Lexikon

Szilágyi János György: Antik Gyűjtemény. Vezető az Antik Gyűjtemény állandó kiállításához

Ötödik terem - 5.


Macedoniai márvány családi síremlék;
3. sz. első fele
A thrákok törzseinek fő települési helye azonban a Balkán-félsziget keleti középső része volt, a mai Bulgária és részben Románia, Macedónia, Görögország és Törökország területe. A rómaiak is több provinciára osztották, változó határokkal: Thracia, Alsó-Moesia, valamint Macedonia keleti része volt az a térség, amelynek bennszülött lakossága túlnyomórészt thrákokból állt. A terület, a közigazgatási provincia-határoktól függetlenül, vallásában és művészetében egységes vonásokat mutat; ez csak részben vonatkozik az Égei- és Fekete-tenger partján korábban alapított görög városokra, még kevésbé a római uralom nagy városi központjaira, amelyeknek kultúrája erősen romanizált volt. A thrákok római kori kultúrájának legjellemzőbb emlékei a márvány fogadalmi és sírdomborművek, amelyekről jó képet nyújtanak a hosszú falon az estei síremlék után kiállított példányok: három sírtábla, és a fal végén a kis fogadalmi domborműveket tartalmazó fali tárló bal oldalán három, részben töredékes fogadalmi relief. Az utóbbiakkal kezdve, kettőn közülük a tábla állítójának thrák név felirata egészíthető ki a fennmaradt betűkből, a fej-töredék fölé viszont modern felirat van bekarcolva; mind a három az ún. thrák lovasistent ábrázolja. Jelzőjét a lovas alak onnan kapta, hogy kultuszának, illetve ábrázolásainak középpontjában a thrákoktól lakott területek állnak. Kétségtelen, hogy a "thrák lovas isten" ábrázolásai mögött thrák vallásos elképzelések álltak, de ezeket írott források híján nem ismerjük pontosan. A thrák kultúra azok közé tartozik, amelyekben a bennszülött istenvilág figurális ábrázolása - éppúgy, mint Gallia nagy részén, Pannoniában, Daciában és máshol - csak a görög és római kultúrával való megismerkedés során terjedt el, és kapott többé-kevésbé kikristályosodott ikonográfiai formákat. A Venus-szobrocska a 2. tárlóban már utalt arra, hogy a thrák terület szoros kapcsolatban állt a kisázsiai görög partvidékkel. Minden jel szerint innen vették át azt a görög művészetben több évszázados múltú ikonográfiai típust, amelyben a "thrák lovasisten" az ábrázolásokon megjelenik: mint vágtató vagy lépő lovon ülő harcos vagy vadász, előtte gyakran oltárral és fával, amelyre kígyó csavarodik föl. Bár ezerszámra kerültek elő ilyen ábrázolások, főleg a birodalom-szerte a helyi vonások erősödését mutató 2-3. századból, az isten kilétét nem lehet egyértelműen meghatározni; hol különböző görög istenek (Apollón, Dionysos, Asklépios, stb.) jelvényeit viseli, és a táblák felirata is ezekkel azonosítja, hol egy-egy hely védőistene, hol számunkra érthetetlen thrák melléknevet kap, s igen gyakran hérósnak nevezik. Mindezek a thrák istenség egy-egy vonását jelenthetik. Nyilván főként hérós-jellege miatt került gyakran a síremlékekre. A hosszú falon két ilyen, Macedoniából származó márvány sírtábla áll a "thrák lovasisten" ábrázolásával. A fali domborművek sorában a harmadik a bennszülött lakosság romanizációjának jellemző példája; felirata szerint "Gaius, aki Kerdólas is, (állította) fiának, Verusnak emlékül", az apa tehát még thrák nevét is viselte, az elhunyt fiút már csak római nevén említik; a dombormű thrák lovasa talán az ő héróizált, a lovasistennel azonosult alakja, s a vadkanvadászatot hasonlóan kell értelmezni, mint az attikai szarkofág ábrázolását.
Macedoniai márvány fogadalmi dmbormű szfinx-alakú istennővel Amphipolisból;
2. sz.
Az estei kőtől balra az első sírtáblán a thrák lovas négyalakos családi síremléken jelenik meg. A portrék szokás szerint rangsorba vannak állítva, vagyis a családfő a fölső pár bal oldali alakja. A mellkép-formát a késő köztársaság-kori Rómától tanulták a helyi mesterek, a portrék stílusa alighanem sokat köszönhet syriai mintaképeknek, de a dombormű fő jelentősége, hogy a későantik ábrázolásmód kialakulását egyik fő forrásánál figyelhetjük meg rajta: a testek elkorcsosultak, lényegtelenekké váltak, organikus egységük a fejjel, ami a klasszikus művészetben természetes volt, megszűnt; az arcok szigorúan frontális, szimmetrikus, szembeforduló beállításúak, mint a thrák lovas ábrázolásain is, az emberalakot jelképező arc tekintete a messzeségbe néz, mindenhol az éles, határozott, lehetőleg töretlen vonalak uralkodnak, a ruharedők függőleges vonalai nem akarják utánozni az anyag természetes esését, nem ábrázolnak, hanem jeleznek, a plasztikus és illuzionisztikus hatás klasszikus vonásai a minimumra korlátozódtak, az ábrázolás fő eszközei a síkok és a vonalak. Nem nehéz felismerni a 3. század elejei dombormű stílusvonásainak rokonságát a provinciális domborművek sorát a bal oldali falon megnyitó két phryg sztélével. Ugyanebbe a körbe tartozik az említett kis fogadalmi dombormű-töredékeken kívül a tárlójuk mellett álló, a sorban utolsó thrák sírrelief is; a kezében madarat tartó gyerek ikonográfiai típusa görög eredetű, de népszerű volt thrák területen, és a görög feliraton megnevezett halott is thrák nevet visel.
A kiállított fogadalmi domborművek vallásos elképzeléseknek a művészetiekhez hasonló szabad áramlását mutatják a birodalomban, bár a helyi értelmezés lehetőségével mindig számolni lehet. A családi sírtáblától balra látható, Amphipolis környékéről származó domborművet felirata szerint "Totoés isten-démonnak, az Álomnak (állította) Poplios Klódios Seleukos fogadalmi ajándékul. Zóilos, Kassandros fia papsága idején". Az istennév és lényegében az ábrázolás típusa is - női szfinx, az istenség sokféle hatalmára utaló motívumokkal: kígyófarokkal, nyakából kinövő krokodil-, melléből kinövő szamárfejjel, lábánál skorpióval, tőrökkel, kígyókkal - egyiptomi eredetű, de a dombormű stílusa görög, ahogy az ábrázolás egyes motívumai (pl. a szfinx női feje) és a felirat is, amely az istent az Álom görög megszemélyesítésével azonosítja. Valószínűleg a görög vallásosságban elterjedt szokás: álomban kapott jóslat adott alkalmat a dombormű megrendelésére. A bal oldalt fölül olvasható szöveg arra figyelmeztet, hogy a Római Birodalomban nem volt egységesen elfogadott időszámítás; egyes városok a helyi kultusz főpapjának nevével nevezhették meg az éveket, mint Rómában az év két consulának nevével.

Bronz fogadalmi tábla istenpár ábrázolásával római provinciális műhelyből; 2-3. sz.
A kultikus fogadalmi domborművek között nem ritkák az olyan típusok, amelyek a birodalom görögül és latinul író felének határán fekvő balkáni és dunai provinciák közös jellemzői. Ilyenek a már bemutatott, "thrák lovas"-reliefek, amelyek Pannoniába is eljutottak, és többnyire ilyenek a hosszú falat záró táblán összegyűjtött további kis fogadalmi domborművek, a bennszülött vallásosság igénytelen kivitelű emlékei. Fönt jobbra egy töredékes márványtábla az elnevezésükkel elterjedési területükre utaló "dunai lovasistenek" kultuszának jellegzetes dokumentuma. Két fölső sarkában Sol és Luna, a Nap és a Hold mellképe; a főjelenetben a középen ülő anyaistennő, feje körül két oldalt kígyóval, valamint tőle jobbra és balra egy-egy lovasisten görög képtípusok felhasználásával a helyi mitológia ismeretlen nevű alakjait jeleníti meg; a tábla alján lakomajelenet töredéke maradt fenn. A relieftípus virágkora a 3-4. század, tömeges elterjedésének területe Dacia, Pannonia és a két Moesia; a mindig igénytelen kivitelű és kisméretű táblák főként a szegényebb lakosság körében elterjedt kultuszra vallanak. A két bronzrelief ugyancsak a görög-római mitológia ikonográfiájának felhasználásával ábrázol számunkra közelebbről ismeretlen helyi isteneket; a kisebb tábla istennője jogart és fáklyát tart, akár a görög Démétér, a másikon a kígyót itató istennő a görög Hygieia attribútumaival van ábrázolva, férfi párja kezében kulcsot, kalapácsot és kígyó-pártól befont hírnökpálcát, Hermés-Mercurius jelvényét tartja, lábánál az Alvilág bejáratát őrző háromfejű kutya, a Kerberos ül; a kísérő motívumoknak ez az együttese egyetlen klasszikus istenalakhoz sem illik teljesen. A két bronztáblához hasonló darabok stílusa és lelőhelyei ugyanarra a területre utalnak, amelyen a dunai lovasistent tisztelték. Egy valószínűnek tűnő feltevés szerint pozitív minták, patrixok voltak, és a róluk vett negatív formákból sokszorosították olcsóbb anyagban a fogadalmi lapokat.
Márvány fogadalmi dmbormű a kelta Epona istennő alakjával; 2. sz.
A jobb szélen alul kiállított márványrelief Thráciából származik, és kidolgozása helyi műhelyre vall, de az ábrázolás Fortunát, a Szerencse istennőjét az egész birodalomban elterjedt formájában mutatja, egyik kezében kormánylapáttal, a másikban bőségszaruval, a hatalom és a bőség jelképeivel. A tábla közepén látható domborművön a két ló között ülő istennő a kelta Epona, akinek kultusza vulgáris értelmezésben, mint az istállók védőistennőjéé, Itáliában is népszerű volt a korai császárkorban, és - ahogy jórészt az egyiptomi kultuszok is - onnan terjedt el sokfelé a birodalomban; kiállított 2. századi márványreliefje is itáliai típusú, aminek nem mond ellent stílusrokonsága a thrák reliefekkel.
A római magas művészetben a 2. század végétől erősödő irányzat lényeges vonásaiban rokon azokkal, amelyek a provinciális művészeteknek főleg a macedoniai családi portrén felismerhető megkülönböztető jegyei. A kettő a későantik művészetben találkozott, amelynek a múzeumban őrzött emlékei a VI. teremben láthatók.


Hol járunk
<< előző

Ötödik terem
   
Összesen:2 db

1.Bronz dombormű
2.Bronz dombormű