Lexikon

Ariadné

Az alvó Ariadné, hellénisztikus kori eredeti nyomán készült római kori márvány másolat.
A fénykép forrása: B. Andreae, Skulptur des Hellenismus, München 2001, 71. t.

A legismertebb mítoszvariáns szerint Minós krétai királynak és Pasiphaénak, Hélios leányának gyermeke, akit Aridelának, "Messze látható"-nak is neveztek. (Ez a jelző bizonyára azután kapcsolódott hozzá, hogy Dionysosszal az égbe száll.) Maga az Ariadné - eredetileg Ariagné - elnevezés a hagné ("tiszta, szent, szűzies") melléknév nyomatékosított alakja. Amikor Théseus Krétára érkezett, hogy legyőzze a szörnyeteg Minótaurost, Ariadné óvta meg a hős életét. Egy gombolyag fonalat adott a kezébe, így Théseus sikeresen megtalálta a kivezető utat a Daidalos által mesterien megépített labirintusból, ahol a Minós-sarj lakott. (Bár Ariadnét túlnyomórészt az athéni ifjak és szűzek megmentőjeként ismerjük, akiket a szörny elé vetettek táplálékul, tudunk olyan mítoszvariánsról is, amely testvérgyilkosként a "bűnös nők" közé sorolja.) Théseus ezek után együtt kelt útra Ariadnéval és testvérével, Phaidrával, de nem vitte magával Athénba, hanem elhagyta az alvó lányt Dia vagy Naxos szigetén, ahova a hajó egy vihar miatt vetődött Catullus közismert feldolgozásában a magányosan ébredő Ariadné keserű haragjában az Eumenisekhez fohászkodott bosszúért, és kérése meghallgatásra talált: az Athén felé hajózó hős elfelejtette felvonni a fehér vitorlát győzelme jeleként, így Aigeus - mivel azt hitte, hogy fia odaveszett - bánatában a tengerbe vetette magát.
A hagyomány szerint Théseus nem hűtlenségből hagyta el Ariadnét: Dionysos megjelent álmában, és elmondta neki, hogy magának szemelte ki a lányt. A hős később Ariadné nővérét, Phaidrát vette feleségül. A szigeten hagyott lányhoz ezután eljött Dionysos mainasai kíséretében, hogy megvallja szerelmét, és orgiát rendezzenek. Apollodóros szerint Lémnos szigetén tartották az esküvőt, bár a legtöbb történet Naxost említi a nász helyeként. Ennek emlékére a Naxos előtti kis szigeten máig egy nagy márvány templomkapu áll. Ariadné a menyegzőn különleges koszorút viselt, ezt Héphaistos készítette, és Ariadné már Kréta szigetén megkapta Dionysostól. Ez a ragyogó koszorú világított Théseusnak a sötét labirintusban, és Dionysos ezt később Corona Borealis néven fényes csillaggá emelte. Ariadné - csakúgy mint az isten anyja, Semelé - Dionysos kedvéért kapta a halhatatlanságot. Három gyermekük született, akik a borhoz kapcsolódó neveket kaptak: Oinopión ("borivó v. borszínű"), Staphylos ("szőlőfürt") és Euanthés ("jól virágzó").
Dionysos és Ariadné története az ókori művészet kedvelt témájává vált, ahogy ezt rengeteg vázakép, pompeji falfestmény és római szarkofágdombormű tanúsítja. A reneszánszban többnyire két szüzsé került ábrázolásra: a koszorú átadása Ariadnénak, valamint Dionysos és Ariadné diadalmenete (Tiziano, Tintoretto stb.). A mítosz az európai drámairodalomra is hatást gyakorolt (Rinuccini: Ariadné; Lope de Vega: A krétai labirintus; Martello: Ariadné; Ernst: Ariadné Naxoson stb.). A 17. századtól a 19. század elejéig számos operalibrettó is feldolgozta a témát (Monteverdi: L'Arianna; Händel: Ariadné; Cambert: Ariane ou le mariage de Bacchus stb.). Haydn és Johann Christian Friedrich Bach Ariadné Naxos szigetén címmel írtak oratóriumot, és a mítosz még a 20. század komponistáira is hatott, elég ha Massenet: Ariane; Richard Strauss: Ariadne auf Naxos vagy Milhaud: L'abandon d'Ariane című művére gondolunk.

Kerényi Károly: Ariadné

Murányi Barbara
2005