Lexikon

Sémónidés

(Kr. e. 7. század)

Az iambosköltészet korai, viszonylag kevéssé ismert, ugyanakkor - Archilochos és Hippónax mellett - kanonikus képviselője.
Életéről roppant keveset tudunk. A hagyomány szerint a samosiak megbízásából gyarmatvárosokat alapított Amorgos szigetén (Suda s 431), bár a tőle fennmaradt szövegekben erre nincs adat.
Fennmaradt életművét 42 iambosi költeményrészlet alkotja. Versmértékét tekintve valamennyi iambikus trimeterekből áll. Forrásaink (elsősorban: a bizánci Suda-lexikon szócikkei) elégiákat és másféle költeményeket is tulajdonítanak neki, ám a bizonytalan értelmezésű híradások miatt nehéz megítélni, valóban költött-e ilyeneket, s hogy a nevéhez kapcsolt "A samosiak régi története" milyen műfajú és terjedelmű vers lehetett (talán monumentális történeti elégia?), s egyáltalán tőle származott-e.
Állítólag írt konkrét személyt támadó iambosokat (Luk. Pseudolog. 2) is. Személyes invektíváinak egyetlen ismert példája (10a W) egy ápolatlan illetőt - filozófust? hanyag lakomavendéget? - vesz célba. Az invektíva általános, valamely tulajdonságot vagy egész embercsoportot megcélzó fajtája érhető tetten az ún. nő-iambosban (7 W), a költő legismertebb versében. A vers vége valószínűleg elveszett ugyan, de 118 soros terjedelmével az archaikus görög 'kisköltészet' leghosszabb ismert darabja. A szöveg a nő, mint feleség különböző típusait tulajdonságai alapján eltérő állatoktól eredezteti: disznótól, rókától, kutyától - kettőt kivételesen a földtől és a tengertől -, valamint szamártól, menyéttől, lótól, majomtól, s végül a méhtől. A vers az utóbbit kivéve mindegyikről maró gúnnyal rajzol portrét, míg a méh-asszony az ideális, ám szinte csak elméletileg létező házastársként jelenik meg. A nő/állat seregszemle után a költő a jelent, a hitvese oldalán senyvedő házas férfi helyzetét ecseteli, ami - intő mitológiai exemplumként - a Helenéért (vagyis: egy nőért) Trójában meghalt hősöket felidéző záróutalásra fut ki. A nő gúnyolásának és állatoktól való származtatásának egyaránt vannak népköltészeti és rituális, sőt korai költészeti párhuzamai is (vö. Aesop. 50 Perry; Hés. Theog. 578skk.; Op. 67; iambos: Hippon. 68 W; Susarion 1 W); a vers egyben a hésiodosi típusú teremtéstörténetek (Theogonia) és hősnő-katalógusok (Gynaikón katalogoi) komikus iambosi utánérzete. A költemény funkcióját többen a házassági tanácsadásban látták, ám e legfeljebb közvetett üzenet mellett inkább tekinthető a házas férfiak keserű számvetésének, amely egyben kanalizálni hivatott azt a gúnyt, amely a férfiközösségben a hitvány feleséget tartó társat éri. (A feleségválasztás problematikájának reflexív feldolgozásához vö. még 6 W töredék.)
Sémónidés kritikai költészetének bizonyos darabjai etikai-filozófiai problematikájukkal és megfogalmazásukkal már-már iambikus ritmusú elégiaként hatnak. Ezek közül a - már tekintélyes terjedelme miatt is - legfontosabb szöveg (1 W) komor portrét rajzol a hiú reményektől és törekvésektől vezetett, ám az élet csapásaival szemben védtelen emberről. Az ember "efemer" (ephémeros), vagyis a nap és önmaga szüntelen változásainak kitett mivolta, valamint az emberi létet meghatározó tehetetlenség, az améchania gondolata közös pontot jelent Archilochos költészetével (vö. Ar. 11; 13; 128; 130 W). Ám amíg ez utóbbi az alapvetően negatívnak megtapasztalt conditio humana ellensúlyát a cselekvő tűrés (tlémosyné, Ar. 13,6 W) gondolatában, Sémónidés a múló örömök megragadásában és az Elkerülhetetlen elfogadásában találja meg. A költő közismert "pesszimizmusa" tehát (vö. még a rövid, vesződséggel teli életről, valamint a gyász hiábavalóságáról: 2-4 W) nem önmagában nyert megfogalmazást, hanem egy - feltehetőleg sympotikus (vö. elégia) - költői öröm-propagandába illeszkedett.
A töredékekben szokatlanul gyakran találkozunk állatokkal; ezek többnyire hasonlatban szerepeltek (5; 8; 11; 12; ?14; 18 W), egy esetben (9 W) azonban állatmesében is. Ez az archilochosi tanmesék fontos műfaji párhuzamának számít, s hozzájuk hasonlóan valószínűleg kritikus költői programot valósított meg.
A kritikát nem tartalmazó szövegek többsége több-kevesebb valószínűséggel elbeszélésből származik. Az erótikus tárgyú töredékek naturalizmusa és bohózatisága Hippónaxra emlékeztetnek; az első személyű költői (?) beszámolók egyike - a műfaj által egyébént elítélt - homoszexuális aktust (17 W), egy másik pedig travesztizmust (16 W) mutat be. Az étkezés és az étel, mint a műfaj különböző versfunkciókkal párosuló tartalmi eleme, gyakran szóba kerül, részben feltehetően elbeszélésben (25; 26; 28 W; vö. még 24 W egy szakács szavaival). Ugyancsak lakomai összefüggést sejtet egy házigazda (22 W) és a beszélő (költő?) vendégajándékának dicsérete (23 W). Ezek a szövegek a sémónidési költészet előadói kontextusa szempontjából is sokatmondóak (akárcsak a "fiam" megszólítással kezdődő parainézis, pl. 1 W), és e költészet - elégiához hasonló - sympotikus előadására engednek következtetni.
A költő neve forrásainkban többnyire Simónidésként szerepel (vö. Choerob. ap. Et. Mag. 713,17), ami megnehezíti a hozzá kapcsolható szövegek és adatok elkülönítését az ilyen nevű és nála jóval ismertebb kora-klasszikus kori lírikuséitól.

A szócikk a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj (2008-2011) támogatásával készült.

Irodalom:
Szövegkiadás:
M. L. WEST (IEG), Iambi et elegi Graeci ante Alexandrum cantati. Oxford I. 19892, II. 19922;
E. PELLIZER- G. TEDESCHI, Semonides. Testimonia et fragmenta. Roma 1990;
Kommentár:
PELLIZER-TEDESCHI (i. m.; alapvető);
M. L. WEST, Studies in Greek Elegy and Iambus. Berlin 1974;
H. LLOYD-JONES, Females of the Species. Semonides on Women. London 1975 (nő-iambos);
Egyéb:
C. G. BROWN, Semonides. In: D. E. Gerber (Ed.), A Companion to the Greek Lyric Poets. Leiden etc. 1997, 70-78.
a szerzőről magyarul:
MAYER P., A líra születése. Budapest 2009, 195-213.
a szakirodalom és a szerzővel kapcsolatos kérdések áttekintése: D. E. GERBER, Early Greek Elegy and Iambus 1921-1989, 98-108.



Mayer Péter
2009