Lexikon

Szilágyi János György: Antik Gyűjtemény. Vezető az Antik Gyűjtemény állandó kiállításához

Első terem - 1.

ELSő TEREM

Az égei térség korai kultúrái.
Görög művészet a klasszikus korig (Kr. e. 5500-450 k.)

1. tárló
Ciprusi művészet
(Kr. e. 2100-500 k.)

Bika alakú ciprusi agyagedény;
Kr. e. 18-17. sz.

A bejárattól balra a kiállítás tárgyainak legfontosabb lelőhelyeit feltüntető térkép után az 1. tárló Ciprus szigetének ókori művészetéről ad képet. A tárgyak túlnyomó része a gróf Zichy Ferencnek (1811-1900), az Osztrák-Magyar Monarchia konstantinápolyi ügyvivőjének kérésére vagy megbízásából 1878-1879 táján lord A. H. Layard, Ninive és Nimrud feltárója által folytatott ásatás vagy gyűjtés során került elő, amelynek körülményei egyelőre tisztázatlanok. A rézben rendkívül gazdag sziget kultúrája bronzkorának kezdetén, 2500 körül kilépett korábbi elszigeteltségéből. Felvirágzását, amely alighanem anatóliai bevándorlók megjelenésével is összefügg, a fémművesség fokozatos fellendülése és egy agyagedény-fajta megjelenése jelzi: a kézzel formált edények vörös felületét bekarcolt vagy domborműves motívumokkal díszítették. Ennek a szigeten sokáig továbbélő kerámiának 2100-1800 közt készült kora- és középső bronzkori példányai nyitják meg a tárló anyagát. A középső bronzkort a koraitól a művészetben egy új vázadíszítő technika elterjedése különbözteti meg: az edényeket most világos alapon barna, vörös vagy fekete vonalas mintákkal díszítették. A legnépszerűbbek a csőrös kiöntőjű, gömbölyű aljú vázák voltak (a kiállítottak 1800-1600 körüliek). A plasztika iránti érdeklődést nemcsak az edények fülének kiképzése és a felfüggesztő lyukaknak olykor az edény testét megelevenítő zsúfoltsága jelzi, hanem a többiekhez hasonló technikával díszített állat alakú edények is; ezeket a tárlóban egy gondosan formált bika alakú példány képviseli. A sziget bronzművességének fejlettségét legalább utalásszerűen szemléltetik a Ciprus-kutatások egyik úttörőjének, Max Ohnefalsch-Richternek az ásatásaiból származó tőrök és spirális alakú hajkarikák vagy fülbevaló-díszek a 2. évezred első feléből. A korábbi díszítő hagyományok a késői bronzkorban (Kr. e. 1600-1100 k.) is folytatódtak, a művészeti formák azonban többnyire lényegesen megváltoztak, amiben nagy része lehetett a jórészt már korábban kialakult kapcsolatok megélénkülésének Egyiptom, a szíriai-főníciai partvidék és az Égeikum kultúráival. Mindezt jól mutatják a kiállított tárgyak is: a hagyományos technikával, de eldurvult kivitelben díszített állat alakú edény, az új korszak két jellemző kerámia-típusa: a falra felfüggesztett félgömb alakú merítő tál és alatta a jellegzetes ferde állású, talpgyűrűs kancsók, előttük pedig a szíriai partvidékről importált, vagy azt utánzó lencse-testű edény. Közel-keleti előképek nyomán terjedt el Cipruson a terrakotta istennő-alak típusa, a bőség és termékenység jelképeivel. A ritka ló-szobor, ugyancsak agyagból, a végéről való a korszaknak, amelynek gazdagságára az aranytárgyak (ökörfejjel díszített fülbevaló-pár, talán edényszájra való tölcsérek, ruhatartó tű) utalnak.

Ciprusi amphora asszirizáló díszítéssel; Kr. e. 7. sz.

Új, részben tenger alatti ásatások tanúsága szerint a 14-12. században a ciprusi bronztárgyak és agyagvázák a mykénéi kultúra (l. a 3. tárlót) központjain túl Dél-Itáliába, Szicíliába, Szardíniába is eljutottak, sőt helyi utánzókra is találtak, és ezek a kapcsolatok azután sem szakadtak meg teljesen, hogy a bronzkor végének nagy népmozgásai véget vetettek a ciprusi kultúra nyilvánvalóan a fémkereskedelmen alapuló 2. évezredi fénykorának. Minthogy azonban ez nem jelentette gazdasági jelentőségének elvesztését, a mykénéi kultúra összeomlása után, a 12. és főként a 11. században nagy számban érkeztek a szigetre görög telepesek, akikkel a helyi lakosság jórészt összeolvadt. Ugyancsak a 11. századból ismerjük a főníciaiak jelenlétének első jeleit is a délnyugati parton, a mai Koukliában. Így Ciprus ún. "geometrikus" (l. a 4. tárlót) korszakában (11-8. század) nem szakadtak meg teljesen a bronzkori kulturális hagyományok, csak görög elemekkel ötvöződtek jól felismerhető ciprusi művészetté, a helyi formák azonban ritkán mutattak olyan sajátos, különálló vonásokat, mint korábban. A kerámiában általánossá vált a fazekaskorong használata a most széltében elterjedt szokás szerint geometrikus mintákkal díszített edényeken (l. a középen álló nagy kétfülű tárlóedényt). A fekvő kulacs-edény közvetve keleti vagy közvetlenül mykénéi minta nyomán helyben készült; hasonlóképpen Krétán és a Közel-Keleten egyaránt megtalálhatók az előképei a kiállított, nyilván kultikus rendeltetésű bikafejes, falra akasztható füstölőnek. A 8. századtól a főníciai településeken kívül önálló királyságokra tagolt sziget jelentősége a mediterrán térségben újra megnövekedett, egyik fontos csomópontja volt, főleg a betelepült főníciaiak közvetítő tevékenysége révén (l. a III. terem 1. tárlóját) egyfelől a közel-keleti kultúrák, másfelől a Földközi-tengernek az Ibér-félszigetig terjedő központjai közti kapcsolatoknak. A 7. században Ciprus asszír fennhatóság alá került, ezt tükrözik a tárlóban látható nagy edény díszítő motívumai.

A 7. századtól egyebek közt a fogadalmi rendeltetésű terrakotta kisplasztika ciprusi műhelyei is fellendültek; a középen kiállított, időrendben rendezett sorozat illusztrálja történetüket a kézzel formált és helyi vonásokat tükröző figuráktól a formából készült és mind erősebben elgörögösödő típusokig. A 6. század elejétől helyi mészkőből faragott, gyakran monumentális méretű kőszobrok virágzó szobrászati tevékenységről tanúskodnak, amire a kiállításon csak egy töredékes darab utal: a gyermekét ölében tartó anyaistennő Cipruson tömegesen megjelenő ábrázolásainak egyike. Tőle jobbra a 600 körüli fekvő tojás alakú edényke nemcsak helyben kialakult formája miatt érdekes, hanem a testét díszítő, megkésett geometrikus stílusú emberalak miatt is. A 6. század középső harmadában a sziget szoros politikai kapcsolatba került Egyiptommal, majd hosszú időre a perzsa birodalom része lett, aminek Nagy Sándor hódítása vetett véget. Önálló művészi jelentőségét is jórészt elveszítette, bár a régi helyi hagyományok, elkorcsosuló és megmerevedő formában (l. a tárló jobb szélén álló edényeket), még sokáig folytatásra találtak.