Lexikon

Pénelopé

Odysseus felesége, fiuk Télemachos (a későbbi forrásokban további fiakat is megneveznek). Nevének már az ókorban is kétféle értelmezése létezett. Az egyik szerint Pénelopé 'szövőnőt' jelent, a másik szerint a név a pénelops 'kacsa, réce' szóból származik. Ennek az állatnak a képe sírokban talált régi edényeken gyakran utal egy oltalmazó, jó istennőre, és talán ezt a jelentést támogatja az is, hogy Árkádiában van egy Pénelopé nevű helyi istennő, akit Pán anyjának tartottak. Sírját Mantineiában mutogatták. Ehhez a jelentéshez kapcsolódik az a történet, amely szerint szülei Pénelopét bedobták a tengerbe, és kacsák mentették ki. Pénelopé az árkádiai királynak, Ikariosnak, és Periboia nimfának, vagy Polykasténak vagy Asterodiának a lánya, de a hagyomány még további neveket is említ, és testvérei számát és nevüket is variálja. Unokahúgai Helené és Klytaimnéstra.
Az egyik mítoszvariáns szerint Odysseusnak, Helené férjhez adásában nyújtott tanácsáért cserében Tyndareós segített elnyerni unokahúga, Pénelopé kezét. A másik változat szerint Pénelopé kérői között versenyfutás zajlott, amit Odysseus nyert meg. Bár Ikarios megpróbálta őket otthon marasztalni, Odysseus választás elé állította feleségét: vele megy-e, vagy inkább ott marad. Pénelopé nem válaszolt, hanem azonnal lefedte arcát egy fátyollal, s ebből rögtön megértették, hogy Pénelopé a férjével kíván utazni Ithakába. Boldogságuk azonban nem tartott sokáig. Odysseusnak ígéretét megtartva el kellett utaznia Trójába, és otthon kellett hagynia feleségét és csecsemő kisfiát, Télemachost.
Az Iliasban Pénelopé egyszer sem fordul elő, az Odysseiában akkor kapcsolódunk be történetébe, amikor Odysseus már 20 éve van távol otthonától, társai nagyrészt hazaértek, fia felnőtt, vagyonát pedig a keze elnyeréséért versengő kérők pusztítják. Pénelopé az eltelt 3 évben azzal hárította el a kérők ostromát, hogy addig nem választ magának új férjet közülük, míg meg nem szövi apósa, az öreg Laertés szemfödelét. A csel lényege abban állt, hogy, amit nappal megszőtt, azt éjjel felfejtette. Cselét egy hűtlen szolgálója fedezte fel, és leplezte le a kérők előtt, így Pénelopé kénytelen volt befejezni a vásznat. Odysseus hazatértekor sem képes rászánni magát még egy újabb házasságra, bár Odysseus azt mondta neki, mielőtt elment Trója alá: "mikor azt látod, hogy pelyhesedik fiad álla, / menj, akihez kívánsz feleségül, hagyd el a házad." (Od. XVIII. 269-270. Devecseri G. ford.), és az íjverseny kihirdetését is csak egy álom hatására és a koldusnak álcázott Odysseus jó híreit hallva határozza el. A kérők megölése után, amikor tudomást szerez férje hazatértéről, bölcs óvatossággal kíván meggyőződni arról, valóban férjét látja-e viszont ennyi év távollét után. Miután ágyuk készítésének titkával Odysseus bebizonyítja kilétét, Pénelopé boldogan borul rég nem látott férje karjaiba.
Az Odysseiához kapcsolódó ciklikus eposzban, a Télegoniában Odysseus és Kirké fia, Télegonos apja keresésére indul. Amikor Odysseus Ithakán szembeszáll vele, az nem ismeri fel apját és megöli. Tévedése felismerése után a holttestet Pénelopé és Télemachos kíséretében elviszi anyjához, s aztán elveszi Pénelopét, aki később Italost szüli neki, Kirké pedig hozzámegy Télemachoshoz.
Bár Pénelopé jellemének megítélésében alapvetően túlsúlyban van pozitív jellemzése, mint megfontolt, okos és hűséges asszonyé, és ez már az ókorban közmondásossá is válik, a hagyomány egy kevésbé ismert ága szerint Pénelopé nem maradt hűséges férjéhez, s ezért Odysseus ismét elutazott Ithakából, egy másik változat szerint pedig hűtlensége miatt megölte Pénelopét.
A görög tragédiák és komédiák közül, amelyek vele foglalkoznak, a címükön kívül semmi nem maradt fenn. Ovidius hősnő-levelében (Heroides 1.) egy hosszú várakozástól és bizonytalanságtól felőrölt idegzetű asszony szemrehányó és zaklatott szavait olvashatjuk. Pénelopét a képzőművészeti alkotásokon egyedül, Télemachosszal, Eurykleiával, a kérőkkel, vagy Odysseusszal (a lábmosás-jelenet hátterében, vagy kettejük egymásra ismerésekor) ábrázolták leginkább. Feltűnő, hogy az ókorban ritkán ábrázolják szövőszéke mellett, pedig a későbbi festészetben ez a leggyakoribb motívum. Pénelopé mítoszát gyakran dolgozták fel operának, pl.: A. Scarlatti 1696., G. Fauré 1913. és R. Liebermann 1954.

Irodalom:

Kerényi K., Görög Mitológia, Bp., 1977.
R. E.Harder, DNP 9. s. v. "Penelope"
Ch. Hausmann, LIMC VII/1. s.v. "Penelope"


Tamás Erzsébet
2005