Lexikon

Szilágyi János György: Antik Gyűjtemény. Vezető az Antik Gyűjtemény állandó kiállításához

Negyedik terem - 8.

2. tárló
Római kisplasztika a köztársaság korának végén
és a korai császárkorban
(Kr. e. 1-Kr. u. 2. század)

A tárlóban jellegzetes példái láthatók az újattikai művészet egy irányzatának, amely a görög művészetben a 4. századtól ismert archaizáló stílust folytatta, olykor a modorosságig eltúlozva az archaisztikus vonásokat. Közéjük tartozik a tárlónak a rövid fallal szembenéző végében álló Dionyos-torzó, köpenye fölött párducbőrrel, a görög szigorú stílusból merített elemekkel, és még inkább két relieftöredék. A torzó mögött kiállított darab részlet egy több példányban ismert kompozícióról Hercules alakjával, amint a delphii háromlábú jósszéket (l. az actiumi relief Apollo-alakját) akarja elrabolni Apollótól. A tárló másik oldalán fekvő töredéken a Hórák, az évszakok istennői jelennek meg egy oszlop körül táncolva.

Apollo terrakotta hermája, bútorláb;
Kr. e. 5. századi görög mintakép nyomán

A többi kiállított szobor görög istenalakok ábrázolása; ezek különböző anyagból, méretben, stílusban és rendeltetéssel elárasztották a római házakat. Elsősorban dekoratív jellegűek voltak; jelenlétük a magánélet környezetében, éppúgy, mint a róluk szóló történetek ismerete, amit mitológiai kézikönyvek is terjesztettek, mintegy kitűzött jelvénye volt azoknak, akik joggal vagy csak reprezentációs szándékkal a magasabb műveltség birtokosainak hirdették magukat. Az ábrázolások az 1. tárló és a rövid falak anyagából már ismert képet mutatják. Gyakoriak köztük a klasszikus művészet híres, jelentős részben már Rómába hurcolt alkotásainak különböző méretű és kivitelű másolatai és utánzatai. A tárlónak a III. terem felé néző végében egy herma oszlopára ültetett 5. századi terrakotta Apollón-fej van bútorláb díszítésére felhasználva; a mellette lévő kis terrakotta hermával és az actiumi reliefek felé néző hosszú oldalon álló, Kisázsiában készült nagyméretű Aphrodité-szoborral együtt a Pheidias-iskola híres műveinek átdolgozott változata. A tárló túlsó végében a kis márvány Aphrodité-Venus torzó közvetve Praxitelés főművének, Knidosi Aphroditéjának utánzata. Mellette a márvány női torzó a három Gratiát, Venus kísérőit ábrázoló csoport középső alakja, amely háttal fordul a néző felé; a nőalakok a Kr. e. 4. században Praxiteléstől megformált Aphrodité-típusra mennek vissza (l. az V. terem 1. tárlóját is), de maga a csoport, ahogy kétdimenziós, kiterített kompozíciója mutatja, a késő-hellénisztikus kori klasszicizmus szülöttje. A festészetben és a kisművészetek számos műfajában - mint a kiállított kis gemmán is - ábrázolt csoport népszerűsége a 20. századig tart: Robert Delauney képein Párizs szimbólumaként jelenik meg. Rómában a görög istenek ábrázolásában rejlő ilyen lehetőséget elsősorban a hivatalos művészetben ismerték fel; az Augustus-kor művészetének udvari ösztönzésű képvilágában a császár dicsőségének és az uralmával beköszöntő új aranykor hirdetésének eszközei lettek, és - tudva vagy tudatlanul - mint ilyenek terjedtek el kisméretű bronz ábrázolásaik is széles körben. Aphrodité-Venus és Erós-Amor ábrázolásai Aeneas és a magát tőle származtató Augustus isteni eredetére emlékeztetnek; az Apollo-szobrok jelentőségét az augustusi propagandában a tárlóval szembeni actiumi relief is eléggé megvilágítja; a glóbuszon álló Victoria éppúgy, mint a kezében bőségszarut tartó Fortuna a császár vezette Róma nagyságát és aranykori gazdagságát jelképezi; a hírnök-pálca (caduceus), amelyet Mercurius kiállított bronz és ezüst szobrán eredetileg a bal kezében tartott, a béke és egyetértés jelképe volt: Horatius Augustusban Mercurius megtestesülését ünnepelte.

Dionysos-Bacchus terrkotta hermája;
1-2. sz.

Ezek az istenszobrok sokat vettek át görög megfelelőik megjelenítési formájából ikonográfiájukban, ábrázolásuk külső részleteiben és stílusukban is (elég csak a bronz Mercurius szembetűnően polykleitosi vonásaira utalni). Másfelől római közegben és a római értelmezés során a görög művészet évszázadaiból válogatott vonások együttese római művészetté alakult át: az igénytelen kisbronzok között is világosan elkülöníthetők a görögök azoktól, amelyeket rómaiaknak lehet nevezni. Olykor ez a különbség az istenalak megváltozott értelmezését jelző, a görög ábrázolásokon ismeretlen attribútumok használatában is megnyilvánul. Így Mercuriusnak Rómában már a köztársaság kora óta hagyományos kereskedő-isten jellegére utal a jobb kezében tartott pénzes zacskó, ami ismeretlen a görög Hermés ábrázolásain. Ez is jelzi, hogy a szobroknak a fent felsorolt udvari sugallatú értelmezése mellett elterjedt volt az egyéni életre vonatkoztatott szemléletük is, amely lényegesen különbözhetett a "hivatalos"-tól. Venust a magánszférában általában egyáltalán nem a császári ház isteni eredetének megszemélyesítőjeként tisztelték, Fortuna és Mercurius szobra az egyéni gyarapodással kapcsolatos hála és remény kifejezője lehetett, Apollóé és Minerváé egyebek közt a művészet és tudomány aktív vagy passzív értékeléséé. Az ábrázolások széleskörű elterjedtségének fő oka nyilván éppen az istenalakok felfogásának eredendő sokarcúságukból adódó többféle lehetősége volt. Nem utolsó sorban allegorikus értelmezésük lehetősége tartotta életben az ókorban megfogalmazott ábrázolásaikat a legújabb korig, ahogy a kiállított nagyméretű bronz Minerva-szobor is tanúsítja.

<< előző következő >>