Lexikon

Íphigeneia

A görög mondában Agamemnón és Klytaimnéstra lánya, Orestés és Élektra testvére. Egyes változatok Théseus és Helené lányának tartják, illetve azonosítják a legrégibb költészet Iphianassájával, akit Homéros az Íliasban (Il.9.145.) Agamemnón lányának mond.
Igen valószínű, hogy e két nevet régebben felváltva használhatták ugyanannak a személynek, méghozzá egy isteni lénynek a megszólítására, akinek eredetileg semmi köze nem lehetett Agamemnón családjához. A két név jelentése ugyanis (Íphianassa="az erővel uralkodó"; Íphigeneia="erővel a születéseken uralkodó") mindenképp erre utal. Az Íphigeneia név Artemis egyik mellékneve is volt, sőt egyes helyeken Artemist ezen a néven tisztelték, s csak később alkothatták meg belőle az istennő papnőjének személyét. Az is elképzelhető ugyanakkor, hogy Íphigeneia történetében az emberáldozat oly gyakori feltűnése (lásd alább) a történelem előtti idők barbár szellemét mutatja, mikor még vadászistennőként tisztelték, akinek kultuszát később Artemis nyomta el illetve olvasztotta magába.
A legismertebb története szerint, mikor a Trója ellen készülő görög hajóhad szélcsend vagy éppen vihar miatt Aulisban vesztegel, a jós Kalchas kijelenti, hogy mindaddig nem tudnak útnak indulni, míg a görög sereg fővezére, Agamemnón saját lánya feláldozásával ki nem engeszteli Artemist, akit az istennőnek szentelt szarvas megölésével megsértett. Agamemnón nehezen, de végül beleegyezik az áldozatba, s - Odysseus tanácsára - azt hazudja otthon, hogy Achilleusszal való menyegzőjére viteti el a lányt Aulisba.
A feláldozás pillanatában azonban egyes mondaváltozatok szerint csoda történik: Artemis megengesztelődik, a lányt elragadja az oltárról, s helyette egy szarvastehenet (vagy szarvasborjút, medvét, bikát, egy képmást) áldoznak fel. Az istennő a hajadont Taurisba viszi (mai Krím-félsziget) s ott papnőjévé teszi. Más variáció szerint Íphigeneia Leuké szigetére kerül, s ott Orsilochia néven Achilleus felesége lesz. E csodás cseréről azonban az anya, Klytaimnéstra mit sem tud, s gyermekének vélt feláldozása feletti fájdalma férje ellen fordítja: szeretőjével, Aigisthosszal megölik a győzedelmes háborúból hazatérő Agamemnónt.
Az előbbi, ismertebb szálat folytatva Taurisban Íphigeneiának az a tiszte, hogy minden oda tévedő görögöt feláldozzon. Mikor testvére, Orestés anyjuk és a trónbitorló Aigisthos meggyilkolása után Apollón parancsára Taurisba jön, hogy itt az erinysök üldözésétől megszabaduljon, s elhozza az istennő égből hullott képmását, Íphigeneia már-már őt is feláldozza, de ekkor felismerik egymást, s Artemis képével együtt megszöknek Taurisból. Ezalatt Élektra azt a hírt kapja, hogy Artemis papnője feláldozta Orestést. Ezért, mikor találkozik Iphigeneiával - akiben ő sem ismeri fel elsőre megöltnek vélt nővérét - meg akarja vakítani, ám akkor kiderül minden, s a három testvér hazatér Mykénébe. Íphigeneia elhelyezi az istennő képmását az attikai Braurónban, s itt marad Artemis Braurónia papnőjeként.

Íphigeneia története az antik irodalom egyik kedvelt témája. Az antik drámaírók (Aischylos, Sophoklés, Euripidés és más tragédiaköltők, akiknek művei elvesztek) után az újkorban Racine és Goethe írtak róla drámát, Gluck pedig két operájának tette tárgyává.
Ábrázolásai két fő epizód köré csoportosulnak: az aulisi áldozat és az Orestésszel való egymásra ismerés jelenete köré. Az áldozati jeleneteken Íphigeneia többnyire lefátyolozva, kissé előre hajolva jelenik meg, egyik kezét a keblén pihenteti, másikkal kísérőjére (Achilleus vagy egy egyszerű szolga) támaszkodik. Az egyetlen ábrázolás, mely az áldozatba beleegyezőként jeleníti meg, a római időkből származik.
A római szarkofágok készítői kizárólag a taurisi eseményeket (Orestés megérkezése, Orestés és Pyladés Íphigeneia előtt, közös távozásuk, amint Íphigeneia viszi magával a szobrot) jelenítették meg. Ilyen az a 2. századi aquincumi szarkofág is, mely Íphigeneiát és Orestést (vagy Pyladést) ábrázolja egy taurisi holtteste mellett.

Kulin Borbála
2005