|
Szilágyi János György: Antik Gyűjtemény. Vezető az Antik Gyűjtemény állandó kiállításához
Harmadik terem - 8.
6. tárló
Vázák lucaniai görög műhelyekből
(Kr. e. 380-330 k.)
A dél-itáliai görög vázafestészetben úttörő szerepet vivő Lucaniában a metapontioni műhely-alapító generációt egy másik, már jóval inkább helyi elődeitől, mint az athéni mesterektől függő csoport követte. Az általuk fenntartott monumentális hagyomány utolsó jelentős folytatója a Brooklyn-Budapest festő volt, a tárlóban látható kétfülű edény részben róla elnevezett festője. Az edényforma, a Lucaniában különösen kedvelt nestoris a 4. tárlóban kiállított trozzella változata.
 | Lucaniai görög vörösalakos váza dionysosi jelenettel;
Kr. e. 380-370 k. |
A gyűjteménynek ezen a legszebb, 380 táján készült dél-itáliai vázáján, mint általában Lucaniában, hiányzanak az alakokra festett tarka színek. A főjelenet rokon az apuliai tárló nagy oszlop-kratérjáéval, de szimbolikája még világosabb. Középen Dionysos ül, előtte nőalak, amint a baljában tartott oinochoéból töltött italt kantharosban felé nyújtja, jobbra oszlopra támaszkodó szatír ugyanolyan thyrsossal, mint az istenalak. A szatír előtt egy másik oszlop van, mindkettő a síremlékekre jellemző áldozati szalaggal átkötve, így a színhelyet jelzik: a jelenetet a temető szférájában kell elképzelni, a váza a dionysosi misztériumok egy beavatottjának sírjához tartozott. A vázajelenetek sajátos többértelműsége folytán azonban nehéz eldönteni, a két alak közül melyik a halott, a nőalak-e, akit az isten most örökre kísérőinek sorába fogad, vagy az ülő ifjú, aki halottként az istennel azonosult, és az annak kijáró áldozatban részesül.
A korai korszak végén, 370 körül a lucaniai vázafestészet mind távolabb került az apuliaitól, korábbi bőséges apuliai exportja is megszakadt. A vázaképek mind erősebben provinciális vonásokat mutatnak, aminek az oka az lehet, hogy a mesterek a tengerparti görög városokból beljebb költöztek az italikus lakosság településeire, és elszigetelt műhelyekben dolgoztak. Ennek a produkciónak egyik példája a kiállított Panathénaia-típusú amphora, a 4. század harmadik negyedében működött szerény képességű, vázáinak egyik lelőhelyéről elnevezett Roccanova-festő műve; főoldalán síroszlop két oldalán virágot, illetve olajkaparó kanalat (strigilist) tartó ifjú áll, a másikon áldozó nőalak és ruhátlan ifjú, nyilvánvalóan a héróizált halott. (Még távolabb van a virágkor műveitől a 8. tárló lucaniai lékythosa.) A század közepe táján működött Sydney-festő műve a kiállított harang-kratér, főoldalán Athénának koszorút nyújtó nőalakkal, a másikon ifjút követő thyrsos-vivő bacchánsnővel. A festő sokkal közelebb áll a dél-itáliai vázafestészet campaniai-paestumi ágához, mint a lucaniaihoz; munkássága nagy részét a fekete mázon vörössel díszített "ál-vörösalakos" vázák alkotják (l. a technika apuliai példáit az 5. tárlóban), és többségük Paestumban került elő; lehet, hogy lucaniai stílusvonásai ellenére paestumi mester volt. Az ókori területfelosztás szerint Lucaniához, ma pedig Campaniához tartozó Paestumban ugyanis külön iskolája működött a figurális vázafestészetnek (l. a paestumi pelikét a 8. tárlóban), amely a szicíliai és campaniai műhelyekkel együtt Apuliával és Lucaniával szemben a másik nagy ágát képezte a dél-itáliai vörösalakos kerámiának.
 | Sziklán ülő Erós, paestumi lékythos;
Kr. e. 350-325 k. |
A szicíliai produkció nagyszerű kezdetek után 380-370 táján szinte elapadt, és csak a 340-es évek nagy fellendülése idején virágzott fel újra (l. a 2. tárlóban kiállított példányt). Campaniában és Paestumban a szicíliai műhelyek válságának éveiben, talán Szicíliából átköltözött mesterek hatására bontakoztak ki a helyi iskolák, abban az időben, mikor az apuliai és lucaniai műhelyek elszakadtak egymástól. Paestum legjelentősebb műhelyének két vezető mestere a szignatúráiról név szerint ismert Assteas és követője, Pythón volt. Az ő műhelyükben készült a tárlóban kiállított kis lékythos, kezében vörös szalagot tartó, pontokkal jelzett sziklán ülő Erós-figurával; a hasonló típusú vázák első feldolgozójukról, Pagenstecher német régészről kapták a nevüket. A csoport két legfeltűnőbb jellemzője a lékythosok szinte egyedülálló, ovoid és töretlen profilú, váll nélküli formája, valamint díszítésük feketealakos technikája. Készítésük Paestumban kezdődött 370 körül, a vörösalakos vázafestészet helyi iskolájának kialakulása idején. Később campaniai és szicíliai műhelyekből is kerültek ki példányaik, sőt Etruriában is utánozták őket (l. a 12. tárlót). A festők azonosak voltak a vörösalakos vázák díszítőivel, a produkció a század végéig tartott; a budapesti lékythos a század harmadik negyedére keltezhető.
 | | Hol járunk |
<< előző következő >>
Harmadik terem |
|
|
