Lexikon

Szilágyi János György: Antik Gyűjtemény. Vezető az Antik Gyűjtemény állandó kiállításához

Ötödik terem - 4.

Terrakotta kancsó vadászkutya alakjában, a kisázsiai Abydosból

Azokon a területeken, amelyek a római hódítás előtt nem voltak görög kultúrával átitatva, a provinciális művészet sok vonásában mutat rokonságot a kora-császárkori klasszicizmus által elnyomott, de nem eltörölt, csak Itáliának a nagy városi központoktól távoli térségeiben ápolt, vagy a társadalom alsóbb rétegeibe szorított köztársaság-kori közép-itáliai művészeti hagyománnyal. Ebben, főleg a dunai és a nyugati tartományokban, annak a közvetlen hatásnak is része volt, amely elsősorban Észak-Itáliából indult ki. Az Appenninektől északra ugyanis a Pó-vidéken, az egykori Gallia Cisalpinában, amely hivatalosan csak Kr. e. 41-ben vesztette el provincia jellegét, és vált Itália részévé, a Rómához igazodó "hivatalos" művészet mellett (l. például a két bresciai pilaszterfőt a III. és IV. termet elválasztó falakon) megtaláljuk az ókorban soha nem alsóbbrendűnek tekintett provinciális művészet jelenségét is. Ennek emléke a terem jobb oldali falán a történelmi relief töredéke és a 2. tárló után kiállított mészkő síremlék, amely az észak-itáliai Estében készült a császárkor legelején. Domborművén diadaloszlophoz kötözött ellenség alakjával nyilván készen vásárolták, eredetileg aligha annak a nőnek a számára készült, akinek nevét (Silene) viseli. A relief stílusa sokkal közelebb áll a közép-itáliai hagyományhoz, mint az egykorú római márványszobrászat bármelyik irányához; még inkább figyelemre méltó, hogy a síremléknek ezt a formáját, a két oroszlántól őrzött templom alakú fülkét a Duna-menti provinciákban is megtaláljuk. A közvetítő, mint sok más esetben, elsősorban Aquileia, Velence őse lehetett, amelynek a császárkor folyamán a keleti és nyugati tartományok közti érintkezésben is fontos közvetítő szerepe volt.

2. tárló
A Római Birodalom dunai és nyugati provinciáinak művészete
(Kr. u. 1-4. század)

Germaniai terrakotta ülő anyaistennő kutyával;
2. sz. második fele

A tárló a Római Birodalomban széltében virágzó műipar különböző műfajaiból ad válogatást. Az olykor hatalmas méretű műhelyek, az óriási államszervezet rengeteg kézművese a leggazdagabbak és a legszegényebbek igényeit egyaránt kielégítette. Mint az 1. tárló üvegedényeivel kapcsolatban már szóba került, egy-egy műfaj vagy ötlet, egy-egy műhely termékei a legtávolabbi vidékekre, sőt a birodalom határain kívül élő népekhez is gyorsan eljutottak. A különleges értékű és művészi színvonalú darabok csak néhány, bizonyos készségekre (pl. ötvösségre) specializált központban készültek, a könnyen előállítható műfajok importált példányait azonban rövidesen helyi műhelyekben kezdték utánozni, ezért az 1. századdal Itália műiparának vezető szerepe a birodalomban véget ért.
A legszélesebb körben használt áruk készítése nagy mértékben egységesült, és az egyes területekre vagy műhelyekre jellemző formák és technikák mellett igen sok általánosan elterjedtté vált, ezért nem egy tárgy készítési helye a birodalmon belül közelebbről nehezen vagy egyáltalán nem meghatározható. A tárló provinciák szerint csoportosítva olyan darabokat mutat be, amelyeknek készítési helye nagy valószínűséggel megállapítható, vagy amelyekről legalábbis feltehető, hogy nem a keleti provinciák valamelyikében készültek.
Az 1. tárlóban kiállított komédiaszínész-fej alakú edénynek csak a típusa került át Észak-Afrikába. Biztosan magában az egykori Karthágó területén létesült rendkívül gazdag, Itália és a Közel-Kelet felé egyaránt nyitott Africa provinciában készült azonban a tárló befelé néző rövid oldalán álló három szobor. Középen az észak-afrikai Atlas-márványból faragott ifjútorzó 5. századi görög típus késői változata, a két terrakottán a helyi pún hagyomány erősebben érvényesül a görög-római hatásnál. A bal oldali női büszt vonásai az egykor pún uralom alatt állt szicíliai görög városokra utalnak, de jellegzetesen nem-klasszikus vonás a fej aránytalan túlhangsúlyozása, ami különösen feltűnő az 1. tárló bal oldalán kiállított hasonló típusú terrakotta mellszoborral összehasonlítva. A márvány torzótól jobbra Tanit istennő (l. a III. terem 1. tárlóját) fülkében álló alakja van domborműben ábrázolva, a praxitelési Aphrodité-szobrok típusában, de azoktól távol álló stílusban, két oldalán szfinxszel, fölötte az égboltot jelző korongokkal, mert a késői pún vallásban ég-istennő volt.

Cseppentett díszítésű galliai terra sigillata edény;
2. sz. vége-3. sz. eleje

A császárkori afrikai művészet egyetemes jelentőségű műfajára, a színes mozaikokra csak egy halat ábrázoló modern utánzatuk emlékeztet.
Az afrikai tárgyak mögötti emelvényen Gallia és elsősorban Germania provinciáinak műhelyeiben készült tárgyak láthatók. A két terrakotta ülő anyaistennő, az egyik ölében kutyával, a másik fonott trónszéken, a 150-225 közt tevékeny germaniai műhelyekből származik, a két félgömbből álló bronz gyertyatartó alighanem Galliából. A kerámia a vázafestés szokásának végleges eltűnése után különböző, részben már az előző században megjelent technikák és díszítésmódok alkalmazása révén igyekezett versenyre kelni az üvegiparral. A császárkor első századában terjedt el, és kis körben sokáig fennmaradt az ólommázzal bevont plasztikus vagy reliefdíszes agyagedények divatja; egy fekvő kos alakú példányuk az emelvény mögött van kiállítva. A legnagyobb sikere azonban kétségkívül a fényes, vörös felületű, gyűjtőnevükön terra sigillata áruként említett asztali edényeknek volt. Műfajuk legelőször a Kr. e. 2-1. században a görög Keleten jelent meg. Első itáliai műhelyeik Arretiumban, a mai Arezzóban alakultak ki a Kr. e. 1. század harmadik negyedében; készítési technikájuk lényegében azonos volt az I. és III. teremben látható feketemázas edényekével, amelyeknek helyébe léptek. Sima felületű darabok, mint a kiállított gömbölyű palack és peremes oldalú csésze, mindig készültek, de már Arezzóban rövidesen megjelentek reliefdíszes példányok is; a díszítést olykor bélyegzővel, máskor cseppentett (barbotin) technikával vitték fel az edény falára; az utóbbinak szép példája a középső gömbtestű edény, oldalán szőlőfürtöt csipegető pávák szabadkézzel tervezett motívumával. Máskor a reliefdíszes edények egyetlen negatív formatálból készültek, mint a II. terem 3. tárlójában kiállított ephesosi csészéhez hasonló "megarai" tálak, amelyeknek a Kr. e. 1. századig működő műhelyeit ugyancsak felváltották; ilyen formatálból készült példány az emelvény mögött a tárló fal felé néző oldalán a növényminták közt tengeri csikó és futó szarvas váltakozó motívumával díszített tál. A korai terra sigillata edények itáliai műhelyei csak a Kr. u. 1. század közepéig működtek, ez után a nyugati provinciákban kialakult nagy kapacitású műhelyek vették át szerepüket; Pompeji utolsó korszakának leletei közt már Galliából importált terra sigillata edények kerültek elő. A tárgyi kultúrának ezen az alacsonyabb szintjén könnyen átjárhatók voltak a határok Itália és a provinciák, illetve az egyes provinciák területe között; így a Rajna melletti, rheinzaberni nagyüzem, amelyben a kiállított darabok készültek, és amelynek mintegy hatszáz mesterét ismerjük név szerint az edényekre nyomott bélyegzőjük alapján, Pannoniát is elárasztotta készítményeivel. A terra sigillata technika széleskörű elterjedését tanúsítja az 1. tárló bal szélén álló egyfülű kancsó, amely a Kr. u. 1. században Cipruson helyi műhelyben készült, helyi hagyományt folytatva, de már az itáliai produkció hatásától érintve. Az üvegedények népszerűsége a római császárkorban nagyjából azonos volt az agyagedényekével, amelyek közt természetesen többségben volt a díszítetlen vagy alig díszített, a mindennapi élet különféle szükségleteit kielégítő házi kerámia, sokszor birodalom-szerte elterjedt típusokkal.

Arcos agyagurna római provinciális műhelyből; 2. sz. első fele

Ilyen volt például a benyomott falú fületlen bögre (l. az emelvény melletti példányt) vagy az ujjcsippentéssel pikkelydíszessé mintázott edények (egyikük a tárló fal felőli pódiumán hátul látható). Agyag- és üvegedények gyakran utánozták egymás formáit, és olykor eldönthetetlen, melyik volt a kezdeményező (a terra sigillata tál két oldalán egy-egy példája látható a kétféle anyagból készült, azonos formájú vázáknak); mindkettő a lehetőség szerint bátran merített a császárkorban már egyedül igényeseknek számító fémedények formakincséből is, másfelől ékszer-minőségű és -értékű miniatűr edények formája olykor az ezrével készült festetlen kerámiát utánozta; ennek példája a tárló közepén az üvegek közt kiállított, Dalmatiából származó achát illatszeres edényke tárlóamphora alakjában. Az üvegiparban sem voltak ismeretlenek az egyszerű szabadon fújt üvegek és szokványos formák mellett az igényesebb technikával készült és különféleképpen díszített példányok. A millefiori technikát a IV. terem 3. tárlójának egy fibulája mutatta be; itt a tárló közepén kiállított edények közül a tölcséres szájú, ferdén bordázott testű fületlen kancsó és a magas, hengeres testű palack formába fújt technikával készült, a gömbölyded magas nyakú palack testére a formába fúvás különleges technikájával (ún. optikai fúvással) vitték fel a kis kerek díszeket; az achát amphoriskos mögötti hengeres edény és pohár testén bevésett vonalas díszítés van, a tárló fal felőli végén látható bordázott tál pedig negatív formából való kiöntéssel készült. Speciális használatra egyszerű fúvással készültek az olyan üvegedények, mint a középen kiállított szoptató-palack. Az 1. tárló syriai üvegei több példáját mutatják a színes száldíszítésnek; itt a tárló közepén a terra sigillata edények közti, valószínűleg kölni műhelyben készült kancsó nyakát áttetsző üvegszálak díszítik.

Táncoló Lar bronz szobra római provinciális műhelyből; 1. sz.

Hasonló tárgyak tömegesen jutottak el és ösztönöztek helybeli utánzásra Pannoniában is, amelynek római kori iparművészetében, kőfaragóműhelyeivel ellentétben, egyelőre ritkán lehet jellegzetes és említésre méltó helyi stílust felismerni. Itáliából importált darabok éppúgy kerültek itt elő, mint syriaiak; galliaiak és germaniaiak éppúgy, mint egyiptomiak. Mindezek nyomot hagytak a helyben készült műveken is; elsősorban az Aquileia közvetítésével érkező észak-itáliai és a galliai-germaniai import hatása feltűnő, de nyilvánvalóan a bennszülött lakosság ízlése is irányította az itt dolgozó mestereket. A tárló fal felőli végén kiállított, nem hiteles leletekből származó darabok csak véletlenszerűen egybegyűlt mutatványok Pannonia művészetéből; jóval teljesebb és árnyaltabb képet adnak róla a Magyar Nemzeti Múzeum, az Aquincumi Múzeum és a nagy dunántúli múzeumok gyűjteményei. A márványfej, egy új feltevés szerint Septimius Severus császár (193-211) ábrázolása, római provinciális munka; a két kis bronz Venus-szobor provinciális stílusa nem köthető Pannoniához; az őzbőrt viselő, Bacchus körébe tartozó ifjút ábrázoló bronz mellkép bútor- vagy kocsiveret (esetleg mérlegsúly?) volt, és Galliában készülhetett, a színházi maszk alakú vízköpő viszont talán helyi műhelyben. Az emberi arccá kiképzett nagy agyagurna legközelebbi párhuzamai a Balkán-félsziget északnyugati részére és a nyugati tartományokba vezetnek, előtte az ugyancsak arcos urnáról származó kis maszk helyben is készülhetett. Biztosan helyi munka az ólom tükörkeret és a festett agyagkancsó. Római klasszicizáló mintaképe volt a táncoló Lar, a házat, környékét és lakóit védő római isten nyugatról Pannoniába került bronz szobrának. Mellette a háromégős agyagmécses két égője külön kis mécsessé van formálva; fogóján a dombormű Iuppitert ábrázolja sassal, a középső fedőlapon Iuppiter, Iuno és Minerva látható, a római Capitolium templomának isten-hármassága, amely az egész birodalomban Rómának, mint a hatalom központjának a jelképe volt. A mécsest Pannoniában találták, ahol, mint szerte a birodalom nagy városaiban, több helyütt a Capitolium mását is felépítették, benne a triász monumentális kő-ábrázolásával (Sopron-Scarbantia, Szombathely-Savaria). Másfelől Pannonia nyitott volt a kelet-balkáni latin nyelvű tartományok, Dacia és Felső-Moesia, valamint a görög nyelvű Alsó-Moesia, Thracia és Macedonia, s ezek közvetítésével Syria és Asia felé is. Ezeknek jellegzetes emlékcsoportjaihoz tartozó leletek éppúgy nem ritkák Pannoniában, mint közel-keleti ikonográfiai típusok és stílusjegyek feltűnése helyben készült kőfaragványokon, szoros összefüggésben a keleti vallási kultuszok elterjedésével.
A tárló befelé néző hosszú oldalán két tárgy a kelet-balkáni térségbe vezet. A terrakotta Aphrodité-szobor mintaképe hellénisztikus görög típus volt, de stílusa alapján provinciális munka, amely talán a kisázsiai ösztönzésekre nyitott észak-görögországi vagy thráciai partvidéken készült. A ritka épségű, eredeti színeit is megőrző vadászkutya alakú kancsó lelőhelye Abydos, a Helléspontos (a mai Dardanellák) kisázsiai partján, közvetlenül a thrák Sestossal szemben, egykor maga is thrák település.