Lexikon |
Egyszerű kereső | Összetett kereső | Műtárgylista | Lexikon |
Kakasviadal Ailianos meséli el annak az athéni törvénynek eredetét, ami előírta, hogy évente egyszer közköltségen rendezzenek egy egész napos kakasviadalt (Tarka történetek 2, 28). A történet szerint Themistoklés, mikor a perzsák ellen vezette az athéni csapatokat, útközben két verekedő kakast pillantott meg. Megállította a sereget, és katonáit a küzdő kakasok példájával buzdította, akik - bár nem hazájukért, családjukért, isteneikért, a hírnévért vagy a szabadságért küzdöttek - mégis minden erejüket beleadták a harcba. A győztes csata után erre emlékezve vezette be a hadvezér az évenkénti kakasviadalt.A legenda hitelessége kérdéses, ám kétségtelen, hogy a kakasviadal Athénban - és az egész görög világban - nagy népszerűségnek örvendett . Már Pindaros (Olympiai ódák 12, 14) említést tett róla egy ódájában, és a motívumot az egész görög irodalomban szívesen használták a harciasság és a bátorság illusztrálására. Különböző görög vidékeken komoly hagyománya volt kimondottan harci kakasok tenyésztésének, amelyeket aztán komoly összegekért értékesítettek. A legjobb kakasokat Rhodoson és Tanagrában nevelték, de jó "harcosokat" lehetett beszerezni Mélosról vagy Chalkisból is. Maga a harc kocsmákban vagy szabadtéren zajlott. A kakasok harci kedvét gyakran hagymával, fokhagymával próbálták fokozni. A kakasokat egymással szemben felállították a földön vagy egy asztalon, majd egymásnak eresztették őket. A küzdelem gyakran az egyik fél halálával is végződött, a verseny díja a vesztes kakas vagy kitűzött pénzösszeg volt. Egy győztes kakas értékes ajándék volt, szerelmes ifjak gyakran próbálták a segítségével megnyerni választottjuk szívét. A kakasviadal kedvelt motívum volt az athéni vázafestészetben is. A harci kedv mintaképeként gyakran ábrázolták a küzdelemre elszánt kakasokat, épp a harc megkezdése előtt, amint gazdáik még visszatartják őket, de már mindkét fél szemmel láthatóan harcra kész. "Hahnenkampf" in RE. "Hahnenkampf" in DNP. Giebel, M.: Tiere in der Antike. Von Fabelwesen, Opfertieren und treuen Begleitern. Stuttgart, 2003. Ruzsa Kata 2007 |
|