Lexikon

Szirének

gör. Seirénes; lat. Sirenae

Odysseus és a szirének,
Pompeii, Kr.u. 1. sz.

Tengeri istennők, a görög néphit alakjai, akikről az Odysseia híres kalandja a következőket mondja: két szirén mézédes énekével megigézi a hajósokat: magukhoz csalogatják őket, és aki hallja éneküket, már sosem menekül tőlük, nem térhet haza többé, ott leli halálát. Odysseus azonban Kirké, a varázslónő tanácsára kifog rajtuk. Társainak fülét viasszal tömi be, saját magát pedig a hajóárbochoz kötözteti, így büntetlenül élvezheti a szirének énekét, akik pedig így hívogatják őt:





Jer, te dicső Odüsszeusz, jer akhájok nagynevü dísze
állítsd csak meg a bárkádat, hogy halljad a hangunk.
Senki se húzott el még erre a barna hajóval,
míg mézes dalait meg nem hallgatta a szánknak;
benne gyönyörködvén ment el, gyarapodva tudásban:
mert mi tudunk mindent, mit a tágterü trójai síkon
tűrtek az argoszi és trósz küzdők isteni szóra,
és mindent, mi az életadó földön megesik még.
(Homéros, Odysseia XII 184-91. Devecseri G. ford.)


Éneklésük és mindentudásuk a Múzsákhoz teszi őket hasonlóvá. Alakjukról, származásukról és sorsukról magából a homérosi történetből nem tudunk meg többet. De a homérosi jelenet számtalan költőnek adott alapot a történet kikerekítésére, kiszínezésére és magyarázatára, a néphit további elemeivel gazdagítva az elbeszélést. Apjuknak a tengeristen Acheloost vagy Phorkyst mondták, anyjuknak az egyik Múzsát.

Odysseus és a szirének
Számukat a későbbiekben kettőről háromra emelték. Beszéltek egy versenyről a szirének és a Múzsák közt, amelyben a Múzsák nyertek, a legyőzött szirének pedig szégyenükben önként vetettek véget életüknek és sziklaszirtekké vagy szigetekké változtak Magna Graeciában. Szerepelnek az Argonautákról és az Orpheusról szóló történetben is.
A görög művészet számtalan emléke csak részben érintkezik ezzel a homérosi-irodalmi hagyománnyal és számos más elképzelésről is tanuskodik. A Kr.e. 8. századtól kezdve egyiptomi-előázsiai hatásra madártesttel és emberfejjel jelennek meg, majd karjuk és mellük is lesz, egészében emberi alakot csak a késő-ókorban öltenek. Természetükből fakadóan a halálhoz kapcsolódó istenségek, így a harpiák és a lamiák rokonai. Szorosan kötődnek Hadéshoz és Persephonéhoz. Gyakorta jelennek meg sírokon, mint a halott túlvilági útját segítő lények. Római szarkofágokon a halhatatlanság szimbólumai.


Bélyácz Katalin
2004
   
Összesen:3 db

1.Állatfrízes szelence (pyxis)
2.Vegyítőedény (oszlop-kratér)
3.Talpas csésze (kylix)