Lexikon

Homérosi énekmondók

Az ókori görögök szemében Homéros neve egyet jelent a költészettel: ha egy szöveg 'a költő'-re hivatkozik minden további meghatározás nélkül, akkor rá gondol. Homéros azonban nemcsak műveli és megtestesíti a költészetet, hanem beszél is saját művészetéről. Ezt egyrészt a múzsa-invocatiókban teszi, másrészt pedig úgy, hogy saját "kollégáit", az énekmondókat is szerepelteti az Iliasban és az Odysseiában.
Az Iliasban egyetlen, méghozzá "amatőr" énekmondóval találkozunk. Nem akárkiről van azonban szó: a legnagyobb hős, Achilleus az, aki - haragjában távolmaradva a harctól - lantjátékkal szórakoztatja magát és Patroklost (9.186-91), s "férfiak hírnevet adó tetteiről" (klea andrón) énekel. A kleos az epikus nyelvben a hírnév mellett és tőle elválaszthatatlanul jelenti az azt megörökítő költészetet is: ha nincsenek dicső tettek, nincs miről énekelni, ha viszont nincsenek költők, akkor a hírnév megy feledésbe. A hős és a költő egymásra utaltságát mindennél erősebben hangsúlyozhatja számunkra, hogy éppen a legnagyobb görög hős énekel - a legnagyobb görög költő művében.
Az Odysseiában több és részletesebben kidolgozott énekmondó-jelenetet találunk. A költő nemcsak az énekmondókra és énekeikre fordít több figyelmet, hanem a hallgatóság igényeit és reakcióit is részletesebben jeleníti meg. Az 1. énekben például Phémios az akhájok hazatéréséről énekel a kérőknek és Télemachosnak (325-59). Odysseus házában természetesen ez érzékeny téma, különösen Pénelopénak, aki meg is kéri Phémiost, hogy más, számára kevésbé fájdalmas témát válasszon. Télemachos viszont, noha ő szintúgy érintett, más véleményen van: szerinte az énekmondóra kell bízni a témaválasztást, a hallgatóság pedig mindig az újdonságra, az új témákra kíváncsi.
Az Odysseia másik énekmondója, Démodokos sokkal emlékezetesebb. A 8. énekben három költeményt is előad a phaiakoknak és Odysseusnak: 1. Achilleus és Odysseus egyik vitájáról (62-82), 2. arról, hogy Héphaistos hogyan kapta házasságtörésen Aphroditét és Arést (261-366), 3. a faló-cselről és Trója elfoglalásáról (499-520). Egyik ének sem szó szerint hangzik el; csupán Homéros beszámolói és összefoglalói szerepelnek a szövegben. Valójában azonban minél hosszabb egy-egy ének, annál nehezebbé válik Homéros és Démodokos hangjának megkülönböztetése. A második Démodokos-énekben például már igen korán megváltozik az elbeszélői stílus: a 269. sortól kezdve a szöveg egyáltalán nem jelzi, hogy beszámolóról (függő beszédről) van szó, s később a költemény szereplőinek beszédei is egyenes idézetként hangoznak el. Démodokos és Homéros költői hangja tehát mintegy száz soron át teljesen összeolvad. Az epikus költő ezzel talán azt is kifejezésre juttatja, hogy az énekmondó mindig egy költői hagyomány folytatójaként lép fel, nem "a semmiből" hozva létre szövegét, hanem felhasználva elődeinek fordulatait, sorait is - így az ő költői hangjuk is hallatszik az új költeményben.
A költői hang vizsgálata mellett azonban az egyes költemények tárgya is figyelemreméltó. Az 1. és a 3. Démodokos-ének a trójai mondakör egy-egy epizódját idézi fel, tematikus szempontból tehát közel áll a homérosi eposzokhoz - s különösen közel magához az Odysseiához. Odysseus ugyanis főszereplője mindhárom költeménynek, Démodokos énekeinek pedig hallgatója is: vagyis a 8. énekben a saját, hősi költeményekben megnyilvánuló hírnevével (kleos) szembesül. Egészen mást mondhatunk azonban a 2. Démodokos-énekről: Arés és Aphrodité leleplezett házasságtörése egy látványosan különböző költői tradíció részének tűnik. Talán nem véletlen, hogy Homéros éppen itt, az "idegen terepen" engedi több szóhoz jutni Démodokost. Ugyanakkor ez a költemény is összekapcsolható az Odysseia cselekményével: Odysseus sem lehet meggyőződve felesége hűségéről, s Héphaistoshoz hasonlóan ő is cseleinek köszönhetően juthat majd végül haza.
A hős éppen a következő, 9. énekben kezd hozzá eddigi kalandjainak és cseleinek elbeszéléséhez. ő természetesen nem énekmondó, csupán elbeszélő. Mégis úgy tűnhet, mintha költő is volna: négy éneken keresztül mesél, egyenes idézetben (ez csak egyszer szakad meg: 11.333-76), az olvasó pedig egy idő után már nem is tartja igazán számon, hogy nem Homéros beszél, hanem az egyik szereplő. Az elbeszélést Alkinoos király is egy költeményhez hasonlítja: "van nemes elme a szódban, van szavaidnak alakja, s mint egy dalnok, oly értőn mondtad el azt, ami történt" (11.367-8; Devecseri Gábor fordítása).
A homérosi Odysseus tehát olyan hős, aki céljai elérésében nemcsak a harci kiválóságnak, hanem az elbeszélői-énekmondói képességeknek is hasznát látja, ellentétben Achilleusszal, aki csak önmagát szórakoztatja lantjátékkal a harc szünetében. Az 1. és a 3. Démodokos-ének azonban azt is világossá teszi, hogy más tekintetben Odysseus nagyon is hasonlít Achilleusra és a többi hősre, hiszen neki is szüksége van még valamire hírnevének fenntartásához: a költészetre és az énekmondókra - Homérosra.

Irodalom:

Ritoók Zs.: A görög énekmondók, Bp., 1973.
Nagy, G.: The Best of the Achaeans. Concepts of the Hero in Archaic Greek Poetry, Baltimore-London, 1979. (a kleos kérdésköréhez)

Kozák Dániel
2005