Lexikon

Szászánida textilművészet

Irán textilművessége a Szászánida-dinasztia (Kr. u. 224-651) hatalomra jutásakor már több mint egy évezrede virágzott. Az óperzsa textileket szúszai mázas agyagtégla-reliefeken ábrázolt viseletek örökítették meg (Kr. e. 500 körül), a korabeli kézműipar iránti külföldi igényt pedig a dél-szibériai Pazirik sírhalmából előkerült csomózott szőnyeg tanúsítja. Noha kevés szövetnemű maradt ránk, az emlékek és a görög, latin, illetve kínai leírások arra vallanak, hogy a dinasztiaváltások során a színvonal nem csökkent. A Szeleukidák (Kr. e. 321-64), majd az Arsakidák (pártusok, Kr. e. kb. 250 - Kr. u. 224) láthatóan még az olyan stratégiailag fontos iparágakat sem helyezték állami monopólium alá, mint a selyemszövés. A pártusok széttagolt birodalmában ezért nem alakult ki egységes textilipar. Míg a dura-europosi, hatrai vászon- és gyapjúszövetek - hasonlóan egyes palmyrai selymekhez - hellénisztikusak, Sahr-e Qúmisz (Északkelet-Irán) korai textilmaradványai alapján a bennszülött iráni technikákról alkothatunk fogalmat (Kr. e. 1. sz.).
Mivel a központi hatalom viszonylagos gyengesége kedvezett a távolsági kereskedelem fejlődésének, nagyrészt a pártus bel- és külpolitikának köszönhető a Flaviusok idején élénkülő római selyemkonjunktúra, amelyet az Iránon keresztülhaladó, Róma és Kína közötti árucsere ösztönzött. A központosított és bürokratikus szászánida állam azután mind a belső, mind a külső viszonyokban fordulatot hozott. A Kr.u. 3-4. századra a selyem gazdaságpolitikai kulcskérdéssé vált Perzsiában. Már az első szászánida király, I. Ardasír (224-241) fellépett az ellen, hogy az iráni selyemszövés hagyományos vidékein (északon Azerbajdzsán és Gurgán, délen Khuzisztán és Fársz) túlságosan nagy magánjövedelmek halmozódjanak fel. Valószínűleg így értelmezhető a birodalomalapító tetteiről írt elbeszélés (Karnámag i Artakhsér i Bábakán) azon epizódja, amely részletesebb formában jóval későbbről, már az iszlám korból, újperzsa nyelven maradt fenn. Ebben Haftvádot, a fárszi földművest egy hatalmasra hizlalt selyemhernyó teszi gazdaggá, mígnem Ardasír végez a teremtménnyel. A csekély történeti hitelű Karnámag talán arra is utal, hogy ekkoriban már nemcsak a selyemszövést ismerték a perzsák, de magát a hernyóselymet is képesek voltak előállítani, amelynek titkát Kína évszázadokon át őrizte. Felismerve a kínai selyem iránti élénk római keresletet, a szászánidák maguk lettek a távolsági selyemkereskedelem elsődleges haszonélvezői, így Perzsia ekkortól inkább a gát, mintsem a híd szerepét játszotta a két birodalom között. A harmadik századtól már a perzsa textiláruk - köztük drága brokát- és atlaszselymek - szerepeltek Róma behozatali cikkeinek élén; kereskedelmüket rendszeresen megújított szerződések szabályozták (298, 410, 562). Az áruforgalom néhány kijelölt határvárosra (elsősorban Niszibiszre, ma: Nusaybın, Törökország) korlátozódott. Bár a hatodik századtól Bizánc is képessé vált a nyersselyem előállítására, az import nem állt le, ennek következtében ma gyakran eldönthetetlen, hogy egy adott textilemlék bizánci-e vagy iráni.
Összevetve a megelőző korszakokkal, a szászánida korból, különösen annak kései szakaszából (hatodik-hetedik század) jóval több szövet maradt fenn, és szembeszökően megnövekedett a selymek aránya. Valamennyi szövettípust egységes színskála és motívumkincs fogja át: a szászánida művészet egészére kiható, szigorúan kodifikált ikonográfia a királyi és a vallási (zoroasztriánus) reprezentációt szolgálja. Bár kidolgozás szerint leggyakrabban vászonkötésű textileket találunk - e technika neve selyemszövetek esetében perzsa eredetű szóval taftkötés (tafota) -, a legszebb selymek az összetett mintázatú ún. szamitok. Csak az iszlám korban jelent meg az alapszövetet kiegészítő réteggel kombináló lampas-selyem. A témák között tűzoltárok, vadászjelenetek, madarak, szárnyas lovak, griffek és vadkecskék fordulnak elő, gyakran szimmetrikusan megkettőzve. Vannak növényi mintás és ábrázolás nélküli darabok is.
Konstantinápolyban, Szíriában és Egyiptomban gyorsan meghonosodtak az uralkodói ikonográfia szászánida elemei, és jóval a Perzsa Birodalom bukása - vagyis a muszlim hódítás - utánig divatban maradtak. Sőt, a folyamatos keleti diplomácia eredményeképpen az iráni termékek Kína felé is visszahatottak, és még a nyolcadik századi japán Sószó-in kincstárba is bekerült egy perzsa ízlésű, de helyben készült, szembeforduló dámvadpárt ábrázoló selyemparaván. Ez a szétsugárzó hatás magyarázza távoli lelőhelyek, mint a közép-egyiptomi Antinoé és a nyugat-kínai Tunhuang, Csien fo-Tung, stb. textilneműinek nagyon hasonló formanyelvét. Sajátos és sajnálatos történelmi örökség, hogy ennek az egész Eurázsiát meghódító gazdasági és kulturális expanziónak éppen a kiindulópontját érték a legsúlyosabb tárgyi veszteségek. Minimális számban ismerünk Iránban feltárt szászánida szövetet. A Sahr-e Qúmisz-i udvarház felső rétegében talált fragmentumok értékes kivételnek számítanak. Pénzmelléklet alapján a hatodik század végére keltezhetők. Az egyik gyapjúfoszlányon az okkersárga alapon kék gyöngysoros szalag és piros rozetták váltakoznak. Ugyanúgy csontokat burkolhattak vele, mint a közelében talált színezetlen gyapjúszőnyeggel, amely az első ismert csomózott perzsaszőnyeg Iránból. Bár régészeti és művészettörténeti szempontból fontos lelet, a kortársak csodálatát kiváltó szászánida királyi szőnyegekről aligha nyerhetünk általa fogalmat. A leghíresebb II. Khoszrou (591-628) paradicsomkertet idéző szőnyege volt, amelyet "Khoszrou tavaszának" (Vahár i Khoszrou) neveztek, mert mindig télidőben terítették ki.
Mivel az emlékek zöme, hírnevükkel együtt Iránon kívül élt tovább, a szászánida szövetek fogalma relativizálódott. A legnagyobb mennyiségű "szászánida" textilt 1896 és 1910 között Albert Gayet antinoéi ásatásai hozták felszínre. Azóta is rendszeresen Iránból származtatják a csoport bizonyos darabjait, holott jó részük nyilvánvalóan kopt áru. Gyapjú-, pamutszövet és selyem is van köztük. Színezésük, dekorációjuk változatos, és sok motívum - például a szárnyas vadkecskék vagy a korongba foglalt madarak - valóban a szászánida világból származik, ahonnan ötvöstárgyak vagy éppen szövetek formájában juthattak ki. Tudni kell azonban, hogy egy tárgy és a rajta szereplő motívum eredete nem feltétlenül esik egybe.
Nyugat-Európába a Merovingok (460-751) importálták az első iráni selymeket, hogy a kialakuló ereklyekultuszt értéktárgyakkal fokozzák. A legtöbb a Rajna- és a Maas-vidéken, illetve Franciaországban maradt fenn. A szöveteket említő források nem segítik a tárgyak datálását, ráadásul az alkalmankénti ünnepélyes áthelyezések következtében a selymek rendre régebbiek, mint az az ereklyetartó ötvösmű, amely az ereklyét és szövetbevonatát a közelmúltig tartalmazta. Az egyik tárgycsoportot a szakirodalom egy része khuzisztáni eredetű késő-szászánida (hatodik-hetedik századi) terméknek tekinti, bár az sem eldöntött, egyáltalán iráni vagy bizánci selymekről van-e szó (Köln: Szt. Kunibert-selyem, Szt. Orsolya-selyem; Maastricht: Szt. Szervác-selyem, Liege: Szt. Lambert régibb ereklyetartó szövete). Felirat a legritkább esetben található a selymeken. Ha valahol előfordul, ott a kutatás látványos eredményt hozott. Kiemelkedő példa a belgiumi Huy dómkincstárában lévő ún. bárányos selyem, amelynek szogd nyelvű felirata egy sor "szászánida" selyem szogdiai (ma: Üzbegisztán, Tádzsikisztán) származását bizonyította. A szogd iráni kereskedőnép, amely döntően járult hozzá az iráni művészet eurázsiai elterjedéséhez. A szogdok megismerése földrajzi értelemben tette tarthatatlanná az "iráni" és a "szászánida" fogalmak kritikátlan azonosítását. Időközben a Szászánida Birodalmat felváltó iráni iszlám dinasztiák művészetére is több fény vetült, amely felfedte, hogy a névadó stílus legjellemzőbbnek tartott alkotásai valójában a hetedik század után készültek.

Irodalom:

Phyllis ACKERMAN: "Textiles through the Sasanian Period", in: Arthur Upham Pope - Phyllis Ackerman (szerk.), A Survey of Persian Art, vol.1. London - New York, 1938, 681-715.

Sheila S. BLAIR - Jonathan M. BLOOM - Anne E. WARDWELL, "Reevaluating the Date of the 'Buyid' Silks by Epigraphic and Radiocarbon Analysis", in: Ars Orientalis 22 (1992), 1-41.

Trudy S. KAWAMI, "Archaeological Evidence for Textiles in Pre-Islamic Iran", in: Iranian Studies vol. 23, no. 3-4 (1990), 1-12.

Anna Maria MUTHESIUS, Eastern Silks in Western Shrines and Treasuries before 1200. PhD-dissertation, Courtauld Institute, London, 1982.

R. PFISTER: "Le role de l'Iran dans les textiles d'Antinoé", in: Ars Islamica 13-14 (1948), 46-74.

Françoise PIRENNE, "Les soieries des chasses mosanes", in: Jean-Louis Kupper - Philippe George (szerk), Liege. Autour de l'an mil, la naissance d'une principauté (Xe-XIIe siecle). Liege, 2000, 166-172.

Dorothy SHEPHERD, "Sasanian Art", in: Ehsan Yarshater (szerk.), The Cambridge History of Iran 3 (2), The Seleucid, Parthian and Sasanian Period. Cambridge, 1983, 1055-1112.

L. VANDEN BERGHE - B. OVERLAET (szerk.), Splendeur des Sassanides. L'Empire perse entre Rome et la Chine (224-642). Hofkunst van de Sassaniden. Het perzische rijk tussen Rome en China (224-642). Musées royaux d'Art et Histoire. Koninklijke Musea voor Kunst en Geschiedenis, Bruxelles-Brussel, 1993.

Gaston WIET, Soieries persanes (Mémoires de l'Institut d'Égypte LII, 1948). Institut francais d'Archéologie orientale, Le Caire, 1948.

Szántó Iván
2004