|
Szilágyi János György: Antik Gyűjtemény. Vezető az Antik Gyűjtemény állandó kiállításához
Első terem - 12.
12. tárló
Görög kora-klasszikus művészet
(Kr. e. 480-450 körül)
 | | Öszvéren lovagló Silénos terrakotta szobra; Kr. e. 480 k. |
A kora-klasszikus görög kisművészeteknek szentelt első tárló legszebb vázája, a szerelmi üldözés mitológiai és szimbolikus jelenetét ábrázoló hydria a Villa Giulia-festőhöz kapcsolódó, de könnyedebb, hajlékonyabb rajzú Chicago-festő műve; a kora- és érett klasszikus kor határán, 450 körül készült. A tárló többi vázája is athéni műhelyből való, de a díszítetlen vagy hanyagabb festésű vázák esetében gyakran nem lehet pontosan megvonni a határt a késő-archaikus és a kora-klasszikus korszak között. Középen fönt egy sorban a fekete mázzal bevont edények díszítetlenségükben a fazekasmesterek bámulatos formateremtő készségére hívják fel a figyelmet. A többi kisebb méretű váza a különböző díszítő technikák egymás mellett élését is szemlélteti. Jobb oldalt az emelvényen a vörösalakos lékythos siető nőalakja nem sokkal 480 utáni; mellette a három feketealakos lékythos közül kettő valamivel későbbi, a 10. tárlóból már ismert fehér alapozású háttérrel. A lékythosok főként a temetési rítus számára készültek, ezért őrizték szívósan az idejét múlt feketealakos technikát, amely a kultikus szférán kívül - mint a tárlóban kiállított három példány is tanúsítja - csak a legigénytelenebb, jobbára kisméretű vázákon élt tovább. A feketealakos vázák a technikának ebben a késői korszakában is megőrizték vonzódásukat a mitológiai jelenetekhez. A jobb oldali emelvényen elöl álló, Korinthosban előkerült lékythoson (a nyak eredetileg nem tartozott hozzá) a hosszúéletű Diosphós-festő az olymposi istenek és a Gigászok harcának egy epizódját jelenítette meg: Poseidón egy felszakított sziget sziklája alá készül temetni ellenfelét. Az alakok fölött régi szokás szerint értelmetlen, feliratot utánzó, díszítő rendeltetésű jelek, "kalligráfiák" vannak. A legmagasabb lékythos, amely a késő-feketealakos vázafestészet egyik legtermékenyebb műhelyének vezető mesterétől, a Haimón-festőtől való, Théseus párharcát ábrázolja a bikafejű Minótaurosszal, kétoldalt rémülten szétrebbenő nőalakokkal a Théseus által a szörnytől megmentett athéni lányok csoportjából. Ugyanebben a műhelyben dolgozó kis tehetségű mester műve a lékythosok alatti csésze, bacchánsnőt üldöző szatír puszta sziluettben ábrázolt jelenetével, amely a tárló másik oldalán a Haimón-festőhöz közelálló Brno-festő kis hydriájának rikító fehér festéssel tarkított ábrázolásán ismétlődik, csak itt a bacchánsnő thyrsosával védekezik támadója ellen. Előtte a kis oinochoé, görög és amazón harcának a perzsa háborúk szimbólumaként népszerűvé vált képével, a korszak legelején készült. A jobb oldali emelvény harmadik feketealakos lékythosa sziklán álló zenélő szirén és ülő ifjú metaforikus, a váza funeráris rendeltetésére utaló jelenetével, a legkésőbbi említést érdemlő feketealakos vázafestő műhely vezető mesterének, a Haimón-festő fiatalabb és tehetségesebb társának, a Boszorkány-festőnek a műve. Ebben a század második felében is tevékeny műhelyben tömegesen készültek a csak növényi vagy vonalas motívumokkal díszített olcsó illatszeres edények, túlnyomórészt lékythosok. Két korai példájuk, a név szerint ismert fazekas, Pasiadés által 500 táján formált, palmettahálóval fedett alabastron és egy hasonló díszítésű lékythos a tárló bal oldalán áll; az előttük kiállított, fekvő borostyánággal díszített kis fehéralapos lékythoshoz hasonlókat a század végéig helyeztek az athéni sírokba. A Boszorkány-festő műhelyében készült lékythosokkal rokon formájú a bal oldalt elöl látható példány, amely a szinte kizárólag az 5. századi Athénban használt új technikát képviseli: a halott után a sírba dobott olajtartó edénykékre most olykor fehér alapon színes sziluett- vagy körvonalrajzzal festették a képeket; ezek a század második negyedétől többnyire a síremlék előtt végzett áldozatot jelenítik meg, mint a kiállított vázán is, amely a főleg fehéralapos lékythosokból álló Tymbos Csoport korai, az alakokat mázszerű, csillogó sárga körvonalrajzzal ábrázoló sorozatába tartozik; a csoport a sírdombról (görögül tymbos) kapta a nevét, amely a budapesti lékythoson is ott van a szalaggal díszített síremlék mögött.
 | Argosi márvány Hermés-fej;
Kr. e. 470-460 k. |
A korszak görög művészetének nagy teljesítményeit azonban nem a vázafestészetben kell keresni, hanem a nagyfestészetben és a nagyszobrászatban. Az előbbi teljesen elveszett számunkra, csak a vázafestészetben él halvány visszfénye. A szobrászatról jóval többet tudunk, főként három forrásból. Az egyik a kiállításon csak terrakottákkal képviselt kisplasztika. Produkciója, ahogy korábban is, jórészt a nagyszobrászat típusait és stílusát utánzó fogadalmi tárgyakból állt; ilyen a tárló közepén az archaikus típust a kor stílusában újrafogalmazó két ülő istennő észak-peloponnésosi, és tőlük balra a sirató nőalak athéni műhelyből. A vörösalakos vázákról már ismert, archaikus vonásokat őrző irányt képviseli az ülő istennők előtti, díszként való felerősítésre szánt szfinx és futó Gorgó relief, vörös festés nyomaival, korinthosi műhelyből. Az említettekkel szemben kézzel mintázott, egyedi darab a középen kiemelt, öszvéren lovagló Silénos a 480 körüli évekből, amely azt példázza, hogy ritka esetekben a terrakotta szobrászok a maguk külön útját járva, a nagyszobrászaténál mozgékonyabb műfajuk lehetőségeivel élő önálló mesterműveket tudtak készíteni.
Általában azonban jóval közelebb vezetnek a szigorú stílus görög szobrászatának csúcsaihoz a fennmaradt márványszobrok, mint a tárló bal szélén kiemelt argosi Hermés-fejecske és mellette az Athénból származó női fej. Az utóbbit stílusa a korszak legjelentősebb eredetiben fennmaradt görög szoboregyütteséhez, az olympiai Zeus-templom plasztikus díszítéséhez kapcsolja.
 | | Hol járunk |
<<előző következő>>
Első terem |
|
|
