikájú fülbevalók, vékony drótszálakból készült (filigrán) és az előző korokhoz képest ritkábban gömbökből álló (granulált) díszítéssel, mind gyakrabban színes kövekkel is élénkítve. Ritkább az olyan igényes darab, mint a kiállított korai, nagyobb méretű női fejes pár, gyakoribbak a szőlőindával átfont testű Erós-alakú függők vagy fülbevaló-végek; az utóbbiak egy változata a nyaklánccal egy táblán látható Erós-pár egyik kezében maszkkal, a másikban áldozati tállal. A nyakláncok többnyire egyszerűek, de olykor finom kivitelűek voltak, sokszor, mint a bemutatott, két végén gazella-fejű darabon is, aranyból és különböző kövekből készített gyöngyök váltakoztak rajtuk. Korai gondos munka a terrakotta női fejet közrefogó rozettás függő-pár és ettől balra a két rombusz alakú nyaklánc-tag. Nyaklánc vége lehetett az ékszerdoboznak is használt alabástrom pyxis melletti töredék, végén oroszlánfejjel, közepén pedig rozettával díszített, amulett-értékű Herkules-csomóval (neve arra utal, hogy az ábrázolásokon így van megkötve Héraklés mellén a megölt nemeai oroszlán két mellső lába). Egy közepén Gorgó-fejjel díszített korong alakú ruhatartó tű ebben a korszakban ritka jelenség, ugyanígy a függő, fölső részén finoman granulált virágfüzérrel övezett mellképpel. Az Erós-figurához forrasztott tű modern.
A két terrakotta női fej arról tanúskodik, hogy a plasztikai ábrázolások gazdag forrásai a kor ékszerviseletéről való ismereteinknek. Az ékszerek mellett a kozmetika fontos kellékei voltak az illatos olajok és kenőcsök. Ezek számára a korábbi, figurális díszítésű agyagedények helyett most a 4. század végéig egyszerű növényi vagy vonalas dísszel festett kis agyagedények voltak divatban (l. már az I. terem 12. tárlóját), mint a babérággal díszített lékythos, vagy egyszerű, festetlen, orsó-alakú ún. unguentariumok, amelyeknek két szürke példánya látható az átellenes sarokban; luxus-tárgynak számított az említett alabástrom pyxis (l. egy másik példányát az 1. tárlóban), és messzire visszanyúló hagyományt folytattak a színes üvegpasztából öntött alabastronok (l. még az I. terem 7. tárlóját és itt a 2. tárlót). Ezeknek készítése keletről jött divat volt, ahogy az ember- és állatfejes fülbevalóké is.
 | | Ngy Sándor aranypénze; Kr. e. 325 k. |
Az antik érmék nemzetközileg kiemelkedő gyűjteménye a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában van, itt csak néhány művészileg jelentősebb darab utal a műfaj létezésére és művészettörténeti jelentőségére: a már egy márványportré kapcsán említett, szíriai uralkodó portréjával díszített ezüstpénz, egy másik, repkénykoszorús Dionysos-fejjel Thasos szigetéről és az egyik sarokban Nagy Sándor két verete: egy arany statér Athéna-fejjel, illetve Nikével, a Győzelem istennőjével, és egy ezüst tetradrachma Héraklés oroszlánbőrrel fedett fejével, illetve a trónszéken ülő Zeus előtt Athéna alakjával.
Természetesen a görög ékszereket is hamisították, ahogy ezt a márvány pyxis melletti fülbevaló tanúsítja. Más kategóriába tartozik azonban a kis talapzaton kiemelt négy Erós-alakkal díszített fülbevaló: ezek nem hamisítványok, hanem az olasz Castellani család ötvöseinek Rómában és Párizsban a 19. század hatvanas-hetvenes éveiben divatot csináló antik-utánzatai a tárlóban is látható görög előképek nyomán; mint ilyeneket vásárolta meg őket a magyar állam az 1873-as bécsi világkiállításon egy felállítandó Iparművészeti Múzeum számára, hogy példájuk segítse a hazai ötvösművészet fellendülését.
 | | Hol járunk |
<< előző következő >>
Második terem |
|
|
